A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Frank Miller. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Frank Miller. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. május 30., vasárnap

Frank Miller: 300; Xerxes

A Sin City képregények óta tudom, hogy Frank Millernek sajátosan nyers stílusa van, mind szövegileg, mind a rajzolás tekintetében. Néhol enyhén szólva is naturalisztikus és szókimondó, ami hol előnyére, hol hátrányára válik. Személy szerint nekem a Sin City fekete-fehér rajzolásánál sokkal jobban bejött ez a stílus, a noirhoz jobban illett. Ezzel ellentétben a 300-nál kissé sok volt, a Xerxesnél pedig pont az ellenkezője, már-már semmilyen.

Mindenképp el szerettem volna olvasni képregény formában is a történetet, azért, mert annak idején nagyon bejött a 300 filmváltozata, amihez ugyan sokat hozzátett a moziélmény, de még ennyi év távlatából is megmaradt kellemes emléknek. Ennél fogva nagyon kíváncsi voltam az eredeti műre, főleg arra, miként ábrázolták az ikonikus csatát papíron, amit az „Itt fekszünk, Vándor, vidd hírül a spártaiaknak: Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza”– mondat megörökített. Meglehetősen jól. És ha már erre rászántam magam, akkor sort kerítettem a folytatásra, a Xerxesre is, ami sajnos meg sem közelíti a 300 színvonalát.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!