2019. december 29., vasárnap

Lovranits Júlia Villő: Lívió és a fehér sárkány


Nagyon szerettem Lovranits Júlia eddigi meséit, közülük is különösen a Macskakőt, így természetes, hogy Lívió és Gilice történetére is sort kerítettem, és alig várom, hogy a legújabb, idén megjelent könyvét is a kezemben tarthassam.

A Lívió és a fehér sárkány más, mint az eddigi könyvei, mert nem egy történetet mesél el, hanem mesék lazán kapcsolódó füzére állandó szereplőkkel. Ehhez mérten a szerző stílusa feszesebb, de ennek ellenére sem vesztette el játékosságát, pozitív életszemléletét. A vidámság is ugyanúgy áthatja a sorokat, mint az eddigi könyveinél. Viszont ez a kötet a többitől eltérően kísérletezőbb, ami leginkább a mesék keletkezéstörténetéből adódik. Az író egy volt osztálytársa kisfiának írta ezeket a meséket, amelyek hosszú üzenetváltások során formálódtak.

Számomra nagyon érdekes volt ez a kísérletezés, de érzésem szerint a keretek kissé visszafogták a szerzőt, és nem tudott annyira kibontakozni, nem jött át annyira az eddigi történeteiben megszokott saját egyedi hangja.

2019. december 27., péntek

Élménybeszámoló: Ilyen volt a Csillagszóró Könyvkarácsony 2019-ben




A Csillagszóró Könyvkarácsony az Aranymosás Irodalmi Válogató kapcsán indult néhány éves kezdeményezés, amit a Könyvmolyképző Kiadó szervez. Könyvbemutatók, dedikálások váltják egymást. Az érdeklődők megismerhetik a kiadó új szerzőit, és találkozhatnak a régi kedvencekkel is. De, ami a legfőbb: megismerhetik a legújabb megjelenéseket, találkozhatnak a kiadó munkatársaival és íróival.

Az eddigi évek programjait is figyelemmel kísértem, de az idei volt az első, amin ténylegesen részt vettem. Leginkább a meseírók, On Sai és a kiadó új szerzői, Amira Stone és Hercz Júlia bemutatóit vártam, de értek kellemes meglepetések, és eddig általam kevéssé ismert írók is bekerültek a látókörömbe, akiknek ezentúl érdemes lesz követnem a munkásságát.

 A bejegyzésben szereplő képek a sajátjaim.


2019. december 22., vasárnap

Catherine Rider: Csók New Yorkban


Néhány éve a szokásommá vált, hogy az ünnepek előtt elolvasok legalább egy karácsony témájú könyvet, és most erre az ifjúsági romantikus könyvre esett a választásom. Egyáltalán nem bántam meg, mert ez a könnyedebb történet nagyon jól esett a sci-fik, fantasyk és komolyabb témájú könyvek után. Amellett, hogy dúlnak benne az érzelmek, és szórakoztató is, azért tudott némi komoly vonulatot is felmutatni. Ez számomra növelte az élvezeti értékét, miközben ki is kapcsolt.

Ez a két szerző érdeme (a Catherine Rider név Stephanie Elliotot és James Noble-t takarja), akik csaknem tökéletes összhangban valósították meg az ötletüket, és mesélték el szereplőik történetét. Látszott, hogy tökéletesen ismerik a megelevenített helyszínt, mert nagyon érzékletesen ábrázoltak minden kis zegzugot, ahol a főszereplők megfordulnak. Emellett a YA vonal sem állt távol tőlük, legalábbis számomra hitelesnek tűnt a két fiatal problémáinak ábrázolása.

Az egyetlen apró szépséghibát az jelentette, hogy nem tudtak teljesen megszabadulni a kliséktől, ami az ilyen történetekben szinte kötelezően megjelenik, ami nem baj, de egy közülük számomra rontott az amúgy kellemes olvasásélményen és előhozta belőlem a kukacoskodó bétát.

A bejegyzés többi része spoilert tartalmazhat!

2019. december 15., vasárnap

Kiss Attila Péter: Problémás hercegnők


Először az egyik molyos figyeltem beszerzései között tűnt fel a könyv, és a címe már akkor felkeltette az érdeklődésemet. A fülszöveg is érdekesnek tűnt, így amikor a szerző bloggereket keresett, akik írnának a könyvéről, jelentkeztem egy példányért. Bevallom, egyrészt örülök, hogy így tettem, másrészt meg nagyon nem.

A szerző ötletei nagyon jók, a stílusa néhány történetnél kifejezetten olvasmányos és kellemes, viszont az írásmód, a cselekmény kifejtése és a kusza történeti ív hagy némi kívánnivalót maga után. Kivitelezésben és a fókusz megtartásában még van mit fejlődnie a szerzőnek, mert hajszál híja volt, hogy nem esett szét a történet. Itt szerencsére a szövegkohézió még megtartotta, de csak hajszálon múlt.

Csigó Vivien illusztrációi viszont sokat javítottak a könyv megítélésén. Egyediek és szemléletesek, jó pillanatokat ragadnak ki a történetekből. A szerző ötletei és az illusztrációk némileg mentették a kötetet. Sokszínű és kreatív fantáziára vall a szöveg, és ezekre a víziókra az illusztrátor is jól ráérzett. A képek élnek, a színvilág egyedi, tetszik a képek kidolgozása. Ezek így együtt sokat hozzátesz az élvezeti értékhez.

A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!

2019. december 8., vasárnap

Bodor Attila: A tél menyasszonya


Az szerző nevét az első könyve, A ló, aki édességet tüsszentett kapcsán rögtön megjegyeztem, és érdeklődve vártam, milyen történeteket hoz még el nekünk. Az első meséje különlegességével és választékos nyelvezetével nyert meg magának. Már akkor feltűnt, hogy gyönyörűen ír, ami A tél menyasszonyánál még inkább elmondható. Még kiforrottabb a stílusa, jobb lett a történetvezetés, letisztultabb az ív. Ezáltal Zelka története még élvezetesebbé vált számomra, jobban át tudtam élni a mesét. A történetet itt is Szimonidesz Hajnalka illusztrációi teszik még élőbbé, amik miatt különösen öröm lapozgatni ezt a gyönyörű mesekönyvet.


2019. december 2., hétfő

Borítóleleplezés #16 – Tiszlavicz Mária: Mellékhatás




Ma egy különleges borítóleleplezést hoztam, amire a könyv szerzőjétől kaptam felkérést. Nagyon köszönöm ezt a megtisztelő lehetőséget!

Hamarosan megjelenik Tiszlavicz Mária BuKo történetek sorozatának második kötete, a Mellékhatás.

Íme, az új regény borítója!


2019. december 1., vasárnap

Vivien Holloway: Forgandó szerencse


Míg a Mechanikus farkas értékelésében (ami ebben a bejegyzésben olvasható) arról írtam, hogy mennyit fejlődött a szerző az előző kötetekhez képest, addig ennél a résznél inkább visszafejlődést éreztem. Főleg a leírások terén éreztem ezt, mert míg az előző kötetben az írónő részletes helyszínleírásokat tárt az olvasók elé, addig itt ez teljesen visszaszorult, sőt, szinte el is tűnt. A legnagyobb baj az volt, hogy ennek ellenére sem éreztem pörgősnek a cselekményt, mi több, jó néhány helyen leült, és unatkoztam olvasás közben. Emellett azt láttam, hogy ebbe is, abba is belekapott a szerző, csak hogy kiteljen egy kisregénynyi szöveg, a legtöbb történést egyáltalán nem éreztem átgondoltnak, kivéve néhány jobban sikerült fejezetet, ami Harry helyett a Langtonokra vagy Willre koncentrált. Előbbi részeit ugyanis nagyon gyengének éreztem, mintha a karakterével nem tudott volna mit kezdeni a szerző, ezért nem tartom túl jó választásnak, hogy őt is megtette szemszögkarakternek. Will és Winie részei sokkal jobbak voltak. Előbbi még mindig a meg-megcsillanó humorával viszi a történetet, habár nagy sajnálatomra a cselekmény darálása miatt ebből sokkal kevesebb volt, utóbbi pedig lassú, de folyamatos karakterfejlődésével mindig tud újat mutatni. A szerelmi szálak beleerőltetése pedig a legrosszabb dolog, ami ezzel a sorozattal történhetett, főleg, ha maradnak ezek a párosítások, amiket az írónő elhintett. Bár a leírtak ellenére is várom a befejező részt, de remélem, valamelyest visszakanyarodik az előző kötetek stílusához, mert az sokkal jobban állt ennek a sorozatnak.

Kövess E-mailen is!