Bodnár Alexandra (Szerk.): Halálosan szeretlek antológia

A Halálosan szeretlek – Véres Valentin antológia a negyedik, amit a C&H Projects válogatásai közül olvastam. Eddig mindegyiken remekül szórakoztam, és ezzel a válogatással sem volt ez másképp. Jó volt látni a visszatérő neveket, és azt is, hogy egy-egy szerző mennyit fejlődött, mert nem egynél éreztem fejlődést, ami talán az ilyen írói összefogások egyik legjobb hozadéka.

A kötet tizenhét szerző harminc novelláját tartalmazza, fő témájuk a szerelem. De a csapat antológiáinak szokása szerint itt is csavartak egyet a dolgon, és az egyébként pozitív érzelem sötétebb oldalát mutatták meg. Azt, hogy a szeretet lehet obszesszív vagy akár halálos, netán kínzó is. Mindehhez Szilágyi Heléna készített illusztrációkat, amik kiváló bevezetők a művekhez, illetve sokat hozzátesznek a kötetet végigkísérő horrorhangulathoz.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Bodnár Alexandra – Monos Anett (szerk.): Lámpások Éjszakája

A Lámpások éjszakája a C&H Project harmadik antológiája. Mindhármat olvastam, így végigkövettem az írások minőségének fejlődését. A szerzők és a kötet összeállítói immár összeszokott csapatként dolgoznak együtt, ami nekünk olvasóknak különösen örvendetes, mert a kötetben összességében jó írásokat olvashatunk.

 

Az antológia 2022 Halloweenjére jelent meg, benne tizenkét szerző tizenhárom novellája olvasható. Sokrétűen dolgozza fel a halloweeni témát, a gyerekcsínyen és a romantasyn át a kaszabolós horrorig minden megtalálható benne. Az összeválogatás is kiválóan sikerült, és néhány gyengébb írás kivételével nagyon élvezetes, borzongató kötet, ahogy az egy halloweeni válogatáshoz illik.

 

Halloweenkor a lehetetlen is lehetséges. Úgy tartják, ilyenkor szellemek tucatjai árasztják el a világunkat. Halloween a visszajáró, kóborló lelkek éjszakája. Halloweenkor a megtévesztésé, a misztikumé és a borzongásé a főszerep.

Milyen titkot rejt egy idős néni súlyos bőröndje?
Hogyan végződik egy véres tündérmennyegző?
Milyen formában találnak vissza hozzánk a szeretteink?
Mi ölthet testet egy cvikker mágikus lencséjén keresztül?

…Tarts velünk egy fergeteges szellempartiba, eredjünk együtt a legendák nyomába. Mutasson utat a reszketeg gyertyafény a lámpások éjszakáján!

 

Koós Patrícia (szerk.): Jégvirágok – Évszakok Antológia

A C & H Projects írói közösségtől eddig egy novelláskötetet a Sssh! antológiát (ITT írtam róla) olvastam, ami kifejezetten tetszett, ezért nagyon kíváncsi voltam a csapat többi munkájára is. Így nem volt kérdés, hogy elolvasom a többi antológiát is.

A Jégvirágokkal folytattam a sort; ebben a romantikus novellagyűjteményben az évszakok állnak a középpontban. Akad olyan mű, ahol ténylegesen váltakoztak, és olyan is, ahol az érzelmek változása vagy éppen a kapcsolat fejlődése jelképezte az év különböző időszakait. Maga a cím, a Jégvirágok nagyon figyelemfelkeltő, ez önmagában nagy pozitívum, de a kötetet végigolvasva megjelenik egy másik, erősen szimbolikus jelentése is, ami az egész antológiát átszövi, és valamilyen formában minden szövegben megjelenik. Ebből a szempontból ez egy nagyon ügyesen összeválogatott kötet. A cím horogként és írói ígéretként is kiválóan működik.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Hári Tamás: Lépcsőház

A kötet ajánlása Instagramon érkezett, ezúton is nagyon köszönöm a szerző kedvesének, mert ha nem hívja fel rá a figyelmemet, akkor valószínűleg soha nem jut el hozzám, amit utólag biztosan bánnék, ugyanis egy igényes, kellő gonddal összeállított gyűjteményt hagytam volna ki.

A válogatás 16 novellát tartalmaz, témájuk ugyan különböző, de egy dolog közös bennük: a címadó lépcsőház mindig szerepel bennük, hol említés szintjén, hol a szöveg helyszíneként. Az írások körülbelül egy évszázadnyi időintervallumot ölelnek fel, a 1900-as évek elejétől körülbelül a végéig. Megelevenednek benne vidám pillanatok, de zömében a komorabb, fájdalmasabb témák dominálnak, mint a gyilkosság, öngyilkosság, etnikai megkülönböztetés, válás, elhidegülés, háború, tanár-diák kapcsolat és annak következményei, megélhetési prostitúció vagy éppen családon belüli erőszak.

Ennyi komoly téma együtt soknak tűnhet, és menet közben bennem is felmerült: bírom-e még? Aztán azt vettem észre, hogy nagyon is, mert a történetek magukkal sodornak, hála a szerző stílusának és a remekbeszabott szövegeknek, mert néhány apróbb döccenőtől és kilógó részlettől eltekintve az egész könyv olvasmányos, a szerző írásmódja magával ragadó, egyenesen sodró, ami még a nehezebb témákat feldolgozó szövegeken is könnyen átlendíti az embert.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Alex L. Hooper – Monos Anett – M. Z. Chapelle (szerk.): Sssh!

Mivel olvastam már néhány olyan antológiát, amit egy írócsoport hívott életre, elmondhatom, hogy kifejezetten érdekes és izgalmas egy-egy ilyen kötetet elolvasni. Nem csak azért, mert a csoportok összetételétől függően az adott főtéma köré épült történetek nagyon sokszínűek, hanem azért is, mert ezáltal újabb tehetséges írókat ismerhetek meg, akikre érdemes a jövőben is odafigyelni. Nem volt ez másként a Sssh! antológiával sem.

A válogatást a C&H Projects jelentette meg. A kezdeményezést M. Z. Chapelle és Alex L. Hooper szervezte. A csoport is róluk kapta a nevét, a Chapelle és Hooper Projects rövidítéséből jött létre. A Sssh! az első megjelentetett kötetük, 12 szerző 13 novelláját tartalmazza. Az írások a titok témája köré épültek, és a romantikus-erotikus műfajban íródtak. Véletlen találkozások, összefonódó sorsok kusza, máskor fájdalmas vagy épp felemelő, szenvedélyes románcait követhetjük nyomon. A novellák mindegyike más-más világba, helyre vagy korba kalauzolják el az olvasót. Legyen szó a való világról, a képzelet és a valóság határáról vagy éppen egy fantasy háttérről – elég széles a skála. Ez már önmagában is teret adott a főtéma egyedi értelmezésének, a szerzők pedig kiválóan éltek vele.

Mielőtt rátérnék a művekre, írnék egy pár sort a kötet kivitelezéséről. A borító letisztult és egyszerű, mégis sokat sejtető. A fekete-fehér-rózsaszín/lila színhármas nagyon jól mutat együtt, ebből emelkedik ki a cím pirosa, ezáltal rögtön felkelti és a témára irányítja a figyelmet, amire a fedlapon szereplő nőalak is ráerősít. Tökéletes választás volt a kötethez.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Pálffy Gergő (szerk.): Bújj – Bújj

A Muselière Alkotói Csoport felkérésére olvastam el a Bújj – Bújj című horror/thriller antológiát, amit a leírás alapján rögtön érdekesnek találtam. Már abból érződött, hogy a kötet nem finomkodik, ami nagyon fekszik nekem, így nagy elánnal vágtam bele, és így előjáróban annyit, hogy egyáltalán nem bántam meg, sőt tele van jobbnál jobb írásokkal.

Mielőtt részletesebben írnék a novellákról, nézzük, mi is az a Muselière Alkotói Csoport. Bevallom az instás felkérés előtt még nem hallottam erről a kezdeményezésről, és még sokan lehetnem így rajtam kívül, így összeszedtem a csapatról mindent, amit lehetett.
 
A legkifejezőbb, ahogy a csoport saját magáról vélekedik:

„A közösségünk tehetséges, szárnypróbálgató és tapasztalt, már publikáló írókból áll. Ami azonos bennünk, hogy mindannyian elkötelezett rajongói vagyunk az irodalomnak, a műveinkkel igyekszünk színt csempészni az olvasók mindennapjaiba. Terveink szerint négy témakörben kalauzoljuk az érdeklődőket a fantázia világába, legelőször a sötétség hívó szavának engedtünk.” 

Ezzel át is térnék magára a kötetre, ami hét szerző nyolc novelláját tartalmazza. A történetek a horror/thriller műfaj elég széles skáláját lefedik, más zsánerek elemeivel is keverednek a sci-fitől a fantasy elemekig, a történelmitől a lélektani pszichothrillerig, ami nagyon sokszínűvé teszi a könyvet. Ezt fokozza az írások nagyon gyors olvashatósága, hála a jól megválasztott sorrendnek és az olvasmányosságuknak. A szerzők ugyanis maximálisan kihozták a szövegükből, amit lehetett, az esetleges hibák pedig nem voltak túl hangsúlyosak vagy csak néhány műnél rontottak az olvasásélményen. Ezek némely történet lezárásánál vagy történetvezetésénél érhetők tetten, ezeknél jobb is lehetett volna a kivitelezés. Ettől eltekintve azonban egy korrekt, jól megírt és ötletes antológiát kapunk, aminek helye van a horror/thriller zsáner palettáján.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Tira Nael – Novák Zsuzsanna (szerk.): Ötszáz szavas szilánkok

Az Ötszáz szavas szilánkok antológia húsz szerző félpercesét tartalmazza. A történetek egy kihívásra íródtak, amit a PISZKE írócsoport indított, és a művek is először a PISZKE Facebook csoportban jelentek meg. Ebbe a gyűjteményes kötetbe a húsz legjobb írás került be, amiket Tira Nael és Novák Zsuzsanna válogatott össze. A kihívás lényege az volt, hogy adott szavak köré kellett a szerzőknek ötszáz szóban történetet írniuk. Ezek a szavak a következők voltak: átok – mese – ragyogás – faág – rajz. Ezeket ragozott formában is beépíthették a szerzők.

Volt alkalmam régebben részt venni ilyen kihíváson, és nagyon izgalmas és maradandó élmény volt. Mindig érdekes végigkövetni, hogy milyen különböző történetek születnek ugyanabból a kiindulópontból. Ez az Ötszáz szavas szilánkoknál sincs másként. Ahány író, annyiféle megoldás született a feladatra. Többféle zsáner, írói hang, életszemlélet, megannyi kiváló ötlet rajzolódik ki a szövegekből. Olyan volt ezt a kötetet olvasni, mint vásári kavalkádban járni. Minden szilánk egyedi, üde és megismételhetetlen, mindegyik hozzátett a nagy egészhez. Izgalmas volt végigkövetni, hogy a fentebb említett öt szó mit váltott ki az egyes szerzőkből. Egyesekből humort vagy morbid jelenetet, másokból gyilkosságot vagy éppen elgondolkodtató életképet.

A történetek közös jellemzője, hogy a szerzők ötletesen építették be a szavakat. Többnyire jól kivitelezték az alapötletüket, néhány gyengébbnek ható megvalósítástól eltekintve. A haloványabb műveket ellensúlyozzák a jobbnál jobb félpercesek, amikből szerencsére sokkal több van a kötetben.

A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!

Megyeri Judit: Rózsakő – Liza & Alex

A Rózsakői rejtélyek sorozat nagyon betalált nálam. Mind az első rész, a Holttest az Ambróziában (ITT írtam róla), mind az előzménynovellák, a Rózsakő – Kezdetek (a véleményemet ITT olvashatjátok) nagyon igényes munka szerethető szereplőkkel, és magával ragadó, izgalmas cselekménnyel. Ezért nem meglepő, hogy nagyon várom a sorozat második részét (Csontvázak a szekrényben) is. De előtte úgy döntöttem, hogy mivel ez a rész Liza és Alex könyve lesz, így sort kerítek a karakterüket bevezető, Rózsakő – Liza & Alexre is, amit egyáltalán nem bántam meg, sőt, ezek a rövid írások kitűnő alapot, illetve emlékeztetőt adnak a két karakterhez.

A Rózsakő – Liza & Alex az előző novelláskötethez, a Rózsakő – Kezdetekhez hasonlóan két történetet tartalmaz, ami a két kulcsszereplő szemszögéből mesél egy egy-egy előzménytörténetet, amik betekintést engednek a központi karakter jellemébe, motivációiba (Liza), vagy éppen megmutatnak az adott szereplő életében a későbbiekben fontos szerepet játszó eseményeket (Alex). Abban is hasonlóság mutatkozik a két kiegészítő kötet között, hogy mindkettő a decemberi ünnepekhez (karácsony, szilveszter) kapcsolódik, ezáltal a cselekménytől függetlenül egyfajta kellemes alaphangulat lengi őket körül. Emiatt annak ellenére is jó olvasni ezeket a szövegeket, hogy hagynak némi hiányérzetet maguk után, főleg Liza novellájánál éreztem ezt a végén.

Az bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

 

Bodnár Gyöngyi Gina (szerk.): Stigma

Szabó Borka kért fel még december közepén, a Közösségi Írók Céhének alapítója, Tóth Győző nevében a Stigma című antológia előolvasására, aminek örömmel tettem eleget, mert már rögtön a kötetben szereplő témák (ezekre később visszatérek) felkeltették az érdeklődésemet. Mielőtt olvasni kezdtem, felmerült bennem, hogy mi is az a KIC, mert még soha nem hallottam róla azelőtt. Bizonyára a cikk olvasói közül is sokan így vannak ezzel, így elsőként álljon itt egy rövid ismertető arról, milyen kezdeményezés is a Közösségi Írók Céhe.

 

A KIC-ről:

A világ kezdő írói mind telve vannak kreatív energiával, mégis a legtöbben félbehagyják, fiókba teszik, esetleg szégyellik műveiket. Csoportunk arra vállalkozik, hogy egy közösségbe gyűjtse ezt a sok kreatív energiát, és kézzel fogható eredményre juttassa.

Segít önbizalmat önteni a kétkedő tehetségekbe, megszervezni a nálunk alkotott művek megjelenését.

A Stigma antológia az első ilyen alkotás, melyet csapatunk írói és a vezetők önkéntes munkája hozott létre.

ITT csatlakozhattok hozzánk.

A lelkes szavakat olvasva nagyon megtetszett ez a kezdeményezés, mert kifejezetten a kezdő írókat célozza közvetlen, befogadó módon. Ugyan a kötet elolvasása után látszik, hogy itt is válogatáson estek át a művek, és a legszínvonalasabbnak ítélt novellák kerültek be, de látszólag nincsenek olyan szigorú kritériumok, amik elriaszthatnák a kezdő szerzőket, mégis minőségi szövegeket válogattak be. Ezáltal ez a kezdeményezés nagyon jó löketet adhat akár az eddig fióknak író szerzőknek is.

A kötetről:

Mi születik abból, ha harmincnégy kezdő író egy közös cél érdekében írásra adja a fejét? Mi az, ami megmozgatott és cselekvésre késztetett ennyi elmét?

A világon számos olyan ember él, aki magán viseli a társadalom előítéleteit, sztereotípiáit.

Az írók a történeteken keresztül bepillantást engednek ezen sorsokba, élettörténetekbe és tragédiák fondorlatos szövevényébe.

A kötetben szereplő témák: Mentális-betegségek és személyiségzavarok, introvertáltság, LMBTQ, tudatos gyermektelenség és hajléktalanság. A novellák főhősei szemén keresztül megismerhetjük, milyen az életük úgy, hogy egy kicsit mások, mint a többiek.

A művek szerzői: Alex L. Hooper, Andy T. Miller, Barbara Liney Woods, Bodnár Gina, Broklynn Lee, Cain Godrich, Czipó Petra, Friewald Ruben, Jáger Dorottya, Julia RedHood, Kovács Kelemen Zoltán, Kucsora Zsolt, Lekli Medárd, L. J. Wesley, Majcher Artúr Bendegúz, M. Z. Chapelle, Molnár Regina, Németh Tünde, Palcsó László, Papp Vera, Papp Zsuzsi, Pengő Edit, S. Fischer, S. A. Locryn, Shadow, Surányi Gabriella, Szabó Cintia, Szili Petra, Szinayné Rigó Éva, Takács Dóra, Tom Bone, Tóth Győző, Vasvári Tamás

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

L. M. Montgomery: Anne karácsonya

Montgomerytől eddig nem sokat olvastam, inkább csak filmadaptációkat láttam a műveiből. Még régebben a kezembe került néhány rész az Anne-sorozatból, az Anne otthonra talál és az Anne az élet iskolájában című kötetek. Ősszel viszont beszereztem a szerző magyarul megjelent könyveinek nagy részét, így most álltam a polc előtt, és gondolkoztam, hogyan álljak hozzá a munkássága mélyebb megismerésének. Végül addig-addig halogattam, hogy már decembert írt a naptár, így a karácsonyi novelláskötete, az Anne karácsonya mellett döntöttem. Egyrészt pont tökéletes olvasmány volt így az ünnepek előtt, másrészt amúgy is szeretem a novellásköteteket, harmadrészt szeretek egy szerzővel a novelláin keresztül megismerkedni, mert behatóbb első benyomás alakulhat ki az adott íróról több, rövidebb történet által.

Ez LMM-nél is határozottan így volt, még annak ellenére is, hogy a gyűjteményben szereplő novellák nagyrészt egy fősodor mentén íródtak, illetve mindegyiknek hasonló a felépítése, mi több, a tanulsága is. Viszont a szereplők mindegyikben különböznek, ezáltal az alapszituációk és némiképp a hangulatuk is. Azonban néhány közös vonás mégis jellemzi a kötetet. Az egyik ilyen, hogy Montgomery mesélés közben egyben egy adott időszak (19. század vége, 20. század eleje) egy-egy szeletét is megmutatja az olvasónak, és ebből a tizenhat darabkából egy határozott korrajz és helyszínrajz (mindegyik novella a Prince Edward-sziget egy-egy szegletében játszódik) áll össze. Valamint mindegyikben fontos témákkal foglalkozik a szerző. Ezek közül a leggyakoribb a szegénység, a megnemértettség, a magány vagy éppen a megbocsátás. Illetve hasonló karakterek is felbukkannak a novellákban, például Montgomery több történetben is szerepeltet ikreket a főszereplők testvéreiként, vagy egy-egy furcsa nagybácsi, nagynéni is felbukkan. De karakterszinten mégis az jellemzi legjobban az írásokat, hogy mindegyik nagyszámú szereplővel dolgozik, ami miatt az olvasó elveszhetne a részletekben, ha Montgomery nem varázsolta volna őket emlékezetessé valamilyen humoros elemmel, hajviselettel, viselkedéssel.

J. D. Salinger: Három korai történet

Valahonnan 12-14 éves korom ködéből egyszer csak felderengett a Zabhegyező, valamikor ez idő tájt olvastam többször is, mert egyszer nem volt elég. Kissé korán került a kezembe, de ennek ellenére nagyon megszerettem, főleg a korrajzát, New York különböző helyszíneinek leírásait, a főszereplőt, meg mindent. Ezzel együtt Salinger stílusát is, ami egyszerű, szikár, semmit nem bonyolít túl, egyszerűen elmeséli, amit szeretne, és mindezt keserédes humorral teszi, amin ugyan nem nevetünk, de valahogy mégis jólesik. Ezért amikor a Helikon Zsebkönyvek sorozatban megjelent a Három korai történet című novelláskötet, hamar megvettem. És habár jó ideig halogattam az olvasását, ami néha szokásom, ha sokat várok egy könyvtől, de nem bántam meg, hogy végül sort kerítettem rá.

Ezen a három íráson még érződik, hogy kezdő szárnypróbálgatások, de az is, hogy a szerző hová fog fejlődni később. Megjelennek bennük a már fentebb emlegetett stílusjegyek és jó néhány nagyon jellemző szófordulat, melyek később még jellegzetesebbé válnak a műveiben. Emellett nagyon megfogott, ahogy a ’40-es évekbeli amerikai életérzést ábrázolja, és három különböző jelenettel (mert ezek inkább jelenetek, mint különálló novellák) körüljárja a témát, jól átadva az akkori viszonyokat, emberi gondolkodásmódot, életet. Képes pár mondattal, a részletek kifejtése nélkül bemutatni a szereplőket, és láttatni azt, amit nem ír le, de mégis ott van a sorok között.

Jelenet mivoltukból adódóan viszont egyik novellát sem éreztem lezártnak vagy önállóan értelmezhetőnek, ez főleg az első történetre igaz, amit lecsapottnak éreztem. Mégis, talán a hangulata teszi, de A Fiatalok lett a kedvencem a kötetből.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Philip K. Dick: Emlékmás

Ez volt a harmadik könyvem PKD-től, és mindegyikre igaz, hogy a szerzőnek zseniális ötletei vannak, amiket egyedi látásmódjával, jellegzetes stílusban valósít meg. Ez közös jellemzője a Figyel az ég című regénynek (ITT írtam róla), a Lenn a sivár földön c. novellás kötetnek is (amiről a cikk ITT olvasható) és az Emlékmásnak is.

A Lenn a sivár földön novelláskötethez hasonlóan ez a válogatás is a sci-fi zsáner széles skálájából merít mind a főhősök, mind az ötletek, mind pedig a végkövetkeztetések tekintetében. Viszont mindben közös a magas minőség és az egyedi hangulat. Mind a tizenkét történet egy-egy külön kis világot alkot, amikben megmutatkozik egy-egy szelet Dick lenyűgöző fantáziájából. Abban talán némileg elmarad a fentebb említett novelláskötettől, hogy nem olyan erőteljes a kötet összhatása, sőt némelyik írás (Apáink hite, A sors kereke) nem igazán hagyott bennem maradandó nyomot, illetve nem kötöttek le eléggé vagy már-már túlbonyolítottak voltak az ízlésemnek (Különvélemény). Viszont jócskán akadt kedvencem is : Az utód, A Megőrzőgép, Második változat, a Szuvenír vagy éppen a Mi az ember?

A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!

Sirokai Mátyás (szerk.): 2050 – Ifjúsági novellák a jövőből

A Móra Kiadó 2017-ben pályázatot hirdetett ifjúsági és sci-fi novellák megírására. A kiírásban arra kérték az indulókat, képzeljék el, hogy 2050 fiataljainak milyen gondokkal, kihívásokkal kell szembenézniük. Ezzel együtt gondolják végig, milyen lenne az akkori Magyarország, és ábrázolják, milyen lesz 2050-ben a világ. Ebből a kiindulópontból változatos értelmezések születtek, aminek az eredménye ez a Sirokai Mátyás által összeválogatott és 2018-ban a Könyvhétre kihozott antológia lett. A szerkesztő minél szélesebb merítést kívánt nyújtani a szépirodalmi igénnyel megírt, kísérletező hangú sci-fi novellákból, a pályázat útján bekerült szerzők mellett a kortárs szép- és fantasztikus irodalom néhány már ismert (elismert), illetve feltörekvő íróját is felkérték, hogy színesítse a kötetet.

Milyen lesz 33 év múlva a kamaszok élete? Hogyan fest majd Magyarország 2050-ben? 13 fiatal író novellája kutatja a jövőt a nagy sikerű, ifjúsági kategóriában Év Gyermekkönyve díjat nyert Jelen! című antológia folytatásában. Ezúttal is a tizenévesek mindennapjai állnak a szövegek középpontjában a szerelmi sztoriktól a családi problémákig, és egészen különös víziókról is olvashatunk. Droidnagyi vagy gumicukorszív? Pacsirta formájú drón vagy virtuális gimi? A 2050 szerzői nem ismernek lehetetlent!

A leírásból kitűnik, hogy a kötet szerzői sokféle és sokrétű témát dolgoztak fel. Szerteágazó irányba kalandozott az alkotó fantázia. De egy dologban mindegyik írás megegyezik: a fókuszukban maga az ember áll, az emberi kapcsolatok, az ember-gép kapcsolat, az ember kapcsolata a világgal, különböző népek kapcsolata egymással vagy éppen a mesterséges emberek/intelligenciák helyzete, illetve, hogy mikortól számít valami embernek. A jövőről alkotott víziók az ember köré épülnek fel: a virtuális iskolák, a virtuális valóságok, a droidok jogai, az örökbefogadás új értelmezése, a migráció a hétköznapok részévé válása, a klímaválság, a gyász vagy éppen a droghasználat. Olyan témák, amik manapság érdekelhetik a fiatalokat, így a kötet maximálisan teljesíti a célját. A felkínált tematika megszólítja a fiatalokat, mert nekik íródott, ugyanakkor ettől nem kevesebb, sőt, ugyanolyan összetett problémákat dolgoz fel, mint egy felnőtteknek szóló gyűjtemény, csak a fiatalok szemén keresztül.

E szempontrendszer szerint két novella kiemelkedett a többi közül. Az egyik Brandon Hackett: Életjáték című műve, amely erős sci-fi alapokról indulva beszél a zaklatásról, és érződik rajta, hogy a szerző a jelenség pszichológiai hátterével is tisztában van, és ezt használja is. A másik kedvencem Jassó Judit: Sors bona című írása lett, ami a migráció problémáját járja körül egy indiai kamasz fiú szemszögéből. Azonban ennél összetettebb a kép, mert megjelenik benne a klímaválság és a körülmények miatt megváltozott örökbefogadási szokások is, ezek pedig különösen érdekessé teszik ezt az írást. Mindkét novelláról elmondható, hogy látszik rajtuk a munka és az adott témában való elmerülés, és van szíve ezeknek a történeteknek. Ez utóbbi az összes novelláról elmondható, de azok valamiért nem fogtak meg ennyire.

Két negatívumot tudnék említeni a történetek kapcsán. Az egyik, hogy voltak bennük kidolgozott jövőképek, megálmodott jövőbeli világok, de a szerzők nem mertek eléggé messzire menni. Ebből kifolyólag a legtöbb írás nagyon „mai” volt, a kortárs technikai fejletségre, vívmányokra épült. A szóhasználat is inkább a mai fiatalokra jellemző. A másik a meghívott szerzők írásaihoz kapcsolódik. Míg egyes írók próbáltak igazodni a kötet tematikájához, és új novellákat írtak a kötetbe, addig mások máshol már megjelent műveket hoztak ide is, amiken érződött, hogy nem illenek a tematikába. Ezen történeteket csak belepasszírozták az antológiába, de nem igazán illenek oda. Azt nem mondom, hogy rossz írások lennének, sőt, mindegyik igényesen, választékosan megírt, írástechnikailag jó szöveg, de nem ebbe a kötetbe valók. Ha ezen írók is új szövegekkel rukkoltak volna elő, még jobb és egységesebb lehetett volna a kötet.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről

Karin Tidbecktől szerencsére nem ez az első mű, amit olvastam. Az Amatkát (ITT írtam róla) nem sokkal a megjelenés után beszereztem, és kijelenthetem, hogy az egyik legbizarrabb, de ugyanakkor az egyik legtetszetősebb regény volt, amit valaha olvastam, és jó ízelítőt adott a weird irodalomból. Így nagyjából fel voltam készülve arra, hogy mire is számíthatok a Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről című kötettől.

Ezért utaltam rá föntebb, hogy szerencsére nem a novelláskötet került a kezembe előbb. Ha így lett volna, talán el sem olvasom, mert az első történet után néztem volna, mint hal a szatyorban, és feltettem volna a kérdést: mi a fene ez? Aztán nagy eséllyel becsukom a könyvet.

Így viszont az első történet után felcsillant a szemem, hogy ez ismét egy Karin Tidbeck-féle groteszk-abszurd-weird remekmű, amit még 12 másik követett. A végén pedig csak fokozta az élményt az, amit a szerző a fordításról ír: „Svédül és angolul írni két roppant különböző tapasztalás. Az anyanyelved még a csontjaidban is visszhangzik. … Az angol azonban nem hagyja, hogy ugyanígy bánjak vele. Így aztán sokkal óvatosabb vagyok a prózájával… Az elképzelések és történetek határozottan másképp hatnak, anyanyelvüktől függetlenül.” Ezen sorokat olvasva bántam, hogy nem tudok svédül, mert teljesen egyedi és megismételhetetlen tapasztalás lenne az eredeti nyelvén olvasni a kötetet, és teljesen más, mint magyarul vagy angolul, mert egy adott nyelv egy adott gondolkodásmód is egyben. Jó lenne jobban belelátni az író fejébe, amire az anyanyelvén több esély lenne. De azért így, több nyelvi szűrőn keresztül sem volt rossz.

Megyeri Judit: Rózsakő – Kezdetek

A múlt bűnei című regénye után kíváncsi voltam arra, hogy a szerző milyen novellista, így pont kapóra jött ez a novelláskötet, amit az írónő és a kiadója ingyen elérhetővé tett. Emellett azért is érdekelt, mert a legújabb regényének előzménye, ami a két főszereplő életéből mutat meg fontos mérföldköveket, illetve azt, hogy honnan is indultak. Így mindenképp a Holttest az Ambróziában előtt szerettem volna sort keríteni rá.

Az elsőre feltűnt, hogy A múlt bűnei némiképp eltolódott arányai és néhol döcögő információadagolásához képest a Kezdetek sokkal kiforrottabb, összeszedettebb. A szerző jobban átgondolta, hogy mit is szeretne ebben a két történetben elmondani, és csak arra koncentrált. Ez a feszesség jót tett a szövegnek, sőt az írói hangnak is, amiből két különbözőt – a fiú és lány hangját – is megmutatta. Különösen tetszett, hogy a fiú szemszögénél sem érződött, hogy nő az író, mert jól eltalálta a kamaszsráchoz illő nyelvezetet, motivációkat és a karakterhez illő szituációt, hangulatot. A szöveg gördülékenysége is sokat hozzátesz, jól átgondolt az információadagolás, a használt képek nagyon szépek, és nagyon természetesnek hatnak. Egyik történet sem mesterkélt vagy felszínes, esetleg túljátszott, mint ahová az ilyen YA/NA sztoriknál néha átbillenek a szerzők. Emiatt különösen kellemes volt olvasni, mert a két szöveg alapján a szerző gyakorlott novellistának tűnik.

Tamási Izabella (szerk.): Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok

A Történelmiregény-Írók Társasága 2019-ben egy újabb antológiakötettel jelentkezett, amelyben 16 novella kapott helyet. Az írások időrendi sorrendben következnek egymás után, az ókori Rómától egészen napjainkig, kisebb ugrásokkal az időben.

A főbb gócpontok idején több novella is játszódik, ilyenek voltak I. István és a halála után következő zűrzavaros időszak (Soós Tibor: Konstantinápoly a ködbe vész, Solymár András: Kelepce, Cselenyák Imre: Gellért vértanúsága) vagy a II. Világháború és annak napjainkra is hatással lévő következményei (Trux Béla: Nyulacska, Izolde Johannsen: Lebensborn). Az erről a korszakról szóló novellák különösen jól tükrözik a szerzők személyiségét és látásmódját, a történelmi alakokról alkotott elképzeléseiket. Jó példák erre a Konstantinápoly a ködbe vész és a Kelepce című novella. Míg Soós Tibor inkább egy nyugodt, visszahúzódóbb embernek festi le Imre herceget, addig Solymár András inkább a harcos, irányító énjét ragadja meg. Ezeken kívül az írások megemlékeztek a fontosabb törvénykezésekről, például a boszorkányok létezését tagadó törvényről is (Bónizs Róbert: De strigis vero quae non sunt). Emellett királyokról (Bányai D. Ilona: Az ajándék), egyszerű polgárokról, mindennapi hősökről (Dr. Várkonyi Tibor: A Héttorony őre), költőkről, oktatásügyi reformerekről, művészekről, tudósokról is – hogy csak a legfontosabb témákat említsem.

A kötet legnagyobb előnye pont ebből adódik: széles spektrumból merít, és lefedi jóformán a történelem összes fontosabb eseményét. Mindig is szerettem a történelmet, ezért ez a korok közötti utazás nagyon élvezetes volt számomra. Sok kellemes emlék elevenedett fel a történelmi és az irodalmi tanulmányaimból (Bakóczy Sára: Malvina aranyideje), vagy éppen az érintőleges neveléstörténeti óráimból (Tapodi Brigitta: Kéz, fej és szív), de a kötet kielégítette az alapvetően inkább természettudományos vénámat (Gál Vilmos: Asztaltársaság) is.

Amikor Izolde Johannsen a figyelmembe ajánlotta a kötetet, azonnal feltűnt a cím: Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok. Ez a három szó – a történelmi korok múltidézése mellett – meghatározza az alap kulcsszavakat, melyek köré a történetek épülnek. Való igaz, a történetek szereplői e három embercsoport valamelyikéből kerülnek ki, bár nem mindenhol szó szerint. Ezeket a történelmi alakokat olyan oldalukról ismerhettük meg, amikre a szemelvényekből nem nagyon lehet következtetni, hétköznapi emberekként. Még ha a köréjük kitalált események néhol csupán fikciók is a fellelhető forrásokból összerakva, megtoldva a szerzők elképzeléseivel. Ha részletesebben nézzük ezt a három kulcsszót, akkor látható, hogy a szerzők különbözőképpen értelmezték őket. A harcosok egyes történetekben szó szerint lovagokként, katonákként elevenedtek meg, de mások kiléptek ebből az értelmezésből és hétköznapi hősökről írtak, akik a nemes uraikat védték a törökök legrettegettebb börtönében, esetleg a nyelvújításért vagy az oktatás fejlesztéséért küzdöttek (Tapodi Brigitta: Kéz, fej és szív), vagy egyszerűen csak a családtagjaikat (Izolde Johannsen: Lebensborn) vagy éppen az igazságot keresték. A vértanúk közül volt, aki tényleg feláldozta magát egy szerinte jó ügyért, de volt olyan is, aki egyszerűen csak feladta a költészetet, hogy ne támadják többé (Bakóczy Sára: Malvina aranyideje). Aztán végezetül ott voltak a boszorkányok, akik inkább az ármánykodás nagymesterei voltak, mint például a senkinek nem kellő leány, aki házasságra kényszerített egy szerencsétlen legényt (Csikász Lajos: Legényfogó).

Ez a sokféle írói hang és látásmód állt össze egy olvasmányos és érdekes kötetté, amelynek minden története egy-egy különleges utazás. Hol keserédes, szomorú, melankolikus, elgondolkodó, költői (Soós Tibor: Konstantinápoly a ködbe vész, Bakóczy Sára: Malvina aranyideje, Hacsek Zsófia: Swanswell), hol pedig vidám, humoros, tele helyzetkomikummal (Andy Baron: Megkopasztani egy istent, Urbánszki László: Fogadó a Visongó Disznóhoz, Csikász Lajos: Legényfogó). Ez a sok hangulat egyszerre jó és rossz. Jó, mert a történetek színesek, sokféle érzelem van bennük, de rossz is, mert az egymás után következő sztorik hangulata többször is taszítja egymást, ami miatt a teljes szöveg kohéziója néhány helyen megbomlik. Szerencsére ez kevés helyen fordul elő ahhoz, hogy zavaróvá váljon.

A legtöbb novella nyelvezete nagyon szép, nem egy helyen szépirodalmiba hajló, ami miatt nagyon jó volt olvasni őket, mert elmerültem a mondatok, a képek szépségében. Emellett (főleg a humorosabb daraboknál) megjelent a bohókásabb hangvétel, ami oldotta a halálról és vérről mesélő történetek közötti feszültséget. Mindkét kategóriából kerültek ki kedvenceim. Előbbiből Soós Tibor: Konstantinápoly a ködbe vész és Izolda Johannsen: Lebensborn című novelláját, utóbbiból pedig Andy Baron: Megkopasztani egy istent és Urbánszki László: Fogadó a Visongó Disznóhoz című írását emelném ki, mert ezen a négy íráson különösen jól szórakoztam, illetve nagyon megmozgattak, megérintettek. A kedvencek mellett mindkét kategóriában voltak számomra gyengébbnek érzett írások is. Ilyen volt Cselenyák Imre: Gellért vértanúsága és Csikász Lajos: Legényfogó című írása. Előbbinél némileg rontott az összképen, hogy néhol kicsit vontatott volt, és leült, ahol viszont beindultak az események, ott faltam a sorokat. Jobb lett volna egy kissé egyenletesebbé tenni a szöveget. Utóbbinál úgy éreztem, mintha két külön történetet olvastam volna, ahol az első lány története teljesen félbemaradt. A történet eleje ilyenformán elhagyható lett volna, mivel azután kezdődött a valódi, sokkal tetszetősebb történet.

A bejegyzés további része spoilereket tartalmazhat!

Sienna Cole: Az álmok útján

A szerzőtől eddig egyetlen novellát, Az álmok küszöbén (értékelésem róla ITT olvasható) címűt olvastam, és már abban megmutatkozott, hogy nagyon jó novellista. Ez erre a történetre is igaz. Itt sem rugaszkodik el a valóságtól, hanem tovább építi, amit Az álmok küszöbén című másik kiegészítőben elkezdett.

A történet a fentebb említett novellához hasonlóan kellemes stílusban íródott, kerek egész ívet fut be, mind a cselekményt, mind az érzelmi ívet tekintve. Sőt, még azt is sikerül elérnie, hogy ne hiányoljam a Négyszáz nap nyár című regény olvasását, amihez íródott. A szerző néhány bekezdéssel képes volt felvázolni az alaphelyzetet úgy, hogy nem tűnt összecsapottnak, és átívelnie a történetet a két novella között, hogy a megértéséhez nem szükséges a regény ismerete. Ezt a jó információadagolással és a megfelelő helyeken elhintett utalásokkal éri el.

Baráth Viktória: A jófiú

A főnök nagy napja című novellát olvastam eddig az írónőtől, és nagyon megtetszett az, ahogyan ír. A stílussal itt sem volt bajom, mert ez a húsz oldalas szösszenet is olvastatta magát. A szereplők, az alapszituáció és a történet alakulása is felkeltették az érdeklődésemet, szívesen megtudnám, hogy mi lett a szereplőkkel, hogy folytatódik a történetük. Jó lett volna, ha kerek egész a történet, de sajnos nem volt így. Nagy hiányérzetet hagyott maga után, amit azért sajnálok, mert a szerző élvezhetően ír, de érzésem szerint ez a novella most nem állt össze.

Több mindennel volt problémám. Az egyikre fentebb már utaltam: hiányosnak éreztem. Pontosabban egy bevezető kedvcsinálónak, ami nincs befejezve, nem zárul le ennek a történetnek az íve, hanem félbe marad. Ezáltal nem egy rendes novella, hanem egy töredék. Értem én, hogy összekötő novella a két sorozata/világa között, de ennek ellenére is lehetett volna lezárt. Több oldalt elbírt volna a történet. Emellett az is érződött néhol, hogy kapkodott a szerző. Voltak részek, amiken átrobogott, és jobban kifejthette volna, de olyanok is, ahol túl sokat elidőzött anélkül, hogy igazán történt volna valami.

Anne L. Green: Elvakult szerető

A szerző Elfojtott indulatok című novellájának olvasása után erősen elgondolkodtam, hogy olvassak-e mást a szerzőtől. Aztán úgy voltam vele, hogy mindenkinek jár egy második esély, így elolvastam ezt az írását is. Nem voltak különösebben elvárásaim, magasak meg végképp nem, ezért kellemeset csalódtam ennek a húsz oldalnak az olvasása közben. Sokkal jobb a történet íve és a karakterek is hitelesebben lettek ábrázolva. Sok hibát kiküszöbölt a szerző, ami a fentebb említett novellájában zavart. Jól állt neki a férfi szemszög. Úgy éreztem, Alex karakterébe meglepően jól belehelyezkedett, tetszett az ő története, és a következtetés, amire jutott a novella végén.

Akivel voltak bajok, az a női karakter. Egyszerűen irritált. Érzésem szerint a szerző jobban tud férfi karaktereket írni, mint női szereplőket. Ami még zavart, az a téma sablonossága. Egyedül az mentette meg, hogy Cross egyedi bosszút választott és hogy végig szinte vibrált a karaktere.

R. Kelényi Angelika: A porfészek

A történelmi romantikusokat mostanában szerettem meg, így R. Kelényi Angelika is a látómezőmbe került. De igazán az győzött meg arról, hogy tőle is olvasnom kell, hogy az Álomgyár turnén nagyon szimpatikusnak találtam a beszélgetésen a kérdésekre adott válaszait. Így nem volt kérdés, hogy próbát teszek az írónő műveivel. Először Az ártatlan sorozat előzményére esett a választásom, és nagyon jól tettem, hogy ezzel kezdtem, mert jó bemelegítés volt a további műveihez.

Ami nagyon tetszett a novellában, a korhoz illő nyelvezet és atmoszféra, amit az írónő megteremtett. Ehhez illeszkedtek a filmszerű leírások, amikkel bemutatta a helyszíneket, amerre a főszereplő járt. A szöveg nagyon gördülékenyen olvasható könnyed stílusban íródott, kvázi a végéig letehetetlen.

Egy apróság zavart csak, hogy érződött rajta, hogy ez még csak az előkészítés a regényekre, de ettől eltekintve egy jó novella.