2021. szeptember 19., vasárnap

Friewald Ruben: Fuss, Fehér Tenyér

A szerző nevével először a Stigma (ITT írtam róla) című antológiában találkoztam, amiben a Ringlispíl című novellája a legjobbak között volt az LMBTQ kategóriában, ezért örültem, amikor felkért első regényének elolvasására. A döntésemet segítette a különleges cím, az érdekes fülszöveg és a figyelemfelkeltő borító is.

Ilyen pozitív előjelek után nagy hévvel vetettem bele magam az olvasásba. A regény részben meg is felelt az előzetes elvárásaimnak, mert thriller volt a javából a maga hátborzongató történéseivel, emellett gördülékenyen olvasható, mert a szerző még a leggyomorforgatóbb szörnyűségeket is olvasmányos stílusban tálalja.  Ráadásul az ellenpólusként használt idilli szerelmes jeleneteket is giccstől mentesen tárja elénk. Noha nehezen küzdötte le a romantikus kliséket, de azért a legtöbb esetben sikerült. Viszont a történetet néhol hiteltelennek éreztem, illetve több helyen is akadozott, pontatlan volt a megfogalmazás, amin lehetett volna még javítani. Emellett bizonyos jelenetek, szófordulatok túl sokszor ismétlődnek, ami a végére nagyon zavaróvá vált. Ezekre lentebb még visszatérek, először rátérnék röviden a történetre.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Friewald ​Ruben regényének középpontjában Mathilde Frowin Hildegard áll, aki egyszerűsége ellenére már-már sablonos életet él párjával, Ausztria legszebb férfimodelljével, Floriannal. Bár Mathilde a párja mellett fényűző életbe csöppen, gyorsan belefásul a szürkeségébe és a látszólagos jelentéktelenségébe. Ez a lejtmenet tereli őt abba a csapdába, ahonnan csak önmagát legyőzve menekülhet. A szerző célja, hogy a már jól ismert klisék egy pillanat alatt átforduljanak egy olyan tragédiába, amellyel az olvasó ritkán találkozhat. Egy baleset során egy teljesen más helyre, a szentinelézek világába kerül, ahol csodával határos módon életben marad, de ezt csupán a véletlenek misztikus összecsengésének köszönheti.
A sziget azonban egy csapda – a kétségeink csapdája.
Ahol nem menekülhetünk önmagunk elől sem.
Vajon ki az ember és ki az isten? Ki él valójában, és ki az, aki csak imitálja azt?
Mathilde-nak nem csak azért kell küzdenie, hogy életben maradjon, hanem azért is, hogy fel ne fedjék legnagyobb titkát: ő valójában nem az, akinek a szigeten hiszik…

A történet két idősíkon játszódik: múlt és jelen történései váltakoznak egymással, ezáltal a történetvezetés mozaikos szerkezetű. Ezekből áll össze a történet kerek egésszé, és a végén a múlt és a jelen összeér egy katartikus, de mégis megnyugtató lezárásban. Friewald Ruben stílusa jellegzetesen egyedi, a történetvezetés végig egyenletes, jól tartja a történeti ívet, és a fókusszal sincsenek gondok. Látszik a szerző tehetsége, és hogy minden jelenlegi tudását beletette a regényébe. 

Ebből azt hihetnénk, hogy egy kvázi tökéletes könyvről van szó, de fentebb már utaltam rá, hogy koránt sincs így. A kötet legnagyobb problémája, hogy a gördülékenysége néhol megtörik egy-egy furcsa szófordulat, mondat miatt, és a hasonló hibák egy idő után zavaróvá válnak. Kár a szövegben maradt efféle javítható hibákért. Még egy alapos átnézés nem ártott volna. A másik sokkal nagyobb probléma az, hogy néhol hiteltelenné válik. Erre a legkiugróbb példa a főszereplő abbéli elmélkedése, hogy az ő nyugati gondolkodásmódja megváltoztatta, kvázi tönkretette a szentinelézek életét. Úgyszólván megmérgezte azt. Tény, hogy a természeti népekre a nyugati ember a legtöbb esetben romboló hatással van, mert rájuk kényszeríti a saját kultúráját, és értékelendő, hogy a szerző ezzel foglalkozik a történetében. Megvallom, nagyon tetszett ez a gondolatmenet. Nem ezzel volt a baj, hanem a léptékkel. Röpke két év alatt egy nyugati nőnek kb. sikerült lerombolnia egy több évszázados kultúrát azzal, hogy odavitte a saját világlátását, ami nekem túl gyorsan történt. Tíz év esetén semmi problémám nem lenne, talán még ötnél sem, így viszont nagyon kizökkentett, mert végig azon gondolkoztam, hogy ez így sehogy sem történhetett meg, pedig az ilyesfajta robinzonád-sztoriknál pont az lenne a lényeg, hogy a történések magukkal ragadják az olvasót, és a végéig ne eresszék el. Ha közben gondolkodni, szöveget elemezni tud az ember, akkor valami félrement.

Az olvasmányosság azonban mégis megmenti a szöveget. A néhol döcögő fogalmazás ellenére is egyszerűen faltam a sorokat, emellett a hiteltelenségek ellenére a szentinelézek kannibál életmódja is jól lett bemutatva a maga nyers, véres valójában. Ezek a részek jobban lekötöttek, mint a múltbéli idősíkon kibontott szerelmi szál, bár ez utóbbinál is érdekes volt a fordított felállás – férfi volt a topmodell, nem a nő –, így itt is telibe talált a konfliktus. Ráadásul a szerzőnek sikerült eltalálnia a történethez illő ritmust, amit végig sikerült tartania.

A Fuss, Fehér Tenyér összességében egy korrekt debütáló regény, bár a pontatlanságokon még van mit javítania a szerzőnek. Legnagyobb fegyverei, hogy olvasmányosan ír, és tehetséges. Kíváncsi vagyok, hová fog kiforrni a stílusa, így nyomon fogom követni a későbbi munkásságát.

Az e-könyvet a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

 

 Értékelés: 3


 


 

 

----


Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése