Szöges Emese: Alattunk a föld aluszik

Nem könnyen szántam rá magam a bejegyzés megírására, mert nehezen tudom megfogalmazni a könyvvel kapcsolatos gondolataimat. Előjáróban tudni kell, hogy először múlt nyáron olvastam a könyvet, és bevallom, nagyon nem tetszett, és úgy gondoltam, pihentetem, mielőtt megírnám róla a véleményemet. Ebből az lett, hogy a biztonság kedvéért újraolvastam. Kicsivel pozitívabb lett a kép, és a második alkalommal sok mindent másképpen látok, de mégsem lett az igazi.

Az Alattunk a Föld aluszik Szöges Emese második regénye. A kötet a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Az szerző első könyvét nem olvastam, így nem volt semmilyen olvasmányélményem tőle, viszont az hamar kiderült, hogy gördülékenyen fogalmaz, hamar megteremti a történethez szükséges atmoszférát, amivel megnyeri magának az olvasót. Ez nálam is így volt a kötet elején; a légkör nagyon erős volt, nem csak a hangulat, hanem világépítés szempontjából is, a karakterek is érdekesek voltak, mégis, a cselekmény közepe tájékán leül a kötet, és ha nem lenne olyan csavaros a vége, akkor még ennyire sem működne. Szerencsére azonban a nyitány és a zárás valamelyest ellensúlyozza a közepét, így összességében jó összkép alakult ki bennem.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat.

Szilágyi Heléna: Diabolika

Nem könnyű összeszedni a gondolataimat a könyvről, mert nagyon nehezen rázódtam bele a Diaboloka világába. Az eleje elsőre nem igazán rántott be, többször újra is kezdtem a kötetet, mire úgy a századik oldal környékén jött egy pont a történetben, ahonnan gördülékenyen, és a folyamatos időhiány ellenére elég gyorsan elolvastam a kötetet. Valahol az első rész vége felé ugyanis bekövetkezett a szövegben egy ritmusváltás, illetve ezzel együtt az is érződött, hogy a szerző onnantól kezdve talált rá az igazi hangjára.

Az viszont az első negyed javára írandó, hogy rögtön beindul a cselekmény és a történések közepette kirajzolódik egy ismerős lényeket mozgató, mégis egyedi dark fantasy világ, ami nem nélkülözi a horror elemeit sem. Ez utóbbiakat a szerző képes úgy belecsepegtetni, hogy nem válnak öncélúvá, ugyanakkor kellően felpörgetik a parafaktort.

Ugyanakkor akadtak a könyvnek olyan aspektusai, amik rontották az élményt. Az egyiket már érintettem: a történet eleje, ami nehezen rántott be. Továbbá a karakterek, az ő személyiségjegyeik, viselkedésük néhol túl lett tolva, és már-már karakteridegenné váltak. Illetve némely fejezet, főleg a vége felé nagyon elkapkodottnak tűnt, főleg a regény ráérősen hömpölygő elejéhez és közepéhez képest. Így ugyan a történeti ív megvan, mind az érzelmi, mind a cselekményív elvarrásra került, de közben meg-megakad néhol, ami majdnem szétveti a szövegkohéziót. Azért csak majdnem, mert a szerző valahogy mégis képes egyben tartani a történetet. Ekképp pedig a hibái ellenére is egy élvezhető fantasy sztori kerekedik ki belőle.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Megyeri Judit: Rózsakő – Liza & Alex

A Rózsakői rejtélyek sorozat nagyon betalált nálam. Mind az első rész, a Holttest az Ambróziában (ITT írtam róla), mind az előzménynovellák, a Rózsakő – Kezdetek (a véleményemet ITT olvashatjátok) nagyon igényes munka szerethető szereplőkkel, és magával ragadó, izgalmas cselekménnyel. Ezért nem meglepő, hogy nagyon várom a sorozat második részét (Csontvázak a szekrényben) is. De előtte úgy döntöttem, hogy mivel ez a rész Liza és Alex könyve lesz, így sort kerítek a karakterüket bevezető, Rózsakő – Liza & Alexre is, amit egyáltalán nem bántam meg, sőt, ezek a rövid írások kitűnő alapot, illetve emlékeztetőt adnak a két karakterhez.

A Rózsakő – Liza & Alex az előző novelláskötethez, a Rózsakő – Kezdetekhez hasonlóan két történetet tartalmaz, ami a két kulcsszereplő szemszögéből mesél egy egy-egy előzménytörténetet, amik betekintést engednek a központi karakter jellemébe, motivációiba (Liza), vagy éppen megmutatnak az adott szereplő életében a későbbiekben fontos szerepet játszó eseményeket (Alex). Abban is hasonlóság mutatkozik a két kiegészítő kötet között, hogy mindkettő a decemberi ünnepekhez (karácsony, szilveszter) kapcsolódik, ezáltal a cselekménytől függetlenül egyfajta kellemes alaphangulat lengi őket körül. Emiatt annak ellenére is jó olvasni ezeket a szövegeket, hogy hagynak némi hiányérzetet maguk után, főleg Liza novellájánál éreztem ezt a végén.

Az bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

 

Benina: Mindig és soha

A szerzőtől ezt a könyvet olvastam először, mert az eddigiek valamiért nem ütötték meg az ingerküszöbömet. Láttam, hogy az író népszerű, és sokaknak kedvence, de mégsem éreztem ingerenciát, hogy olvassak tőle, egészen a Mindig és soha megjelenéséig, aminek azonnal megtetszett az ötlete, és nyomban elő is rendeltem, azonban sokáig a polcomon várta, hogy kézbe vegyem. Ám a borító – imádom a fekete-fehér ceruzarajzokat – mindig vonzotta a tekintetemet, így megadtam magam.

Utólag nem értem, miért halogattam eddig, mert nem volt rossz könyv, sőt, kifejezetten tetszett. A műfaja egyik legjobbja. Helyén volt a stílus, a történetvezetés, a nyelvezet, a történeti háttér. Talán a vége volt egy kissé döcögős és elkapkodott, meg a erotikus jeleneteket éreztem egy kicsit soknak, de ettől eltekintve egy korrekt könyv.

 A bejegyzés további része spoilereket tartalmazhat!

Julia Lewis Thomson: Többek szerint

Maxim lett a Többek általból a kedvenc mellékszereplőm, így nagyon vártam, hogy olvashassam a könyvét. Kissé tartottam tőle, hogy főszereplőnek túl sok lesz, de szerencsére nem így lett, sőt, kellemes meglepetést okozott. Sikerült a szerzőnek egyensúlyban tartania a karaktert, így nem esett át a ló túloldalára vele, nem forgatta ki a jellemét, hanem még sikerült néhány réteget rápakolnia, megmutatni a karakter mélységeit. Mert az első kötetből megismert fiú sokkal többet tartogat, mint a Többek által alapján gondolná az ember. Ebben a kötetben csak még jobban megszerettem.

Elsőre ezt a könyvet teljesen másnak találtam, mint az előzőt, de ahogy haladtam előre, úgy jöttem rá, hogy annyira mégsem más. Ugyanúgy borongós részek váltakoznak a romantikus, lazább jelenetekkel, és ebben a kötetben is meghatározó érzelem volt a fájdalom és a gyász is, ami kiegészült a lángoló szerelemmel. Két könyv után arra a következtetésre jutottam, hogy a szerző nagyon jól tud hangulatot teremteni, és ezt a képességét jól ki is használja. A gördülékeny stílusa ugyanúgy megmaradt, sőt az első részhez képest még fejlődött is. Ennél a kötetnél már sehol sem éreztem kapkodást vagy megakasztó jelenetet, mint az első kötetnél. A kötetben elhelyezett horgok is sokkal jobban működnek, észrevétlenül sodorják tovább az olvasót, emiatt szinte letehetetlen a könyv.

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara

Kissé lassan haladtam ezzel a könyvel, de nem azért, mert nem tetszett vagy nem kötött volna le. A terjedelem volt az, ami majdnem kifogott rajtam, pontosabban a bennem mocorgó gyerkőc követelte sokszor, hogy mozduljak meg, így nem igen kedvezett a helyzet egy hosszabb könyv olvasásának. Ez esetben még jól is jött, hogy bő egy hónapig olvastam, mert jobban el tudtam merülni újra Sarah világában, mint hogyha csak végigrobogok rajta. A könyv egyik legjobb része számomra a történet hátterének tovább építése volt, ezért nálam ebből a szempontból a Köd és harag udvara jóval a Tüskék és rózsák udvara fölé emelkedik. A másik, amiben szintén jobb, azok a leírások. Mivel angolul nem olvastam a könyvet, így nem tudom, Sarah-hoz mennyiben tesz hozzá a fordító, de az összes leíró rész gyönyörű. Olyan mondatok, gondolatok vannak benne, hogy csak ámultam. Némelyik egy fantasy, new adult könyvhöz képest meglepő komolysággal bírt. Ehhez talán hozzájárult, hogy ebben a kötetben sokat sötétül a világábrázolás, ami az első könyv vége után nem kis teljesítmény, mert már az is minden volt, csak világos és pozitív nem. azok a szenvedések, amik ott elkezdődtek itt tovább folytatódnak, sőt, főleg lelki téren az írónő még rá is tesz egy lapáttal.

A harmadik a karakterek, akik tovább fejlődnek, árnyalódnak. A szerző teljes mértékben ki is használja ehhez a rendelkezésére álló teret, így mindenkinek jut elég tér, hogy kibontakozhasson, és megismerhessük. Utóbbinál az új karakterekre gondolok.

A pozitívumok mellett volt azért negatívum is. Az ismétlődés. Annyiszor ismételte azt a szerző, hogy a karakterek mennyire szenvednek, és hogy mennyire összetörték őket a hegyaljai események, hogy ez több helyen megakasztotta a cselekményt, ami emiatt nem haladt sehova. Főleg a könyv közepe táján éreztem, hogy áll a cselekmény. Értem, hogy szükséges volt a karakterek motivációjának, fejlődésének bemutatásához, csak érzésem szerint elég lett volna kevesebbszer megemlíteni. A másik, amit kissé feleslegesnek éreztem az a divatbemutató, azaz a szereplők szinte összes ruhájának, frizurájának leírása. Nem éreztem egy-két alkalomnál többször relevánsnak ezt sem a cselekmény szempontjából. Főleg egy felnőtteknek és nem tiniknek íródott könyvnél. Lehet, nem vagyok ehhez eléggé nőből, hogy lekössön az ilyesmi. A harmadik Lucien és Elain: ezen csak néztem, hogy most tényleg az történt-e, ami.

Julia Lewis Thomson: Többek által

Eddig még nem olvastam az Álomgyártól, de a Többek általlal megtört a jég. Örülök, hogy először ebbe a könyvbe kezdtem bele a kiadótól, mert kellemesen csalódtam, bár ez lehet nem annyira a kiadónak, mint inkább az írónak köszönhető. Julia Lewis Thomson ugyanis kifejezetten olvasmányos stílusban ír, jól bánik a szavakkal, főleg a könyv elején tetszett a tinikre jellemző nyelvhasználat, de a második felében is jól hozta a történethez szükséges nyelvi szintet, így ezzel a részével nem volt baj. Amivel inkább azok a new adult könyvek gyerekbetegségei, amibe itt is majdnem beleesett a szerző, de szerencsére csak majdnem, mert a végére nagyrészt kikeveredett a lehetséges buktatókból, és egész jóra sikerült a lezárás, így összességében egy jó könyvet foghattam a kezemben. A karakterek közül már az első perctől megkedveltem Annát, ami a végéig kitartott. De a legnagyobb erőssége a könyvnek, Maxim karaktere lett, akinek nagyon kíváncsi vagyok a történetére, így a folytatást is biztos el fogom olvasni.

Jessica Park: Lélegezz velem!

Egy jó darabig kerülgettem ezt a könyvet, mert a borító nagyon tetszett ugyan, de ez nem garantálja, hogy a tartalom ugyanolyan jó, így tologattam. Aztán ez a könyv is bekerült azok közé, amit próbaképpen megvettem az ebbe a zsánerbe tartozó könyvek közül. Ha már nyitni szerettem volna errefelé is, miért ne? A fülszöveg alapján az alap téma nem bizonyult rossznak, és alapvetően működött a könyvben is végig, habár megfűszerezték egy sor felesleges, indokolatlan jelenettel. Főleg, az erotikus jelenetek indokolatlan nagy számára gondolok. Volt köztük, ami kellett a történetbe, de volt, amit csak töltőelemnek éreztem. Ennek ellenére, ami nálam nagyon vitte a történetet, azok a szereplők és a lelki problémák leírásai, a téma kibontása. Blythe, Chris, Sabin, Eric, Estelle és Zach mind remek karakterek, és nagyon a szívemhez nőttek. Miattuk vagyok nagyon kíváncsi a folytatásra is. Reménykedek benne, hogy az írónő a továbbiakban inkább a cselekményre koncentrál, és nem a szexjelenetek mennyiségére, mert a stílusát nagyon megszerettem.

Kylie Scott: Lick – Taktus

"...tegyél magasról minden következményre. Mi van, ha igazából tényleg tudsz repülni? Ha pedig mégsem, akkor gondold el, milyen izgalmas lesz zuhanni!"

Ez a könyvből vett idézet körülbelül tükrözi a kezdeti hozzáállásomat az ebben a zsánerben íródott regényekhez. Mindig egy jó nagy adag fenntartással fogok bele bármi hasonlóba. De utólag visszagondolva hallgattam az idézetben szereplő első félmondatra, és nem törődtem a következményekkel, hanem belekezdtem az olvasásba. Emellett az is szólt, hogy zenészek szerepelnek benne, és emiatt a zene is nagy hangsúlyt kap, amit nagyon szeretek, így győzött a kíváncsiságom, na meg a borító, ami ízlésesebb a félmeztelen pasis borítós könyvek legtöbbjénél. És hiába, hogy a tartalom számít, nálam ez is szempont, továbbá a fülszöveg sem rettentett el, amit még egy pluszpontként említenék a könyv mellett. A másik, hogy simán újraolvasós, pedig sosem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog, főleg, hogy a pozitív előjelek ellenére is azt hittem, hogy nem leszünk barátok. Aztán az első pár oldalon úgy behúzott a könyv, vagyis inkább a főszereplő, Evie stílusa volt az, ami miatt az első perctől akkorákat nevettem olvasás közben, hogy emlékszem, párom oda-odanézett, hogy mi bajom van. Meglepődtem, hogy mennyire elszórakoztatott ez a könyv. Habár tudni kell a helyén kezelni, és nem túl sokat, mély tartalmat várni tőle, hanem hagyni, hogy kikapcsoljon és magával sodorjon. Ha ez megvan, akkor az ember tényleg úgy érzi olvasás közben, hogy szárnyal, ha viszont nem tud elvonatkoztatni, és a való világot akarja viszont látni a könyv történéseiben, akkor zuhanni fog és nagyot csalódni.

A kínzás variációi - Sarah J. Maas - A Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák udvara (Tüskék és rózsák udvara 1.)

Eddig nem olvastam még semmit Sarah J. Maastól, mert nem akartam egy újabb sorozatba belekezdeni (Üvegtrón), de aztán jött ez a könyv. Ahogy mondani szokták: jött, látott, és győzött! Fölöttem. Először jött a fülszöveg, ami már önmagában felkeltette az érdeklődésem, aztán a borító, ami elvarázsolt. Tudtam, hogy nem minden a borító, így muszáj volt a belbecset is megtapasztalnom. Először nem lettünk barátok, sőt, első próbálkozásra ott is hagytam, aztán csak addig fúrta az oldalamat a kíváncsiság, így újra elkezdtem, és hogy közhellyel éljek: Milyen jól tettem! Csak tovább kellett olvasnom annál, mint ahol először letettem, és eljött a pont nem is sokára, hogy én ezt az egészet szó szerint megszerettem. Hogy a szereplők tették? Részben. A világ? Nagyon. De, ami igazán megfogott az, ami a háttérben zajlott politikai történések címén, mert vastagon volt itt az is. Meg egy kis romantika, de ez körülbelül a könyv egy százaléka, nem ezen volt a hangsúly, csak az események szükséges mellékszála.

A Tüskék és rózsák udvara cím mellé kisbetűvel odaírhatták volna, hogy a kínzás variációi. Mert volt itt minden: testi, lelki, mentális kínzás, megalázás, semmibevétel, elhanyagolás, leigázás, birtoklás, elnyomás, csak hogy néhányat említsek a kínzás fajtákból. Többször kérdeztem meg olvasás közben a szereplőktől gondolatban: hogy vagytok képesek ezt még elviselni? Az írónő nem cicózik, kegyetlen ott, ahol kell, a szereplői szenvednek ott, ahol kell. Nem kímél senkit, mindenkinek megvan a maga keresztje. Az olvasó pedig velük szenved, ki kivel, attól függően, hogy kit szeret meg a karakterek közül. Én Tamlinért és Feyréért izgultam a legjobban.

Amit nem sikerült teljes mértékben eltalálni: az információadagolás. Volt egy pont a könyvben, ahol túl sok információt zúdítanak egyszerre a főszereplőre. Olyannyira, hogy csak pislogtam. Jobban fel kellett volna vezetni az elején, mert így elmaradt nálam az “aha” élmény, amit az eldugott információ morzsák okozhattak volna az igazság kiderülésénél. Nagyon apró jelek azért voltak, de szinte észre sem lehetett őket venni, így túl hirtelennek hatott az információ áradat. Ettől eltekintve viszont megtetszett Sarah J. Maas stílusa, így nem ez lesz az utolsó könyv, amit olvasok tőle.

Szerethető karakterek, egyedi hangulat – Amy Harmon: Arctalan szerelem

Ritka az ilyen könyv, amikor annyira megmozgat, hogy vele együtt létezel. Na, ez a könyv ilyen, noha olvasás előtt kicsit tartottam tőle, mert annyira pozitívan értékeli mindenki, hogy nem hittem el, hogy ennyire jó lehet ez a könyv. És de! Atyaég! Nincs jobb szó rá. Ritkán kerül a kezembe ilyen könyv, aminek minden betűje, az elsőtől az utolsóig kincset ér. Megnevettet, megríkat, odacsap, simogat és lüktet, mindezt teszi olyan erővel, hogy maga alá temetett nem egy helyen. Nemcsak a könyv, hanem az érzelmek, amiket kiváltott olvasás közben. Nem egyszer azért kellett megállnom, mert annyira belém vágott, hogy szünetet kellett tartanom. Nem egy könnyed olvasmány, bár a szívszorítóbb részeket ellensúlyozza a humor és az egész könyvet átható életigenlés. De nézzük, mi teszi ennyire intenzívvé ezt a könyvet.

A szerző alapvetően egy YA-NA vázra építi a történetet, ez adja úgymond a keretét, amire aztán felépíti a rétegeket, amitől már nem egy tipikus ifjúsági, fiatal felnőtteknek szóló regény, hanem sokkal több annál. Olyan témákat fejteget a könyv, amik miatt bárki megtalálhatja benne azt, amiért érdemes elolvasnia a könyvet. Természetesen fontos szerepe van benne a szerelemnek és a vívódásnak, de emellett megjelenik benne a háború, a betegség, a családon belüli erőszak, a barátság, a hűség és még sorolhatnám, amiket egy olyan egyedi mixé gyúr az írónő, ami utánozhatatlan ízt ad a regénynek.

Hardcore érzelmi hullámvasút – Lylia Bloom: Védtelenül

Az Aranymosás pályázaton fedeztem fel a történetet, ahova felkerültek a regényből részletek. Már akkor nagyon tetszett, bevonzott az elejétől kezdve a történet, ami a könyvet kézbe véve sem volt másként. Az első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy hozzám, nekem szól a könyv. Rögtön szimpatikussá vált Anna karaktere, de erre majd a karaktereknél térek ki, legyen elég annyi, hogy bizonyos szempontból a huszonéves önmagamra ismertem, amikor még az egyetemi koliban idétlenkedtünk a csajokkal. Szép emlékeket idéz a könyv eleje. Számomra belengi nem kevés nosztalgia faktor.

Aztán bedurvul a történet és kezd egyre jobban eltérni a felidézett emlékeimtől, és mindentől, amit lehet egy fiatal lány életében ideálisnak nevezni. Minden van ebben a könyvben, amiről szeretek olvasni. Bántalmazás, lelki terror, szenvedés, gyász. Furcsa lehet külső szemlélőnek ez a felsorolás, de ez a három szó sajnos a való világ része, és ez a könyv teljes mértékig életszerű egészen az epilógusig, az egy kicsit nálam kilóg a sorból, de ne szaladjunk ennyire előre.

Fentebb említettem, hogy a könyv eleje egy nagyon hatásos jelenettel nyit, legalábbis engem rögtön megvett magának. Nagyon erősnek tartom ezt a kezdést. Az írónő képes volt néhány mondattal egész karaktereket felvázolni, akik érdekesek, és kíváncsi vagy rájuk, és akiket aztán elmélyít. A nyitó pár fejezet ezt kitűnően megalapozza. A történet határozott ívet alkot, nem éreztem, hogy bárhol is megtört volna. A cselekmény tökéletesen egymásra épül. Nem éreztem lyukakat benne. A karakterek jól kidolgozottak, főleg a lelki folyamataik leírása volt az, amit nagyon jól ábrázolt az író. A lélektan nagyon hangsúlyos a könyvben, aminek kifejezetten örültem.

"A lelken ejtett seb legfeljebb heggé forr..." - Lakatos Levente: A tiltás gyönyöre (Szigor I.)

Sok mindent hallottam a szerző műveiről, leginkább negatívumot, így én lepődtem meg a legjobban, hogy egy szórakoztató, jó stílusban megírt könyvet olvashattam. Mert tény, hogy vannak hibái és nem tökéletes, de nem is katasztrofális, mint, ahogy azt sokan írják/mondják.

Rétegeltebb a kép annál, minthogy a főszereplők szexelnek és ez mennyire izgató a nők számára. Oké, tény, igen, az! Mert hogy a fenébe ne lenne az, de mi baj van ezzel? Szerintem az égegyadta világon semmi. Mert nem csak az a könyv lényege, hogy Liza és Igor között forr a levegő, hanem amiért forr, és ami van a háttérben közben, az az, ami többé teszi ezt a művet, mint egyszerű erotikus regény.

Imádom a politikát (az életben nem annyira, de könyvekben igen), az intrikát, és ha ezt jól leírják. Tetszett az, hogy Magyarországon játszódott a mű, egy ugyan fiktív Magyarországon (ami nem is annyira fiktív, inkább a könyv szereplői azok), de mégis magának érezheti az olvasó a környezetet, mert ismeri. Talán ezért jobban élveztem, mintha egy másik országban játszódott volna.

Visszakanyarodva az erotikus részhez. A szexjelenetek változatosak, izgalmasak, és nem unalmasak, ami jó! Ami még jobb, hogy fektet hangsúlyt a könyv a szexualitásból kialakuló érzelmekre is, megismerhetjük a szereplők lelki világát, nem csak a ruhájuk alá nézhetünk be. Ami megint jó.