A könyv utazókönyvként került hozzám. Régóta
érdekelt a történet, így kihasználtam a kínálkozó alkalmat, és egyáltalán nem
bántam meg.
Nehéz dolog első könyves szerzőnek lenni. Nem csak nagy
általánosságban, de a kis magyar könyvpiacon aztán pláne, ahol nem csak a többi
magyar kortárs író, hanem a külföldről beáramló töméntelen mennyiségű könyv
közül is ki kell tűnnie. Ez nem könnyű feladat, pláne olyan témát találni, ami
megragadja az olvasókat. Erre jelen pillanatban két utat látok: vagy olyan
egyedi dolgot alkotni, amivel ki tud tűnni, vagy egy ismert toposzhoz nyúlni,
és azon csavarni egyet, hogy felfigyeljenek a szerzőre. Keiran Rowley ez utóbbi
csoportba tartozik, ami egyáltalán nem baj, sőt, egyenesen előnyt kovácsolt
belőle, mert ugyan biztonsági játékot játszott első regényével, viszont olyan
szinten tette, amivel az olvasói egy életre megjegyzik a nevét.
Mivel fanfiction felől jövök, és lettem könyves
blogger, a magam részéről nagyon szeretem a retellingeket, az ismert
karakterekre épülő történeteket, és nem újdonság számomra, hogy más aspektusból
lássak egy ismert történetet. Nincs ez másként a Hanyatlással sem, ami a
mesehősök életét, funkcióját értelmezi újra noir köntösbe öltöztetve. Mindezt
teszi egyedi látásmóddal és írói hanggal, történetvezetésileg némi videójátékos
beütéssel, ami vélhetően nem véletlen.
A bejegyzés
további része spoilert tartalmazhat!
