Ecsédi Orsolya: Banyavész

Ecsédi Orsolya a Cirrus a tűzfalon című első meseregényével nagyon betalált nálam, és már nagyon vártam, milyen mesével rukkol elő legközelebb. Ezért megvallom, nagyon megörültem a szerző felkérésének, mert nem volt kérdés, hogy a Banyavészt is elolvasom. Egyáltalán nem bántam meg, mert ugyanaz történt, mint az előző könyve esetében: az első pár oldalon beszippantott a regény, és egy egyedi világba repített, ami ezúttal sem tér el olyan nagyon a valóditól. Sőt, ezt még sokkal közelebbinek is éreztem, mint Cirrus digitális világát. Számomra a Banyavész világa sokkal jobban átélhető volt és valóságosabban hatott. A kötet gyerek főszereplői igaziak voltak, olyanok, akikről elhiszi az olvasó, hogy a valóságban is létezhetnek. Ezért sokkal jobban átélhető. Báti és Zizu karaktere a gyerekkori énem egyes aspektusaira emlékeztetett, így általuk újraéltem a gyerekkorom egyes élményeit.

A Banyavészben újra megmutatkozott a szerző egyedi, játékos stílusa, amit már a Cirrus a tűzfalonban megismerhettem. Ehhez társul ismét egy egyedi ötlet, amely végtelen fantáziáról árulkodik, valamint az könnyed, intelligens humor, amiben újra megmutatkozik az író nyelvi zsenialitása. Mindehhez ismét jól illeszkednek László Maya rajzai, amik jó kísérői a műnek, a történések érdekes aspektusait ragadják meg.

Donászi Franciska: Csókvírus

Tavasszal volt szerencsém elolvasni az írónő előző könyvét, a Kalandozásaim Budapesten című blogregényt, és így utólag nagyon örülök, hogy ez így esett, mert másképp biztosan nem találok rá a novelláskötetére. A Csókvírus a címmel ellentétben nem éppen egy csöpögős romantikus mű, noha romantikus színezet is fellelhető benne, de inkább arról mesél, hogy milyen arcai vannak a szerelemnek, és hogy hogy éli meg ezt egy harmincas éveiben járó nő, aki úgy érzi, hogy nem jutott sehová sem az élete. Ebből kifolyólag telve van a mű iróniával és szomorúsággal, de vidám és önfeledt pillanatokkal is. Végig igazi hullámvasút. A szerző már megismert közvetlen stílusa itt még erősebb, ami még szimpatikusabbá tette számomra. Az is feltűnt, hogy ezek az írások, talán az eltelt idő miatt is, érettebbek, mint a blogregényben, de ugyanakkor valamiképp az abban elindított gondolatmenetet folytatja, noha nem tényleges folytatás, és a szerző is változott a húszas éveiben írt történetek óta. Jellemző a kötetre, hogy az utolsó mondatok könyve, több olyan novella is volt, amiben nagyon intenzív volt a lezárás. Kedvencem a kötetzáró, Gábriel című novella lett, valamiért az került a legközelebb hozzám, annak a legerősebb az érzelmi töltete. Amit enyhe negatívumnak éreztem, néhány novellánál, hogy megszakította az addig jól felépített gondolati ívet, hol visszaemlékező tartalma, hogy nem a megfelelő sorrend miatt. Ez az adott szövegek értékén nem ront semmit, de megkavarta számomra a kötet egységét.

A novellákról a véleményemet lentebb bővebben is olvashatjátok. Nagyon köszönöm a szerzőnek az e-könyvet és az előolvasási lehetőséget.

Donászi Franciska: Kalandozásaim Budapesten + interjú a szerzővel

Eddig soha nem éreztem rá késztetést, hogy blogkönyvet olvassak, így amikor Donászi Franciska megkeresett azzal a kéréssel, hogy lenne-e kedvem elolvasni a könyvét, kissé megilletődtem. Egyrészt azért, mert maga a szerző keresett meg, másrészt azért, mert még soha nem olvastam blogból készült könyvet, és fogalmam sem volt, hogy érdemben tudnék-e írni róla. A dilemmámat az követte, hogy rákerestem a könyvre, és elolvastam a fülszövegét, ami megmozgatott bennem valamit, így azt gondoltam: miért ne? Nagy baj nem lehet belőle, legfeljebb csak a szerzőnek küldöm el a véleményt és nem lesz belőle bejegyzés, és azzal a lendülettel visszajeleztem a szerzőnek, hogy részemről mehet a dolog.

A kezdeti dilemmámat a könyv első pár oldala el is oszlatta. Olyannyira, hogy arra ocsúdtam, hogy már a felénél járok, annyira feküdt nekem, és csak fogytak az oldalak. Aztán leálltam, mondván ennek túl hamar vége lesz, és ezt nem akartam, így hát félre tettem, és olvastam mást. Jobb döntést nem is hozhattam volna, mert jó volt újra elmerülni az akkori Budapestben, és a szerző emberközeli cikkeiben.

Egy apróságot tudok csak negatívumként megemlíteni: az utolsó két cikk között túl sok idő telt el. Kíváncsi lettem volna rá, mi történt a két bejegyzés között.