Az évtized gyerekkönyve 2010-2019

Kép forrása: Merítés-díj

Molyon jelenleg fut egy játék, aminek keretén belül az évtized, magyar gyerekkönyvét keresik, és erre lehet könyveket jelölni. A kezdeményezés a Merítés-díj (Molyos éves díj) zsűrijének ötlete alapján indult el. Ahogy a felhívás oldalán a szervezők írják: „A Merítés-díj évtized könyve kezdeményezésén felbuzdulva, most a gyermek kategória zsűritagjain és a gyermekkönyvek olvasóin a sor, hogy összeállítsák saját listájukat. Mielőtt belevágnánk a 2020-as könyvek idei értékelésébe és díjazásába, arra gondoltunk fussuk át a 2010–2019 közötti élményeinket és válasszuk meg az évtized gyermekkönyvét is.”

A felhívás további részletei ITT olvashatók.

Mivel nagyon szívemen viselem a gyerekkönyves témát, főleg a magyar szerzők mesekönyveit, ezért mindenképpen szerettem volna megosztani veletek a saját 10-es listámat. 

Nem is szaporítanám továnn a szót, jöjjenek a kedvenceim az elmúlt évtizedből.

Varga Bea: Segítség, támadnak a betűk!

A szerző On Saiként megjelentetett könyvei közül eddig a Szivárgó Sötétség-sorozat már megjelent részeit (ITT, ITT, ITT és ITT írtam róluk) és az Árnymágusok első kötetét, az Álruhábant (EBBEN a cikkben írtam róla), illetve a Varga Beaként írt, íróknak szóló könyvét A siker tintáját (ITT értékeltem) olvastam. Ezek a kedvenceimmé váltak sodró lendületű, fiatalos történetükkel vagy éppen filozófiai mélységükkel, hasznos tudásanyagukkal. Szeretem olvasni az írónő műveit, mert okosan szórakoztatnak. Kíváncsi voltam, hogyan ír a gyerekek korosztályának, ezért beszereztem a Segítség, támadnak a betűk! című gyerekkönyvet, hogy megtudjam, a kicsiket is annyira elvarázsolja-e stílusával, mint minket, felnőtteket.

Az írónak alapvetően jó ötletei vannak, és ez itt sincs másként. Az iskola neve (Alfabéta Mágustanoda) és a furcsa szabályok említése rögtön az elején bevonzza az olvasót, amit csak fokoz a kezdésből kipattanó bonyodalom. Mindezt humorral és játékos stílusban adja elő a főszereplő kisfiú szemszögéből. Azonban ez az erős kezdés a történet legnagyobb problémája is, mert a későbbiekben nem tudja tartani ezt a szintet. A fogalmazással a későbbiekben sincs semmi gond, sőt, vannak poénok és aranyos, megmosolyogtató jelenetek, de a történet közben ellaposodik, a végére már-már unalomba is fullad. Ehhez nagyban hozzájárult nálam a szemszögkarakter pimaszsága, ami majd’ nyolcvan oldalon keresztül egy idő után fárasztóvá válik, nem humorossá, pedig ez lenne az írói szándék.

László Maya most is zseniális illusztrációi ugyanakkor sokat javítottak az összképen. Mindig nagyon jól eltalálja az adott könyv stílusát, ami most sincs másként. A képei nagyon illenek a könyvhöz, jól kiegészítik a szöveget, amikből kiemelkednek a képregényszerű beírások.

A bejegyzés további részében spoiler előfordulhat!

Varga Bea: A siker tintája

Amikor először meghallottam, hogy On Sai írástechnikai könyv írásán gondolkodik, nagyon megörültem neki. Akkoriban még inkább fanfictiont írtam, de már próbálkoztam saját világokban is írogatni, aminek aránya azóta megfordult, így pont jókor jött A siker tintájának a megjelenése, mert momentán elakadtam a világaim felvázolása közben, és kellett egy löket, amire megfelelőnek bizonyult ez az írástechnikával foglalkozó kötet.

„A kezedben egy lapozgatós könyvet tartasz. Minden fejezet végén eldöntheted, merre haladsz tovább.” Szól a tanács a könyv bevezető fejezetében. Amikor először olvastam januárban nem foglalkoztam ezzel a tanáccsal, hanem sorban elolvastam a fejezeteket, mert kíváncsi voltam a teljes könyvre, és arra, hogy így olvasva egymásra épül-e. Azt tapasztaltam nagyrészt igen, főleg az írástechnikai részek, a lélektaniak pedig mélyítik a témákat. Aztán jött a második kézbe vétel, ahol már a lapozgatós módszert választottam, és kiderült, hogy így is működik a kötet, bár nem mindig arra irányított, ami érdekelt, így néhol ugrottam részeket, és kerestem helyettük olyat, ami jobban megragadott, így felfedeztem, melyek azok a fejezetek, amik a saját szintemen a legtöbb többletinformációt adták. És itt van az egyik kulcsa a könyvnek: az olvasó a saját írói szintjéhez mérten haladhat tovább az olvasás során.

Számomra a legerősebb részek az írás pszichológiájáról szóló fejezetek voltak. Azokon nagyon látszott, hogy a szerző viselkedéselemzőként benne van a témában, és szeret is róla írni/beszélni. A másik erőssége a humor. Az egész könyvet átjárja egyfajta játékosság, ami miatt pár oldal után elfelejti az ember, hogy írástechnikai könyvet olvas.

A könyv hátrányát a szerző maga is megfogalmazza a könyv végén: „Ha kezdőként először olvastál az írás szakmai alapjairól, lehet, hogy egy kis írói blokkot fog okozni.” Akiknek ez az első írástechnikával foglalkozó anyag, amit a kezükbe vesznek, azoknak tényleg tömény lehet, de kisebb adagokban talán jobban emészthető, és közben a gyakorlati feladatok is megoldhatóak.