Mid-Year Freak Out Book tag – Félévzárási Pánik Book Tag

(A kép saját)

Régen jelentkeztem már Book Taggal. Egyrészt idő szűke miatt, másrészt nem találtam nekem tetsző témát. Így noha senki sem hívott ki, de mégis kedvet kaptam a Félévzárási Pánik Book Taghez. A lista néhány pontjánál kifejezetten nehéz volt a döntés, hogy melyik könyvet/karaktert/írót válasszam, de végül sikerült összeállítanom a bejegyzést. Most nem hívnék ki külön senkit, de aki kedvet kap hozzá azok válaszait szívesen olvasnám.

Lois Lowry: Valahol messze

Nagy várakozással kezdtem neki ennek a könyvnek, de nem azt kaptam, amit vártam. Azt tudtam, hogy csak lazán fog kapcsolódni Az emlékek őréhez, és nem is ez volt a baj. Inkább az, hogy üresnek és semmilyennek éreztem, annak ellenére, hogy Lowry ismét hozta az első részből már megszokott nyelvezetet, sőt, részben még a hangulatot is, de mégsem volt az igazi. Valahogy itt hiába voltak színek, az első rész szürke világa mégis színesebbnek, gazdagabbnak hatott. Igazából az is baj volt, hogy alig történt valami. A könyv inkább a közösség bemutatása volt, mint tényleges regény. Valahogy itt a szereplőkért sem tudtam izgulni annyira, mert tudtam, hogy még két kötet hátra van. Ezen a köteten nagyon látszott, hogy jönni fog a folytatás, ami nagyon nem tett jót neki.

Ami miatt mégsem tudom rosszra értékelni, az a főszereplő, Kira karaktere volt. Az ő kitartása engem is arra késztetett, hogy olvassam végig a könyvet, és összességében a negatívumok ellenére végül is megérte. Főleg az első részre tett halvány utalás miatt, amire nem számítottam, és a szerző által teremtett hangulat miatt, amilyet számomra csak ő tud így megteremteni. Ebben utánozhatatlan.

Robin O’Wrightly: Kettős kereszt

Sokáig gondolkoztam, mit írjak erről a könyvről, mert tetszett a téma, az irány, amin a könyv elindult, de a megvalósítás nem volt az igazi, legalábbis a két novella esetében. Főleg a Gyilkos emléknél éreztem ezt. Sok volt a magyartalan szórend, néhol értelmetlen szavak is előfordultak, és egy kis kapkodást is éreztem rajta. A Tinnitusszal nem írástechnikailag volt problémám. Az elsőhöz képest rendben volt ezen a téren, viszont itt az írói megoldást, álom az álomban, éreztem nem túl szerencsésnek. Egyrészt sablonosnak érződött, másrészt kissé becsapottnak éreztem magam a végén.

A regényrészletnél viszont erőteljes minőségi javulás tapasztalható, látszik, hogy a novellák és a regény megírása között sokat fejlődött a szerző, ami jó. Sokat javított nálam a kötet megítélésén. Ami nagyon tetszett az előzetesben az az ötlet, és az, hogy a szerző következetesen valósítja meg. Jó kedvcsináló a teljes regényhez, amire ezután nagyon kíváncsi vagyok.

A szerző könyvhöz készült rajzai is nagyon tetszettek, mert jól kiegészítik a történeteket. Nagyon szeretem a fekete-fehér rajzokat.

Bryan Lee O’Maley: Seconds

O’Malleyt a Scott Pilgrim képregényekkel ismertem meg, és már azzal a sorozattal a kedvencemmé vált, ami a Seconds-zel csak fokozódott. Nem először olvastam ezt a képregényt, és nem is utoljára. Röviden: szeretem minden oldalát. Mind a képeket, mind a szöveget. A rajzstílus számomra olyan, hogy egyszerűen néznem kell. Főleg az emberek rajzolása, ami tetszik, a kialakításuk, minden apró részlet, ami egy adott karaktert meghatároz. Ez a fajta ábrázolás már a Scott Pilgrimnél is feltűnt, ami itt azzal egészül ki, hogy az egész kötet színes, ami sokat hozzátesz az összképhez.

A történetvezetéssel kapcsolatban, ami nagyon tetszett, hogy a szerző itt is vegyítette a valóságot és a kitalált, fantasztikus, néhol enyhén horrorba hajló elemeket. És milyen jól csinálja. O’Malleynek is, mint minden írónak megvan a saját vesszőparipája, ami mindig visszaköszön a műveiben. Nála ez a fiatal felnőttel problémái, útkeresése, amik teljesen hétköznapiak lennének, sőt klisések, de ezeket megcsavarja azzal, hogy beletesz nem odaillő elemeket, megmagyarázhatatlan eseményeket, amik végül mégis nagyon összeillenek egymással. Ezek a fantasztikus elemek jól összesimulnak a valóságosakkal. Ezen események közben a karakterei is fejlődnek, és végül tanulsággal is szolgál a történet, mikor az összekuszálódó szálak kisimulnak.

Lois Lowry: Az emlékek őre

Amikor régebben először olvastam a könyvet, még nem tudtam, hogy sorozat, ezért teljesen más hatást keltett bennem, mint most. A vége egyenesen katartikus élményt nyújtott, és többféleképpen lehetett értelmezni. A folytatások elolvasása előtt újraolvasva már elmaradt ez a hatás, mert tudtam, hogy van folytatása. Ennek ellenére még mindig tetszett a szerző által megalkotott világ, a nyelvezet, ahogy ezt a gyerekek elé tárja, és az, hogy közben felnőttek is ugyanúgy élvezhetik, mert, ahol kell elég kemény a könyv ahhoz, hogy nekik is maradandó élményt nyújtson. Ez volt az első disztópia, amit olvastam, és ennek a könyvnek köszönhető, hogy azóta is szeretem ezt a zsánert, mert szeretek elmerülni a negatív jövőképekben még, ha néhol fájdalmas is. Ez a könyv sem kevésbé az. Lowry gyönyörűen megírt regénye a nyelvezet szépsége ellenére vagy talán pont azért hirtelen szúr oda a legváratlanabb módokon, miközben próbál feloldást kínálni a legiszonyatosabb helyzetek közepette is. Ehhez jön az egyedi, utánozhatatlan hangulat, amit már a Számold meg a csillagokatnál is tapasztaltam, ami egyszerűen elragadott és nem eresztett, majd egyszer csak ledobott a végén, és ott hagyott, hogy rágódjak a történteken. Legalábbis első olvasásra ezt tette, de most ez a hatása már elmaradt, mert rögtön el is kezdtem a második részt, mert egyszerűen nem hagy nyugodni a történet. Ebből is látszik, hogy még mindig megmozgatott ez a világ. Várom már, hogy kiteljesedjen teljes valójában.

Top 5 Wednesday #57 - Kedvenc olvasmányaim 2019 első félévéből

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.

Ismét saját témával jelentkezem a Top 5 Szerda keretében. 2019  eddigi kedvenc olvasmányairól hozok egy 5+1-es listát.