Hajdú-Antal Zsuzsanna: Belvárosi srác

Hajdú-Antal Zsuzsanna érzékenyen és finoman nyúl komoly témákhoz, műveinek általában valamilyen valós esemény vagy élethelyzet az alapja, ebből kell a szereplőinek kikecmeregnie. Erre jó példa előző könyve, a Visszatérünk (ITT írtam róla) is, mely az első könyvem volt tőle, és  olyan hatást gyakorolt rám, amit ritkán tapasztalok, de akkor örökre velem marad mind a könyv, mind a késztetés, hogy nyomon kövessem a szerző további életútját.

Vártam is az újabb könyvét, és amikor megláttam a szerzői oldalán, hogy jön a Belvárosi srác, nagyon megörültem. Már csak azért is, mert a témája nagyon megfogott, hiszen nagyon keveset beszélünk a Down-szindrómáról, de mondhatni bármilyen születési rendellenességről, vagy arról, hogy ez mivel jár. Mindenki próbálja szőnyeg alá söpörni, pedig ezek fontos témák, de mivel kevés információ jut el ezekről az állapotokról a nem érintett emberekhez, sok a megbélyegzést és kirekesztést szülő tévhit. Az írónő többek közt ezeket a kérdéseket is érinti, miközben az olvasó elé tárja egy Down-szindrómás kisfiú és az őt egyedül nevelő édesapja történetét.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Joe Hart: Obscura

Az Obscura nem egy világmegváltó regény. Sem az év sci-fije, sem az év thrillere nem lesz. De ott van ez a bizonyos de, mert attól eltekintve, hogy semmi különös nincs benne, és leginkább egy „egylövetű” történet, nagyon is olvasható. Sőt, megkockáztatom, hogy írástechnikai szempontból az egyik legjobb regény, amit olvastam. Mert látszik, hogy a szerző gyakorlott író, és nem ez az első regénye: jól vezeti a szálakat, kellő mennyiségben és jó helyen használja a horgokat, és jól építi fel mind az érzelmi, mind a történeti ívet. Nem éreztem csúszkálást, kerek, egész, lezárt a cselekmény. Megtörténik, aminek meg kell, és a végkövetkeztetés is a helyén van. A parafaktor is rendben van, legalábbis én cidriztem rendesen a megfelelő helyeken.

Mégsem kiemelkedő a regény egyrészt azért, mert túl sokat akar markolni (környezetszennyezés hatásai, neurológia, űrkolonizálás, metafizikai jelenségek, teleportálás), másrészt a történet vége az előzmények sötét, őrületbe hajló tónusához képest túlságosan happy end, már-már csöpögősen az. Ez a kontraszt működhetne, de túl hirtelen a váltás, semmi nem készíti elő, így kesernyés szájízt hagy maga után.

A bejegyzés többi része spoilert tartalmazhat!

 

Esély

Novella arról, amikor két ember egy új esélyt kap.


Esély

Darren

Legnagyobb sajnálatára még nem találták fel a gondolatvezérelt telefont, pedig ezen a reggelen szüksége lett volna rá. Fejben ezerszer végigvette a mozdulatsort, de a karja és a teste nem akart megmozdulni.

– Na, jó, akkor csak lassan és nyugodtan, Darren – győzködte magát, miközben próbálta apránként működésre bírni az izmait. Néhány percig alig történt változás. Az ébresztő hol elhallgatott, hol egyre hangosabban szólalt meg, újra és újra. A feje megfájdult a monoton hangtól, ami növelte a frusztráltságát, de a többi ilyen ébredéshez hasonlóan most sem adta fel. A tétlenül fekvés nem az ő sportja volt. Az erőlködés eredményeként újabb pár perc után sikerült megmozdítani a lábujjait.

– Ez az! Gyerünk! Most ti jöttök! – Szuggerálni kezdte a két kezét. Először csak az első ujjperceit sikerült behajlítania, majd fokozatosan a többit is. Újabb percek elteltével sikeresen ledobta magáról takarót, utána felkönyökölt, végül ülő helyzetbe nyomta magát az ágyon. A műveletsor végére a pizsamája teljesen a testére tapadt, és úgy izzadt, mintha már túl lett volna a napi gyógytornán. Éppen kinyomta a telefonját, mikor meghallotta az ajtó felől a csengetést. Amanda megérkezett.

Volt társa a kelleténél jobban aggódott az egészségéért, így majdnem minden reggel meglátogatta, valamint előszeretettel engedte be magát mások lakásába, ami az FBI-osok esetében idült szakmai ártalomnak számított, így nem hibáztatta érte.  A betegsége súlyosbodása óta ugyanis nem nagyon mozdult ki az FBI San Franciscó-i irodájának lakószárnyából, ezért általában a nő jött hozzá.

– Darren, még mindig ágyban vagy? – robbant be Amanda a szobába, nem volt erénye a kopogás.

– Ma nem vagyok formában, Am – motyogta. – Bár azért kopoghattál volna – tette hozzá a rend kedvéért.

– Várj, segítek! – Az ágyhoz lépett, és besegítette a tolószékébe. – Boldogulsz a fürdőszobában vagy kell segítség?

– Azt hiszem, menni fog – Meg kellett mozgatnia az ujjait párszor, hogy hajtani tudja a széket, de végül sikerült elindulnia.

– Jó. Addig készítek valami reggelit.

Mire Darren végzett, barátja elkészült a reggelivel, és a szokásához híven már rohant is. Újra egyedül maradt. Ideje volt munkához látnia. Ráhalmozta a reggelit egy tálcára, és rakományt az ölében egyensúlyozva a nappali jelentős részét elfoglaló íróasztalához gurult. Félretolt pár aktát, hogy helyet csináljon a tálcának a laptop, a tablet és az asztali gép mellett, majd beindította az összes rendszert. A falra szerelt temérdek monitor életre kell. Egyeseken térfigyelő kamerák és műholdak képei jelentek meg, másokon tévéadások, közösségi oldalak. A laptopon és a tableten az FBI belső rendszereit kezdte futtatni. Evés közben átfutotta a feladatlistát, de a már folyamatban lévőkön kívül nem kapott új feladatot; a legutóbb esedékes személyi profilelemzést tegnap adta le, így nem volt sürgős elintézni valója, a meglévők meg még várhattak. Teendő híján percekig meredt maga elé, míg meg nem látta a headsetét. Ez eszébe jutatta egyik kedvenc hobbiját, és a fülest felvéve már fel is csatlakozott az egyik helyi lelki segélyvonal hálózatára, mert késztetést érzett, hogy segítsen az embereken, még ha ezt csupán szavak segítségével tehette csak meg. Várt a megfelelő alanyra. Pár szórakozó után egy Linda Smith nevű nő jelentkezett be a vonal másik végén. Hangja elmosódottan szólt, és csak úgy áradt belőle a reménytelenség. Hallatszott, hogy kora délelőtthöz képest a kelleténél többet ivott. Az elmúlás áradt felé a szavakból, melyeket a nő folyamatosan zúdított rá. Darren elhatározta, hogy valahogy segíteni fog ezen a nőn.

– Miért döntött úgy, hogy öngyilkos lesz, Linda?

– Mer’ nics má’ seki… ők halottak. – A zavaros beszédbe szipogás vegyült.

– Kik? – kérdezte Darren, hogy szóval tartsa, miközben szám alapján lenyomozta a hívót. A vonal végén közben csend honolt. – Ne hagyjon magamra, Linda. Tudja én is egyedül vagyok, mint maga – mondta az igazságnak megfelelően.

– Nem hiszek magának – jött a válasz meglepően tisztán, ami annyira nem tűnt jó jelnek, mert gyakorta tapasztalta, hogy az öngyilkosok a döntő tett előtt hirtelen határozottá válnak. Közben megtalálta, amit keresett. Az aktában az állt, hogy a nő fél éve veszítette el a férjét és a gyerekét. Autóbaleset. Azóta alkoholproblémákkal küzd, kirúgták a munkahelyéről és most alkalmi munkákból fedezi a piaszükségletét. Valamit tennie kellett.

– Elmondaná, kiket veszített el? – próbálkozott újra, de nem jött válasz, csak zokogás hallatszott. – Hahó, Linda, itt van még?

– Igen.

– Beszélne róla?

– Nem… nem tudom megtenni… én… – Csend a vonal végén.

– Linda?

– Holnap is hívhatom?

Greg úgy meghajtotta, hogy újfent meg kellett állapítania, hogy a fizikoterapeuták szadisták. Ráadásul aznap Amanda is velük edzett, és még lelkesen biztatta is. Ennek eredményeképpen annyira fáradtnak érezte magát, hogy legszívesebben visszafeküdt volna aludni. Egy dolog vette rá arra, hogy mégis munkához lásson: várta Linda hívását. Az elmúlt egy hétben minden nap beszéltek hosszabb-rövidebb ideig, és kezdte élvezni a nővel való beszélgetéseket, annak ellenére, hogy többnyire az első beszélgetésükhöz hasonlóan zajlottak, de azért néha voltak józan pillanatai is. Ma pont egy ilyen pillanatot fogott ki.

– Ahogy hallom, jobban vagy – próbált biztató hangot megütni, de a derekába nyilalló fájdalomtól gyengére sikeredett.

– Te viszont fáradtnak tűnsz – jegyezte meg Amanda. Hangját aggodalom színezte.

– Á, semmi vész, csak edzés közben meghúztam a derekamat. A barátaim erőltették rám, mert mindig csak ülök.

– Miért, mit csinálsz?

– A barátaim szerint kockamelót.

– Csak nem informatikus vagy? – Darren most először hallott lelkesedést a nő hangjában.

– Valami olyasmi. Adatelemző. Cégeknek készítünk felméréseket. Te mivel foglalkoztál azelőtt, mielőtt… – Nem akarta megint felhozni a tragédiát, így inkább félbehagyta a mondatot, de a nő nem vette fel a dolgot.

– Programozó. Több játékfejlesztő cégnél is dolgoztam. Például benne voltam az egyik South Park-játék fejlesztőcsapatában.

– Tényleg? Az utóbbi kettőt kipróbáltam, de az első jobban tetszett.

– Lefogadom, hogy Cartman mellé álltál, ugye?

– Most lebuktam.

Linda nevetése egész napra feltöltötte energiával.

Donászi Franciska: Csókvírus

Tavasszal volt szerencsém elolvasni az írónő előző könyvét, a Kalandozásaim Budapesten című blogregényt, és így utólag nagyon örülök, hogy ez így esett, mert másképp biztosan nem találok rá a novelláskötetére. A Csókvírus a címmel ellentétben nem éppen egy csöpögős romantikus mű, noha romantikus színezet is fellelhető benne, de inkább arról mesél, hogy milyen arcai vannak a szerelemnek, és hogy hogy éli meg ezt egy harmincas éveiben járó nő, aki úgy érzi, hogy nem jutott sehová sem az élete. Ebből kifolyólag telve van a mű iróniával és szomorúsággal, de vidám és önfeledt pillanatokkal is. Végig igazi hullámvasút. A szerző már megismert közvetlen stílusa itt még erősebb, ami még szimpatikusabbá tette számomra. Az is feltűnt, hogy ezek az írások, talán az eltelt idő miatt is, érettebbek, mint a blogregényben, de ugyanakkor valamiképp az abban elindított gondolatmenetet folytatja, noha nem tényleges folytatás, és a szerző is változott a húszas éveiben írt történetek óta. Jellemző a kötetre, hogy az utolsó mondatok könyve, több olyan novella is volt, amiben nagyon intenzív volt a lezárás. Kedvencem a kötetzáró, Gábriel című novella lett, valamiért az került a legközelebb hozzám, annak a legerősebb az érzelmi töltete. Amit enyhe negatívumnak éreztem, néhány novellánál, hogy megszakította az addig jól felépített gondolati ívet, hol visszaemlékező tartalma, hogy nem a megfelelő sorrend miatt. Ez az adott szövegek értékén nem ront semmit, de megkavarta számomra a kötet egységét.

A novellákról a véleményemet lentebb bővebben is olvashatjátok. Nagyon köszönöm a szerzőnek az e-könyvet és az előolvasási lehetőséget.

Berek Edit: Pokoltúra

Sokat gondolkoztam ezen a könyvön, mert nagyon feldühített, és nem akartam méregből értékelést írni, mert az sose jó. Azonban így több nap elteltével sem látom jobbnak a könyvet, nem találtam utólagos értelmet, tanulságot, ami megszépíti. Dühöt sem azért váltott ki belőlem, amiért jogosan kiválthatott volna, hanem mert klisés, sztereotíp, méghozzá szélsőségesen az. Írástechnikailag vannak benne jó megoldások ( pl.: az első és a záró jelenet kerete), de a történetvezetés miatt sok helyen szétesik az egész, illetve unalmas, de ami a legélvezhetetlenebbé teszi, az az, hogy tömény. 230 oldalban túl sokat akar meríteni, túl sok témát hoz fel, amikhez a kifejtés mélysége és a terjedelem kevés.

A másik a karakterek: míg a női karakterek jól sikerültek, addig a férfiak, főleg az apa karaktere, hát… nagyon nem. Egy hisztérikának megírt női karakter megirigyelhetné a jellemét, és ez sajnos nem pozitívum. Ebben a karakterben semmi férfiasság nincs, annak ellenére, hogy annak van megírva. Másrészt nagyon sarkítottan ő a rossz, szinte egy jó tulajdonságot nem említ meg a karakterről a szerző, ami teljesen hiteltelenné teszi, sőt, együgyű, ami egy vezető pozícióban lévő embernél elképzelhetetlen. Bár itt felmerül, hogy csak az érzelmi intelligenciája alacsony, csakhogy ennek a karakternek ez szinte zéró volt, ami már megint hiteltelen egy vezető pozícióban lévő embernél. Meg különösebben intelligensnek se mondanám az olvasottak alapján. A karakterek közül még úgy a kamaszlány, aki hitelesen volt ábrázolva, akin látszott, hogy van mélysége.

Be kell, valljam, a fülszöveg alapján egy korrekt haldoklás történetre számítottam, de egy elég nagy káosz kerekedett belőle, amit sajnálok.

Négy fal közé zárva

Négy fal közé zárva

Fertőtlenítő szagú szoba, fehérre meszelt falak vették körül. A kisfiú pedig csak kuporgott az ágyon, órák óta egy helyben ült, és csak nézett maga elé.

Néha-néha bejött hozzá egy nővér, és megpróbálta felvidítani. Játékra hívta, de a kicsi nem reagált, már semmi nem érdekelte. Egy dolgot akart, kimenni, addig futni, míg bírja erővel, játszani a homokban, sivalkodni, míg a társai vízi pisztollyal locsolják.

De nem lehetett, a betegsége miatt négy fal között kellett maradnia. Hirtelen mozdult meg a zsibbadtságból. Mozdulatai nem egy fiatal léleké voltak, hanem egy megfáradt öregemberéi, ahogy a széket nehézkesen az ablakhoz tolta, áttaposva a félredobott játékokon.

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Szerethető karakterek, egyedi hangulat – Amy Harmon: Arctalan szerelem

Ritka az ilyen könyv, amikor annyira megmozgat, hogy vele együtt létezel. Na, ez a könyv ilyen, noha olvasás előtt kicsit tartottam tőle, mert annyira pozitívan értékeli mindenki, hogy nem hittem el, hogy ennyire jó lehet ez a könyv. És de! Atyaég! Nincs jobb szó rá. Ritkán kerül a kezembe ilyen könyv, aminek minden betűje, az elsőtől az utolsóig kincset ér. Megnevettet, megríkat, odacsap, simogat és lüktet, mindezt teszi olyan erővel, hogy maga alá temetett nem egy helyen. Nemcsak a könyv, hanem az érzelmek, amiket kiváltott olvasás közben. Nem egyszer azért kellett megállnom, mert annyira belém vágott, hogy szünetet kellett tartanom. Nem egy könnyed olvasmány, bár a szívszorítóbb részeket ellensúlyozza a humor és az egész könyvet átható életigenlés. De nézzük, mi teszi ennyire intenzívvé ezt a könyvet.

A szerző alapvetően egy YA-NA vázra építi a történetet, ez adja úgymond a keretét, amire aztán felépíti a rétegeket, amitől már nem egy tipikus ifjúsági, fiatal felnőtteknek szóló regény, hanem sokkal több annál. Olyan témákat fejteget a könyv, amik miatt bárki megtalálhatja benne azt, amiért érdemes elolvasnia a könyvet. Természetesen fontos szerepe van benne a szerelemnek és a vívódásnak, de emellett megjelenik benne a háború, a betegség, a családon belüli erőszak, a barátság, a hűség és még sorolhatnám, amiket egy olyan egyedi mixé gyúr az írónő, ami utánozhatatlan ízt ad a regénynek.