500. bejegyzés - Dr. Seuss: Kalapos Macska

Elérkezett a blog az 500. bejegyzéshez, amit egy könyvértékeléssel ünneplek meg. A Kalapos Macska története pont tökéletes ehhez az őszi időhöz is.

Dr. Seusstól eddig két mesét, az A Grincset (ITT olvashatjátok a véleményem róla) és a Kalapos Macska visszatért (amiről ITT írtam) olvastam eddig. E két mese után eléggé vegyes érzések fűznek a szerző munkásságához, mert A Grincs a hirtelen lezárása miatt hagyott bennem némi hiányérzetet, viszont a Kalapos macska visszatér játékossága jó néhány vidám percet szerzett. Egészen mostanáig nem tudtam, hogy a Kalapos Macska is megvan, amíg a fiam oda nem hozta, hogy olvassuk el. Nagyon megörültem neki, mert régóta kíváncsi voltam a Kalapos Macska visszatér előzményére.

A magyar változatot ismét Szabó T. Anna tolmácsolásában olvashatjuk, a szövegei újfent ötletesek és viccesek, gördülékenyen olvashatók. Rímei remekbeszabottak, dallamossá, játékossá változtatja a szöveget, amit így öröm olvasni.

Az illusztrációk – kék, piros, fekete, fehér – színvilága tökéletesen illeszkedik a történet hangulatához. Kiváló kísérői a mesének, egyben jól egészítik ki a leírtakat. Már Dr. Seuss előző könyveiben is nagyon megtetszett ez a rajzstílus, így a képi világ ismerősként köszöntött, és még jobban megszerettem.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Kemendy Júlia Csenge: A Bertibátorító Hadművelet

Jelen cikkem tárgya, Kemendy Júlia Csenge A Bertibátorító hadművelet című meseregénye március 4-ig előrendelhető, és a könyv kiadását is segítheted ( ITT). Erre azért volt szükség, mert a kötet nem kapott megjelenési támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól, ezért a szerző úgy döntött közösségi gyűjtést szervez. A részletekről ITT olvashattok. Szerencsére én lehetőséget kaptam az előolvasásra.

Kemendy Júlia Csenge nevével először a Kalandra fel! meseantológiában találkoztam, amiben A sötétség, aki félt a gyerekektől című meséje (EBBEN a cikkben írtam róla) jelent meg. A történet nagyon megérintett, egyszerre volt szomorkás és kicsit vidám, mint az élet maga. Így az első találkozásunk kellemes élményként maradt meg bennem. Ezt az  első meseregénye, Az Anyacsalogató Hadművelet, A Tündérfürt utca 12.-sorozat első kötete csak fokozta, ígéretes debütálásnak tartottam. Sziporkázó, vidám hangulatával azonnal megnyert magának. ITT olvashattok róla bővebben.

Nagyon vártam a következő részt, így éltem a szerző kínálta lehetőséggel, amikor egy Molyos karcban előolvasókat keresett, akik ajánlót is írnának a könyvéről. Erről ITT olvashattok bővebben.

Megvallom, nem tudtam, mire számítsak, mert a szöveg még nem esett át a tördelésen, viszont hamar kiderült, hogy feleslegesen aggódtam, mert szerkesztett verziót olvashattam. Már az első oldalak után elámultam, mert az első kötet is nagyon jól megírt szöveg volt, de A Bertibátorító Hadművelet még annál is jobb. Látszik, hogy a szerző fejlődött a két kötet megírása között mind ötletek, mind történetszövés, mind karakterábrázolás tekintetében. A második rész sokkal élvezhetőbb, gördülékenyebb, és a történet fókusza is sikerültebb. Emellett a mondanivaló is jobban belesimul a történetbe.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Valeria Screwy: Miss Screwy csavaros árvái

2018. november 25-én jött velem szembe Bleeding Bride karca (ITT olvasható), amiben az akkortájt megjelent meseregényének keletkezéséről írt. Mikor belekezdtem a karc olvasásába, azt hittem, egy átlagos beharangozó a könyvhöz, de nem így lett. Mást találtam benne. Röviden megfogalmazva a mű mögötti szívet, az érzelmeket, amitől ez a mese az, ami. Bevallom, még most, a karc újraolvasásakor is megkönnyeztem, mert ez egy sokkal tragikusabb hátteret ad a főszereplő kislány (Mira) karakterének, mint ami a könyvben olvasható.

Ilyen előzmények után elhatároztam, hogy ha lehetőségem adódik rá, beszerzem a Miss Screwy csavaros árváit, ami a múlt évi Könyvhéten meg is történt. Igaz, a közelmúltig nem vettem a kezembe, de mindig ott motoszkált a háttérben, hogy nekem ezt olvasnom kell, és végül győzött. A végére érve azt mondhatom, nem bántam meg.

Kétszer is elolvastam annyira megtetszett a részletesen kidolgozott disztópikus steampunk háttérvilág, a karakterek, akiket csak szeretni lehet, az írásmód, ami a 20. század eleji mesemondó stílust úgy használja fel, hogy közben mégis illeszkedik a mai trendekhez és igényekhez. Ezáltal a mostani gyerekekhez szól úgy, hogy közben egy régebbi kort helyez a fókuszba. Oszoli Bernadett fekete-fehér illusztrációi pedig tökéletesen illenek a kötet stílusához. Ceruzarajz-hatást keltenek, ami szintén jellemző volt a huszadik század elejére, erre jó példa a 1912-ben megjelent Nyakigláb apó képei (EBBEN a cikkemben látható néhány). Oszoli Bernadett rajzai finom vonalvezetésűek, az épületek, ruhák, emberi arcvonások aprólékosan kidolgozottak, főleg a főszereplők esetében. Néhány esetben előfordulnak erőteljesebb, durvább ceruzavonásokkal megrajzolt jelenetek is, ezek vagy kihangsúlyoznak valamit, vagy mellékszereplőket ábrázolnak.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Varga Bea: Segítség, támadnak a betűk!

A szerző On Saiként megjelentetett könyvei közül eddig a Szivárgó Sötétség-sorozat már megjelent részeit (ITT, ITT, ITT és ITT írtam róluk) és az Árnymágusok első kötetét, az Álruhábant (EBBEN a cikkben írtam róla), illetve a Varga Beaként írt, íróknak szóló könyvét A siker tintáját (ITT értékeltem) olvastam. Ezek a kedvenceimmé váltak sodró lendületű, fiatalos történetükkel vagy éppen filozófiai mélységükkel, hasznos tudásanyagukkal. Szeretem olvasni az írónő műveit, mert okosan szórakoztatnak. Kíváncsi voltam, hogyan ír a gyerekek korosztályának, ezért beszereztem a Segítség, támadnak a betűk! című gyerekkönyvet, hogy megtudjam, a kicsiket is annyira elvarázsolja-e stílusával, mint minket, felnőtteket.

Az írónak alapvetően jó ötletei vannak, és ez itt sincs másként. Az iskola neve (Alfabéta Mágustanoda) és a furcsa szabályok említése rögtön az elején bevonzza az olvasót, amit csak fokoz a kezdésből kipattanó bonyodalom. Mindezt humorral és játékos stílusban adja elő a főszereplő kisfiú szemszögéből. Azonban ez az erős kezdés a történet legnagyobb problémája is, mert a későbbiekben nem tudja tartani ezt a szintet. A fogalmazással a későbbiekben sincs semmi gond, sőt, vannak poénok és aranyos, megmosolyogtató jelenetek, de a történet közben ellaposodik, a végére már-már unalomba is fullad. Ehhez nagyban hozzájárult nálam a szemszögkarakter pimaszsága, ami majd’ nyolcvan oldalon keresztül egy idő után fárasztóvá válik, nem humorossá, pedig ez lenne az írói szándék.

László Maya most is zseniális illusztrációi ugyanakkor sokat javítottak az összképen. Mindig nagyon jól eltalálja az adott könyv stílusát, ami most sincs másként. A képei nagyon illenek a könyvhöz, jól kiegészítik a szöveget, amikből kiemelkednek a képregényszerű beírások.

A bejegyzés további részében spoiler előfordulhat!

Varró Dániel: A szomjas troll

A kisfiam a nagynénjétől kapta ajándékba, de még kicsi hozzá, így felolvastam ugyan neki, de nem igazán figyelt rá. Viszont a férjemmel mindketten elolvastuk, én magam kétszer is, mert nagyon megtetszett. Varró Dánielt megelőzte a híre, már sokat hallottam róla A szomjas troll olvasása előtt is, leginkább jókat, így nagyon kíváncsi voltam, hogyan ír a szerző, tetszeni fog-e a stílusa. Nekem nagyon tetszett, a férjemnek kevésbé, a sok a közegből kilógó modern szleng miatt nem volt elragadtatva tőle. Engem ez nem különösebben zavart, más kortárs mesekönyvben is találkoztam már vele, ezért hamar túllendültem rajta.

Műfaját tekintve az első két mese verses elbeszélés, a harmadik prózai alkotás, a negyedik pedig a Kaland-Játék-Kockázat szerepjáték könyvekhez hasonlít, de ehhez nem kell dobókocka, az olvasó választhat, merre megy tovább a zárójelben lévő számok alapján. A első három történet körülbelül a könyv egyharmadát teszi ki, a negyedik pedig a többit. Mikor először belelapoztam, furcsállottam, de mikor elolvastam A leprikónok átkát, minden kétségem elszállt, mert ez a legzseniálisabb a négy történet közül. Kreatív, és edzi az emlékezetet, kicsiknek és nagyoknak egyaránt jó szórakozás nyújthat a kaland, a kellékek összegyűjtése.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Interjú Deme Lászlóval

Deme László a 3. Aranymosás Irodalmi Válogatón tűnt fel Zsófi és a zoknivadász című mesekönyvével (ITT írtam róla), aminek kreatív ötlete azonnal megnyert magának. Második mesekönyve, az Orsi és a tankok (a cikkemet a könyvről ITT olvashatjátok) egy komolyabb témát az ’56-os forradalom eseményeit dolgozza fel gyerekszemmel. Ezzel a meséjével a kedvenc íróim közé lépett elő. Régóta terveztem, hogy interjút készítek a szerzővel, így nagyon örültem, hogy igent mondott a felkérésemre. Többek között beszélgettünk zoknikról, írásról és jövőbeli terveiről is.

A szerzőről:

1979-ben születtem Szegeden, jelenleg Budapesten élek a családommal. Kommunikációval, reklámmal és újságírással foglalkozom. Írtam színdarabokat és szlogeneket, kritikákat, cikkeket és szappanoperákat, novellákat és plakátsorokat, végül meséket, amióta kisfiam született. Először csak fejből meséltem lámpaoltás után, épp ami az eszembe jutott. De pár apró történet elkezdett nőni, növekedni meg nyújtózkodni, mint a mesebeli paszuly, és úgy összekapaszkodtak, úgy összegubancolódtak, hogy mese lett belőlük. Aki olvassa-hallgatja, kibogozhatja, ha akarja!

Deme László: Zsófi és a zoknivadász

A szerző neve nem volt ismeretlen számomra, mikor a kezembe vettem Zsófi történetét, mert a második könyvét, az Orsi és a tankok című, az ’56-os forradalmat gyerekszemmel bemutató, történetét már volt szerencsém olvasni (ITT írtam róla). Ebben a meséjében olyan ötletességről tett tanúbizonyságot, hogy kedvenc íróim közé lépett elő. Ehhez még hozzátesz intelligens humora és kitűnő hangulatteremtő képessége. Ezek miatt nagy érdeklődéssel fogtam bele a Zsófi és a zoknivadászba, melynek a világában már született egy szösszenetnyi előzménytörténet a Kalandra fel! meseantológiában (amiről ITT írtam) Az univerzum egy csomó zokni címmel. Ez a kis történet annyira jó ráhangolódás volt a zoknik világára, hogy nem sokkal utána bele is kezdtem ebbe a mesekönyvbe, amellyel a 3. Aranymosás Irodalmi Válogatón találkoztam először. Már akkor figyelemfelkeltőnek találtam az alapötletét.

Az író ebben a könyvében a mindennapokban is létező jelenségről ír – rendetlenül széthagyott ruhákról, de legfőképpen a zoknikról, amiket a gyerekek és felnőttek szanaszét hagynak –, aztán csavar egyet a dolgon azáltal, hogy belecsempészi a gyermeki fantázia mesébe illő világát. Tetszett ez a mese a mesében formula, mert ez amolyan valóságkeretet is adott a szövegnek, így olvasás közben olyan érzésem volt, hogy ebben a világban bármi megtörténhet, viszont közben azért tapinthatóan szilárd talajon is állt, és nem szakadt el teljesen a realitástól. Legfőképpen ez tetszett benne.

Az illusztrációk viszont kissé kizökkentettek. Ráduly Csaba képeivel először a Lívió és a fehér sárkány című mesekönyvben találkoztam, és ahhoz a könyvhöz nagyon nem illettek (erről EBBEN a cikkemben írtam), viszont ennél a könyvnél nem volt ilyen gond. A borító gyönyörű, a belső képek aranyosak, szépek. Itt a szöveghez képest azonban elcsúszik az ábrázolás, mert a grafikus sok esetben eltér a szövegben leírtaktól, ami nem túl szerencsés, mert végig éreztem, hogy valami nem stimmel, ezért nem egyszer kibillentett.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Dr. Seuss: Kalapos macska visszatér

Dr. Seuss meséi közül eddig csak A Grincs (ITT írtam róla) került a kezembe, és már az is kellemes élményt nyújtott, mert időtálló, amit és ahogyan írt. De valahogy az a könyve mégsem tetszett igazán. Viszont a Kalapos macska visszatér esetében más a helyzet. Ötletesebb, játékosabb, és a fordítás is jobban tetszett. Ami nem véletlen, mert egyik kedvenc fordítóm, Szabó T. Anna munkája, aki mindig nagyon igényes szövegeket ad ki a kezéből. Mivel maga is költő, a stílusa illett ehhez a verses meséhez, remekül sikerültek a rímek, gördülékeny a szöveg, aminek egyenletes, dallamos a ritmusa.

Az illusztrációk – kék, piros, fehér – színvilága tökéletesen illeszkedik a történet hangulatához. Kiváló kísérői a mesének, és egyben jól ki is egészítik a leírtakat. Már A Grincsnél is nagyon tetszett ez a rajzstílus, de itt még jobban. A színek és a rajzok sokkal intenzívebbek és élénkebbek, ami a bohókásabb hangvételnek köszönhető.

A kritika további része spoilereket tartalmazhat!

Csukás István és társai: Kalandra fel! (Olvasó Szuperhős 1.)

2019 májusának végén a Könyvmolyképző Kiadó mese- és gyermekvers író pályázatott hirdetett kezdő és már publikált írók részére. A cél egy Gőgös Gúnár Gedeonhoz hasonló, de a mostani gyerekekhez illő modern olvasókönyv megalkotása volt a legjobb pályaművekből. Vidám, pozitív hangulatú történeteket vártak, melyek alkalmasak kezdő (első, másodikos) olvasók szórakoztatására.

Remek ötletnek találtam ezt a kezdeményezést, így nagyon kíváncsi voltam, hány írót mozgat meg a pályázat, és végül mely művek kerülnek kiválasztásra. Meglepően sok, 692 mű érkezett be a felhívásra, amiből végül 27 vers és mese került be a kötetbe.  Emellett néhány a kiadónál már publikáló szerző története is színesíti a válogatást, így összesen 34 történetet olvashatunk ebben a nagy alakú, keménytáblás, szép kivitelezésű olvasókönyvben, amit Szimonidesz Hajnalka illusztrációi díszítenek. A grafikái közül a fedlapkép lett az egyik kedvencem, mert igazodik a jelenlegi trendekhez, és már ezzel rögtön bevonzza a gyerekeket. A szuperhősös borítótematika telitalálat, pláne a Batman maszkkal és a köpeny ötletes, több funkciót betöltő kialakításával. A belső rajzok is nagyon ötletesek és szépek, kiemelkednek közülük az Ötmacskás vers macskái és A titkos füzet ruhái.

A szövegekről általánosságban elmondható, hogy vidám, pozitív hangulat sugárzik belőlük. Emellett a történetekben gyakorta megjelenik a nyelvi játékosság (Ecsédi Orsolya: Miért van pötty az Ö betűn?, Baley Endre: Vakáció), a lexikális ismeretek gyerekeknek is emészthető formában való átadása (Fülöp Csaba: Golyóstoll, Gergely-Péch Éva: A sokpettyes katica, Deme László: Az univerzum egy csomó zokni), a barátság fontossága (P. Molnár Petra: A titkos füzet, Posta Mariann: Nyunyu és a boldogságszemüveg). Vagy éppen a szeretet, mint erős mozgatóerő (Csáktornyai Katalin: Bögremese, Tóth Eszter: Pöttöm Pötty és a titkos hozzávaló), illetve önmagunk elfogadása is (Sarkadi Emília Erzsébet: Cserfes Rézi, Tóth Eszter: Brokkoli és fokhagyma). De megjelennek különleges világok, vagy a mi világunktól eltérő nézőpontok is (Budai-Soós Judit: Lufi-világ, Kozári Dorka: Szörnymese, Ecsédi Orsolya: A tiszta tányérok titka, Kemendy Júlia Csenge: A sötétség, aki félt a gyerekektől).

Bár a változatos témák sokféle írói hanggal párosulnak, a kitűnő érzékkel megválasztott sorrend miatt mégis összetartanak. Habár volt néhány gyengébb hang (Tóth Ágnes: Tökös versike, Palásthy Ágnes: Hol ez a cica?), ami elveszett a sok erősebb között, de mégis kiegészítették egymást. A történetek stílusa zömében gördülékeny, a cselekményük egész ívet fut be, jó a csattanójuk/végkövetkeztetésük/tanulságuk. Viszont volt néhány kivétel, amelyek gyengítették az összhatást, vagy azért, mert a lezárást nem éreztem odaillőnek (Baley Endre: Szőr Nyeteg), vagy, mert volt bennük oda nem illő sor (Csukás István: Miért jobb nyáron? Miért jobb télen?, Baley Endre: Vakáció), esetleg úgy tűnt, sehová nem tart a történet (Budai-Soós Judit: Popi és Sojmó kirándul).

A legkreatívabb történet és az abszolút kedvencem Deme László: Az univerzum egy csomó zokni című története lett. A szerző ösztönös tehetséggel és olyan természetesen írta le a gondolatait, hogy minden sorát öröm olvasni. Ezt leginkább a közvetlen stílusával tudta elérni. Szerettem még Ecsédi Orsolya: Miért van pötty az Ö betűn?, Tóth Eszter: Pöttöm Pötty és a titkos hozzávaló, Vasas Judit: Ingyom-bingyom, Havasvölgyi Csilla: Ötmacskás vers, P. Molnár Petra: A titkos füzet, Tóth Eszter: Brokkoli és fokhagyma, Pilinyi Bálint: Cinege dala és Kántor Kata: A félelem szaga című meséjét. Mindegyikben volt valami egyedi, ami nagyon megfogott. A nyelvezete (Ecsédi Orsolya: Miért van pötty az Ö betűn?, Kántor Kata: A félelem szaga), a témája (Vasas Judit: Ingyom-bingyom, Pilinyi Bálint: Cinege dala), a játékossága (Havasvölgyi Csilla: Ötmacskás vers), vagy éppen a hangulata, mondanivalója miatt (P. Molnár Petra: A titkos füzet, Tóth Eszter: Pöttöm Pötty és a titkos hozzávaló, Tóth Eszter: Brokkoli és fokhagyma).

A bejegyzés további részében spoilerek lehetnek!

Tóth Eszter: Pöttöm Pötty és az Ízek Birodalma

Pöttöm Pötty kalandjaival először a VIII. Aranymosás Irodalmi Válogatón találkoztam, és már az a részlet is felkeltette az érdeklődésemet. A meserészletek közül ez lett a kedvencem, így nagyon megörültem, amikor megjelent. A várakozáshoz, majd a későbbi olvasásélményhez sokat hozzátett, hogy részt vettem a decemberi Csillagszóró Könyvkarácsonyon, ahol több mesekönyvvel együtt ez is bemutatásra került, és sok érdekes információ derült ki a kötetről, ami miatt még kíváncsibb lettem rá.

Ilyen előzmények után nagy elvárásokkal vettem kezembe a kötetet, amiknek szinte maradéktalanul megfelelt. Ezt többek közt letisztult, a megcélzott korosztályhoz tökéletesen illő írásmódjával éri el, miközben kalandok közepette játszva tanít. Az élményhez sokat hozzátesznek Imelda Green illusztrációi, amik egyedi ízt adnak ehhez az egyedi hangulatú könyvhöz. Tökéletesen passzolnak az írásmódhoz. A képek fontos momentumokat ragadnak meg, ezért jól kiegészítik a szöveget. Aranyosak, színesek, jó nézegetni őket.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Top 10 ifjúsági- és gyerekkönyv 2019

A sci-fi-fantasy és a legérdekesebb könyvek listája után most a ifjúsági- és gyerekkönyvek (illetve szerepel rajta egy felnőtteknek szóló mese is) kerülnek sorra. Ebben az évben változatosabb meséket sikerült olvasnom, mint az előzőben, bár az is igaz, hogy nem annyira sokat, mint szerettem volna, de elég volt ahhoz, hogy érdemes legyen egy tízes listát felállítani.

Lovranits Júlia Villő: Lívió és a fehér sárkány

Nagyon szerettem Lovranits Júlia eddigi meséit, közülük is különösen a Macskakőt, így természetes, hogy Lívió és Gilice történetére is sort kerítettem, és alig várom, hogy a legújabb, idén megjelent könyvét is a kezemben tarthassam.

A Lívió és a fehér sárkány más, mint az eddigi könyvei, mert nem egy történetet mesél el, hanem mesék lazán kapcsolódó füzére állandó szereplőkkel. Ehhez mérten a szerző stílusa feszesebb, de ennek ellenére sem vesztette el játékosságát, pozitív életszemléletét. A vidámság is ugyanúgy áthatja a sorokat, mint az eddigi könyveinél. Viszont ez a kötet a többitől eltérően kísérletezőbb, ami leginkább a mesék keletkezéstörténetéből adódik. Az író egy volt osztálytársa kisfiának írta ezeket a meséket, amelyek hosszú üzenetváltások során formálódtak.

Számomra nagyon érdekes volt ez a kísérletezés, de érzésem szerint a keretek kissé visszafogták a szerzőt, és nem tudott annyira kibontakozni, nem jött át annyira az eddigi történeteiben megszokott saját egyedi hangja.

Kiss Attila Péter: Problémás hercegnők

Először az egyik molyos figyeltem beszerzései között tűnt fel a könyv, és a címe már akkor felkeltette az érdeklődésemet. A fülszöveg is érdekesnek tűnt, így amikor a szerző bloggereket keresett, akik írnának a könyvéről, jelentkeztem egy példányért. Bevallom, egyrészt örülök, hogy így tettem, másrészt meg nagyon nem.

A szerző ötletei nagyon jók, a stílusa néhány történetnél kifejezetten olvasmányos és kellemes, viszont az írásmód, a cselekmény kifejtése és a kusza történeti ív hagy némi kívánnivalót maga után. Kivitelezésben és a fókusz megtartásában még van mit fejlődnie a szerzőnek, mert hajszál híja volt, hogy nem esett szét a történet. Itt szerencsére a szövegkohézió még megtartotta, de csak hajszálon múlt.

Csigó Vivien illusztrációi viszont sokat javítottak a könyv megítélésén. Egyediek és szemléletesek, jó pillanatokat ragadnak ki a történetekből. A szerző ötletei és az illusztrációk némileg mentették a kötetet. Sokszínű és kreatív fantáziára vall a szöveg, és ezekre a víziókra az illusztrátor is jól ráérzett. A képek élnek, a színvilág egyedi, tetszik a képek kidolgozása. Ezek így együtt sokat hozzátesz az élvezeti értékhez.

A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!

Bodor Attila: A tél menyasszonya

Az szerző nevét az első könyve, A ló, aki édességet tüsszentett kapcsán rögtön megjegyeztem, és érdeklődve vártam, milyen történeteket hoz még el nekünk. Az első meséje különlegességével és választékos nyelvezetével nyert meg magának. Már akkor feltűnt, hogy gyönyörűen ír, ami A tél menyasszonyánál még inkább elmondható. Még kiforrottabb a stílusa, jobb lett a történetvezetés, letisztultabb az ív. Ezáltal Zelka története még élvezetesebbé vált számomra, jobban át tudtam élni a mesét. A történetet itt is Szimonidesz Hajnalka illusztrációi teszik még élőbbé, amik miatt különösen öröm lapozgatni ezt a gyönyörű mesekönyvet.

Lovranits Júlia Villő: A tündérkapu titka

Eddig két könyvet olvastam a szerzőtől, a Lea és a viharbanyákat és a Macskakőt. Mindkettő más-más korosztályt szólított meg, előbbi a kiskamaszokat, utóbbi a felnőtteket, és másért szerethető. A tündérkapu titka ismét egy újabb korosztálynak, a kisiskolásoknak íródott. A szerző pozitív életszemlélete és játékos, könnyed stílusa átviláglik a sorokon, miközben egy vidám, varázslatos történet tárul elénk, mely kalandok során át vezeti el a szereplőit a végcéljukhoz, miközben fontos tanulsággal is szolgál. Emellett fontos szerepet kap benne a barátság, kedvesség és a bizalom, és még sok más pozitív tulajdonság, melyek meghatározzák ezt a tündéri mesét, miközben arról is számot ad, hogy hová is vezethet a gonoszság. Teszi ezt a szerző úgy, hogy nagyon szerethető karaktereket alkot, akik élővé teszik az általa kitalált fantázia világot. A kaland közben az is kiderül, hogy mindig a látszat mögött van a lényeg. Ezt az illusztrációk is alátámasztják, melyek sokat tesznek hozzá a történethez. Szimonidesz Hajnalkát ismét csak dicsérni tudom, mert már sokadik alkalommal alkotott gyönyörű, szemet gyönyörködtető képeket, melyeket öröm nézegetni.

A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!

Novák Vica: Minka és a betűvetők

Már az első kötet is gyerekkori emlékeket idézett fel bennem, és ezt a folytatás csak fokozta. Anno én is nehezen és lassan tanultam meg olvasni, mint Minka, és én sem találtam a helyemet az iskolában, ezért ennek a résznek az alapszituációja sokkal jobban megérintett, mint az első részé. Ebből adódik, hogy ez a kötet sokkal jobban tetszett, mint az előző, jobban tudtam vele azonosulni. A szerző továbbra is szórakoztatóan és kreatívan tárja elénk a fantáziájában megálmodott történetet. Amelynek ismét egy bájos, szerethető mese az eredménye. Emellett gyakorlati haszna is van, mert motivációt nyújthat az olyan kisiskolásoknak, akiknek olvasási nehézségei vannak, hogy megszeressék az olvasást, mert Minka jó példa arra, hogy ha nehézségek árán is, de végül célt lehet érni. Ennél a kötetnél szintén kiemelném az illusztrációkat, mert Szimonidesz Hajnalka képei ismét nagyban hozzájárultak a kellemes, szemet gyönyörködtető összhatáshoz, mert egyszerűen jó ránézni a könyvre. Sőt, ennél a kötetnél a színek még élénkebbek és intenzívebbek, még jobban vonzzák a szemet, ami figyelemfelkeltésnek sem utolsó. A szöveg és az illusztrációk összhangja által pedig ismét egy bájos, szerethető mesét kapunk, amit kicsik és nagyok egyaránt élvezhetnek.

Lovranits Júlia Villő: Macskakő – Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

Lovranits Júlia Villő nevével még az első Aranymosás válogatón – ami már jó régen volt – találkoztam először, és már akkor felfigyeltem rá. Bár sokáig váratott magára, hogy olvassak a szerzőtől, de múlt évben a Lea és a viharbanyákkal megtört a jég, amit nem bántam meg, mert egy egyedi hangú meseírót ismerhettem meg általa.

Amikor megláttam, hogy készül a Macskakő, nagyon megörültem, mert egy nagyon jó kezdeményezésnek tartottam. A borítót meglátva nem volt kérdés, hogy meg fogom venni, és még éppen jutott az első százból, ami nagy szerencse volt. Ott is motoszkált a fejemben folyamatosan a könyv, szinte kérte, hogy vegyem le a polcról, de egészen februárig (közben megszületett a kisfiam) nem volt alkalmam elolvasni. De pont jó volt így, mert az egyik történet, a Babafej című különösen illett a jelenlegi élethelyzetemhez. Mondhatni pont akkor olvastam a könyvet, amikor kellett. Léleknyugtató hatással volt rám, emellett a pozitív életszemlélete (Mályva utca rész) és játékossága (Szigliget rész) miatt folyamatosan mosolyt csalt az arcomra. Ami nagyon jót tett egy-egy nyűgösebb nap után. Azóta már egyszer újraolvastam a könyvet, ami mutatja, hogy bármikor elővehető, bájos, könnyed olvasmány. Sokszor végiglapoztam csak úgy, mert az illusztrációk egyszerűen vonzzák a szemet. Berecz Krisztina képei egyszerűen olyanok, hogy nézni kell őket. Kitűnően kiegészítik a szerző történeteit.

Egy hibája volt, ami igazából nem is hiba. Mégpedig az, hogy túl rövid. Olvastam volna még tovább is. Remélem, lesz még ilyen együttműködés a két alkotó között máskor is, mert ez az első nagyon jól sikerült.

Láng és Pihe

 

Téli mese a barátságról.

Láng és Pihe

Pihe a földkerekség legszófogadóbb hópihéje volt. Mindig megfogadta az idősebbek tanácsait. Ügyelt arra, hogy rövid pályafutása során minél később érintkezzen a földdel, és próbálta elkerülni a meleg helyeket, amik a vesztét okozhatják. Társaihoz hasonlóan a szél szárnyán vitorlázott, meglovagolva a legjobb áramlatokat, amik a levegőben tartották. Főleg a vadabb fuvallatokat szerette, amik fel-feldobálták. Élvezettel hagyatkozott ezekre a rakoncátlan szelecskékre. Ám ez kis híján nem várt következménnyel járt, mert a szél egyszer csak megtaszította, és majdnem belefújta egy fáklya fényébe. Próbált leszánkázni a fuvallatról, hogy meglovagoljon egy másikat, de az nem engedte, vonta és taszigálta, amibe bele is szédült. Szállt és kavargott, más hópihékhez verődött, elvesztette minden kapcsolatát a valósággal, nem tudta mi lesz vele ezután.

Egyszer csak elállt a szél, és Pihe arra eszmélt, hogy földet, azaz párkányt ért. Rögtön érezte, hogy hóselyem lábai elnehezülnek, de nem adta fel. Megpróbált elvergődni a párkány szélére, hogy újra felrepüljön az egyik fuvallattal, ám a szél visszataszította, egyenesen egy nyirkos, átlátszó anyagnak ütközött. Ismeretlen érzet járta át a nedvesség és hideg mellett.

− Mi vagy te? – kérdezte hirtelen egy hangocska az üveg túloldaláról. Pihe majdnem leszédült ijedtében az üvegről. Kapkodta a fejét, hogy ki szólhatott hozzá, mire meglátta a gyertyát az ablakban, melynek tetején a fáklyatűz kicsinyített változata imbolygott, ami barátságosan mosolygott rá. – Nem kell félned – tette hozzá. – Láng vagyok. És te?

− Pihe – hebegte a hópihe.

− Mi szél hozott erre? – érdeklődött Láng.

− Egy vad fajta, ami láthatólag nem engedi, hogy újra vitorlázzak – panaszolta.

− Miért nem maradsz itt? Kellemes az idő, és örülök, hogy van kivel beszélnem – lelkendezett Láng.

Doogie Horner: Die Hard Christmas

A Die Hard az egyik kedvenc karácsonyi filmem, szinte minden évben megnézésre kerül, így akartam valamit olvasni, ami legalább olyan jó. Keresgéltem a polcon, és megakadt a szemem férjem egy múlt évi szerzeményén a Die Hard Christmas-ön, és nem volt kérdés, hogy ez egy tökéletesen szórakoztató olvasmány lesz. Ez a felnőtteknek szóló mesekönyv múlt évben jelent meg, és emlékeztem, hogy párom nagyon jókat szórakozott rajta, ami nálam sem maradt el. A rajzok jól harmonizálnak a szöveggel, szépen kidolgozottak. JJ Harrison egyedi képi megjelenítést alkalmaz. Legalábbis én a magam részéről többször végig lapoztam a könyvet csak a képeket nézegetve.

Egy szépséghibája van, hogy magyarul nem elérhető, így kevesebb emberhez juthat el, pedig egy érdekes, szórakoztató átdolgozást tarthat a kezében az olvasó.

Deme László: Orsi és a tankok

A valóság és a mese tökéletes találkozása. Ez jutott eszembe, mikor a végére értem Deme László mesekönyvének, ami nem is annyira mesekönyv, inkább egy korrajz gyerekszemszögből. Ami ilyen szempontból egy hiánypótló mű. Legalábbis még nem olvastam az ’56-os eseményekről egy gyerek szemén át.

Ismerkedésem a könyvvel érdekesen kezdődött. Először a címmel találkoztam, amire felkaptam a fejem. Orsi és a tankok, mégis mi lehet ez? Miről szólhat a könyv egy ilyen címmel? El nem tudtam képzelni. Aztán kikerült a fülszöveg is, aminek olvasása után sok minden világossá vált, és egyre jobban kezdett érdekelni a könyv. De a végső lökést abba az irányba, hogy mindenképp be kell szereznem, ha megjelenik, a borító adta meg. Dudás Győző rajzai mind a borítón, mind a könyv belsejében nagyon kifejezőek, és jól hozzák a mese néhol humoros, néhol megható, néhol izgalmas hangulatát. Deme László könyve tanulságos szórakozást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.