Szemezgető #4 – Könyvmolyképző Kiadó október

Szemezgető rovatom keretében ezúttal a Könyvmolyképző Kiadó októberi megjelenéseiből válogattam. A könyvek között találhattok romantikus könyvet, újra kiadott gyerekkönyvet, újra kiadott klasszikust, thriller, fantasy és young adult könyvet is.

Szemezgető #3 – Agave Könyvek október-november

Szemezgető rovatom keretében ezúttal az Agave Könyvek októberi-novemberi megjelenéseiből válogattam. A könyvek között találhattok klasszikus sci-fi újrakiadást, fantasy folytatást, novelláskötetet és thrillert is.

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról

A Madarat tolláról volt az első könyvem a szerzőtől, de ha jobban belegondolok, akkor talán még egy novelláját is volt szerencsén régebben bétázni. Már az első oldalakon látszott, hogy azóta sokat fejlődött, sőt a kötet végére érve csak fokozódott ez az érzés. Ez a kisregény belopta magát a szívembe, megszerettem a szereplőket és magát a történetet. Úgy volt jó, ahogy volt. Három hét szívmelengető története. Lezárt, frappáns szöveg, amit szívesen olvastam volna tovább is.

Hogy miért?

Egyszerűen azért, mert Tiszlavicz Mária elvarázsolt a lehengerlő stílusával. Úgy szippantott be a szöveg, hogy a végéig alig tudtam kivonni magam a hatása alól, vagy csak nagy kínlódás árán tudtam abbahagyni az olvasást. Az egész szöveg könnyed, gördülékeny, játékos, olyannak érződik, mintha a szerzője a kisujjából rázta volna ki, holott ez valószínűleg nem fedi a valóságot teljesen. Nagy tudás van mögötte, továbbá számtalan írókurzus, gyakorlás. Ezt onnan sejtem, hogy volt szerencsém Marcsival egy Szövegboncnok kurzusra járni még 2018 tavaszán, így tudom, hogy akkor hol állt az írói fejlődésben, és ahhoz képest ég és föld a különbség, természetesen, pozitív irányba. A tehetsége már akkor megvolt, de azóta sokkal jobbá vált, ami nagyon érződik ezen a kisregényen.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Friewald Ruben: Fuss, Fehér Tenyér

A szerző nevével először a Stigma (ITT írtam róla) című antológiában találkoztam, amiben a Ringlispíl című novellája a legjobbak között volt az LMBTQ kategóriában, ezért örültem, amikor felkért első regényének elolvasására. A döntésemet segítette a különleges cím, az érdekes fülszöveg és a figyelemfelkeltő borító is.

Ilyen pozitív előjelek után nagy hévvel vetettem bele magam az olvasásba. A regény részben meg is felelt az előzetes elvárásaimnak, mert thriller volt a javából a maga hátborzongató történéseivel, emellett gördülékenyen olvasható, mert a szerző még a leggyomorforgatóbb szörnyűségeket is olvasmányos stílusban tálalja.  Ráadásul az ellenpólusként használt idilli szerelmes jeleneteket is giccstől mentesen tárja elénk. Noha nehezen küzdötte le a romantikus kliséket, de azért a legtöbb esetben sikerült. Viszont a történetet néhol hiteltelennek éreztem, illetve több helyen is akadozott, pontatlan volt a megfogalmazás, amin lehetett volna még javítani. Emellett bizonyos jelenetek, szófordulatok túl sokszor ismétlődnek, ami a végére nagyon zavaróvá vált. Ezekre lentebb még visszatérek, először rátérnék röviden a történetre.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Könyveken túl - Filmajánló - Django elszabadul (2012)

A Könyveken túl rovatba, ebben a hónapban, most az egyik kedvenc Tarantino filmemről hoztam ajánlót. Maga a cikk a film moziban való megtekintése után íródott, amin nem változtattam, ezért érdemes, a cikket, ezt figyelembe véve olvasni.

A havi kérdésem: Miért néznek meg olyan furcsán egy fekete férfit a lovon?

Ez egy kitűnő kérdés, mert ezen először csodálkoztam, sőt, maga a jelenet olyan komikusan volt előadva, hogy a mozi velem együtt röhögött. De aztán eszébe jut az embernek, hogy a szóban forgó film 1858-ban játszódik, a rabszolgatartó Amerikában, és egy afroamerikai a lovon akkoriban olyan ritka volt, mint most egy fehér holló, akit minden fehér az ablakból kilógva, tátott szájjal nézz. Hogy ez meg…? Erre a rácsodálkozásra a film külön rá is játszik. Tarantino görbe tükre az akkori viszonyokról.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Kristin M. Furrier: Elvesztett múlt

Az írónőtől először a múlt évben megjelent Az üveggyémánt átka (ITT írtam róla) című kisregényt olvastam. Elvarázsolt közvetlen stílusával, választékos nyelvezetével és kalandos, izgalmas cselekményével. Ezért nagy örömmel fogadtam el a felkérést új könyve, az Elvesztett múlt elolvasására.

A borító  rögtön megadja az alaphangulatot. Egyszerű, de nagyon szép, ahogy a belső illusztrációk is. Mind a borító kivitelezői, mind az illusztrátor igényes munkát végzett. A képek jól illeszkednek a szöveghez, emellett hangulatfestő szerepük is van, és a karakterekről és a helyszínekről is adnak némi támpontot. Utóbbit azért emelném ki, mert látszik rajtuk, hogy hűen tükrözik a szerző elképzeléseit.

Részben itt is megkaptam azt az írásmódot, cselekményívet és ifjúsági történetet, ami a fent említett könyvet olyan olvasmányossá tette. Viszont ez a kötet most nem sikerült olyan átütő erejűre, noha elismerem, hogy e szöveg mögött sokkal több háttértudás húzódik meg, amit kitűnően használ fel a szerző. A történelmi háttér érdekes, a különböző szerkezetek technikai leírásai úgyszintén. Élnek, és jól belesimulnak a történetbe.

Viszont a szerző mostani könyvénél úgy éreztem, nem az igazi a nyelvezet/helyesírás, maradtak a szövegben az olvasást megzavaró hibák, elgépelések, rossz ragozás, jelentéstartalmukban ismétlődő bekezdések. De ennél súlyosabb a nyelvi szint hullámzása, a szépirodalmi és a köznapi (kortárs ifjúsági) nyelvezet között lebeg, amit egy alaposabb szerkesztéssel lehetett volna javítani. Ez kettős érzéseket keltett bennem, mert maguk a kalandok és történeti háttér nagyon tetszett, de a nem egységes írásmód sokat rontott az olvasásélményen.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Pálffy Gergő (szerk.): Bújj – Bújj

A Muselière Alkotói Csoport felkérésére olvastam el a Bújj – Bújj című horror/thriller antológiát, amit a leírás alapján rögtön érdekesnek találtam. Már abból érződött, hogy a kötet nem finomkodik, ami nagyon fekszik nekem, így nagy elánnal vágtam bele, és így előjáróban annyit, hogy egyáltalán nem bántam meg, sőt tele van jobbnál jobb írásokkal.

Mielőtt részletesebben írnék a novellákról, nézzük, mi is az a Muselière Alkotói Csoport. Bevallom az instás felkérés előtt még nem hallottam erről a kezdeményezésről, és még sokan lehetnem így rajtam kívül, így összeszedtem a csapatról mindent, amit lehetett.
 
A legkifejezőbb, ahogy a csoport saját magáról vélekedik:

„A közösségünk tehetséges, szárnypróbálgató és tapasztalt, már publikáló írókból áll. Ami azonos bennünk, hogy mindannyian elkötelezett rajongói vagyunk az irodalomnak, a műveinkkel igyekszünk színt csempészni az olvasók mindennapjaiba. Terveink szerint négy témakörben kalauzoljuk az érdeklődőket a fantázia világába, legelőször a sötétség hívó szavának engedtünk.” 

Ezzel át is térnék magára a kötetre, ami hét szerző nyolc novelláját tartalmazza. A történetek a horror/thriller műfaj elég széles skáláját lefedik, más zsánerek elemeivel is keverednek a sci-fitől a fantasy elemekig, a történelmitől a lélektani pszichothrillerig, ami nagyon sokszínűvé teszi a könyvet. Ezt fokozza az írások nagyon gyors olvashatósága, hála a jól megválasztott sorrendnek és az olvasmányosságuknak. A szerzők ugyanis maximálisan kihozták a szövegükből, amit lehetett, az esetleges hibák pedig nem voltak túl hangsúlyosak vagy csak néhány műnél rontottak az olvasásélményen. Ezek némely történet lezárásánál vagy történetvezetésénél érhetők tetten, ezeknél jobb is lehetett volna a kivitelezés. Ettől eltekintve azonban egy korrekt, jól megírt és ötletes antológiát kapunk, aminek helye van a horror/thriller zsáner palettáján.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!