Ecsédi Orsolya: Nyanyacraft

A Kell egy csapat! sorozat első részét, a Banyavészt (értékelésem róla ITT olvasható) nagyon szerettem, így nagyon vártam a Nyanyacraftot. Ezt a kötetet hangulatban inkább a Cirrus a tűzfalonhoz (értékelésem ITT olvasható) érzem közelebb, főleg a számítógépes téma és a játék világának megjelenítése miatt. A rajzok, főleg a lidércek a Cirrusban szereplő vírusokat jutatták az eszembe. Ez számomra különösen jó élmény volt.

Ebben a részben is megvan minden elem, amiért az előző kötetet szerettem: kaland, humor, tanulság és a fiatalokat érintő fontos témák. Ez utóbbi kettő volt talán a leghangsúlyosabb a történetben; ezekre a szerző kellő hangsúlyt fektet az újabb kaland megírása során, de egyiket sem tolja direkt az olvasók arcába, hanem, akárcsak a Banyavész esetében, könnyed humorral és játékos stílusával vezet végig a történeten. Közben értéket közvetít, és a kiskamaszokat érintő fontos kérdésekre is felhívja a figyelmet. Mindezt teszi úgy, hogy ismét a valóság és a képzelet határán mozog, bár a kettő látszólag sokkal kevésbé mosódik össze, és élesebben elhatárolódnak, mint az előző történetben.

A versidézetek is fontos szerephez jutnak, bár a gamer téma miatt talán kisebb mértékben, de azért hangsúlyosan jelen vannak a szükséges helyeken. Az efféle idézetek mellett az egész történeten végigvonuló szimbólumok szerepe is erősebb. Az egészet azonban az ötlet koronázza meg, ennek köszönhetően később sokszor gondoltam végig a történetet. Ennek kapcsán, volt egy nagy adag aha-élményem, és ahogy felfogtam, mire is megy ki az egész könyv, végül már zseniálisnak tartottam. Mindehhez ismét jól illeszkednek László Maya rajzai, amelyek jó kísérői a műnek, a történések érdekes aspektusait ragadják meg.

A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!

Top 5 Wednesday #63 – 5 általam nagyon kedvelt könyves szerelmespár

Ez a rovat eredetileg hetente jelenik meg, és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák (jelenleg a havi tematika kitalálója szünetelteti az új témákat). A csoportot IDE kattintva megnézhetitek. A témaszünet miatt egy ideje saját témákkal jelentkezem, amiket terveim szerint ezentúl kéthetente hozok majd.

A múlt hét pénteki Valentin-nap megihletett, így arra gondoltam, hogy a héten az olvasmányaimból szemezgetve csokorba szedek 5 általam nagyon szeretett szerelmespárt.

Sienna Cole: Az álmok útján

A szerzőtől eddig egyetlen novellát, Az álmok küszöbén (értékelésem róla ITT olvasható) címűt olvastam, és már abban megmutatkozott, hogy nagyon jó novellista. Ez erre a történetre is igaz. Itt sem rugaszkodik el a valóságtól, hanem tovább építi, amit Az álmok küszöbén című másik kiegészítőben elkezdett.

A történet a fentebb említett novellához hasonlóan kellemes stílusban íródott, kerek egész ívet fut be, mind a cselekményt, mind az érzelmi ívet tekintve. Sőt, még azt is sikerül elérnie, hogy ne hiányoljam a Négyszáz nap nyár című regény olvasását, amihez íródott. A szerző néhány bekezdéssel képes volt felvázolni az alaphelyzetet úgy, hogy nem tűnt összecsapottnak, és átívelnie a történetet a két novella között, hogy a megértéséhez nem szükséges a regény ismerete. Ezt a jó információadagolással és a megfelelő helyeken elhintett utalásokkal éri el.

Borítóleleplezés #17 – Jennifer L. Armentrout: Till Death - Mindhalálig

Ezzel a bejegyzéssel indul a blogomon borítóleleplező rovat 2020-as szezonja. A Könyvmolyképző Kiadó elkezdte bejelenteni az új megjelenéseit, és megmutatni az olvasóknak a saját készítésű címlapjait. Hozom is az elsőt.

Hamarosan megjelenik Jennifer L. Armentrout: Till Death – Mindhalálig című romantikus thrillerje a kiadó női thriller sorozatában.

Íme, az új Kristály Pöttyös kötet borítója!

Neil Gaiman: 1602

Gaimantől eddig az Északi mitológiát és a Cartaphilusnál megjelent négy Sandman-kötetet olvastam. Ebből az utóbbi, leginkább a hangulatát tekintve jó alap volt ehhez a képregényhez, legalábbis olvasás közben nem egyszer bevillant egy-egy Shakespeare-korabeli jelenet belőle.  A Sandmanból ezek a részek a kedvenceim közé tartoztak.

A másik, amiért nagyon hamar behúzott a történet az az, hogy Gaiman szeret eljátszani a „mi lett volna ha…” kérdéskörrel, amivel váratlan helyzeteket teremt, váratlan korba és helyszínre helyez ismert figurákat, és megbolondítja bravúros csavarokkal, amitől az olvasó egy percre sem marad izgalom nélkül. Ehhez illeszkednek Andy Kubert ceruzarajzai, melyek jól passzolnak az ábrázolt korszakhoz. Scott McKowen borítógrafikái pedig egyedi elkészítési módjukkal (borzolásos mélynyomással készültek, amiből a mélynyomás egy olyan grafikai eljárás, amelynél a festék a nyomóforma mélyedéseiből kerül át a papírra, a borzolásnál pedig a rajz kialakítása a sűrűn telepontozott, felborzolt felületű fémlemez sötéten nyomtató felületéből a világosabbnak szánt részek lehántolásával, visszanyomásával történik. – forrás: Wikipedia és Axioart) sokat hozzátesznek az élményhez.

A bejegyzés további része spoilereket tartalmazhat!

Szurovecz Kitti: A sokszívű

Az írónő könyveivel eddig csak szemeztem, de a hozzájuk írt fülszövegeket olvasva azt szűrtem le, hogy érdekes, fontos témákról ír, amiről keveset, vagy egyáltalán nem beszélünk. Végül A sokszívűre esett a választásom, hogy ismerkedjek a szerzővel, mert a poliamoria, mint téma különösen felkeltette az érdeklődésemet, mert erről a párkapcsolati formáról már hallottam a regény olvasása előtt is, de ez az első könyv, amivel találkoztam, és ezzel foglalkozik. Így sokáig várta a sorát a polcomon, de végül győzött a kíváncsiság.

A kezdeti lelkesedésem néhol lelohadt, máskor ismét fellángolt olvasás közben, ami felemás élményt eredményezett. Egyrészt magát a többszerelműséget alapvetően jól felvázolja a könyv, bár nem túl mélyen, de nekem pont elég volt. Bár a végére az írónő is belejött az írásba, és egyre jobban megtetszett a történet, elviseltem volna belőle többet is. Idővel szereplőket is megszerettem még annak ellenére is, hogy a legtöbben túlságosan jól kezelik a problémákat, gazdagok, vagy a sok munka/gyerek/terhesség ellenére is túl sok idejük van a szerelemre/barátokra, ami miatt helyenként nem tűntek valóságosnak. Ez azért okozott gondot, mert a kötet a mai magyar valóságban játszódik, de emiatt nekem az jött le, hogy a poliamoria a jómódúak „sportja”, ami érzésem szerint nem fedi a valóságot, mert a szegényebbek között is biztos vannak, akik így élnek. Másrészt viszont a szerző stílusa ingadozott, a könyv elején még szinte személytelen, ami számomra lassította az olvasást, a történet előrehaladtával viszont emberközelibb lesz, ami a végére jobban megszeretette velem a könyvet.

A folytatás spoilereket tartalmazhat!