2021. október 17., vasárnap

Urbánszki László: Árpád és Kurszán

Urbánszki László Honfoglalás-sorozata (a Vérszerződésről ITT, a Régi-Új hazábanról ITT írtam) már az elején grandiózus vállalkozásnak tűnt. A magyarság törtélelmének egy fontos eseménysorozatát, a honfoglalást és az ahhoz vezető eseményeket hivatott kalandregényes formában bemutatni, sokszor elrugaszkodva a száraz történelmi tényektől vagy a fennmaradt forrásoktól, hogy élvezhetővé tegye a történetfolyamát. Ezzel viszont semmi baj nincs, sőt számomra közelebb hozta ezt a nagyon távoli, megfoghatatlanul zűrzavaros időszakot, amiről annak idején nem igazán szerettem tanulni, mert semmi érdekeset nem találtam benne. Urbánszki László ezt maximálisan jó irányba változtatta azzal, hogy a szereplői sorsán keresztül közel hozta hozzám az akkori történéseket, neves történelmi alakokat.

Azonban bármennyi pozitívuma is van a sorozatnak, a harmadik részre kiderült, hogy maga a szerző sem gondolta és látta át, hogy igazából – egy faműveshez illő hasonlattal élve – mekkora fába is vágta a fejszéjét. Mert az számomra is csak az Árpád és Kurszán olvasása közben tudatosult, hogy annyi mindent akart ezzel a tetralógiával elmesélni, ami legalább egy tíz kötetes, de inkább hosszabb sorozatért kiált. Ezért a harmadik köteten már nagyon látszik, hogy sűrítene a szerző, hogy a végkifejlet előtt minél több információ, helyszín, történés beleférjen a regényébe, viszont ez az eddigi lassabb építkezés rovására megy, és meglehetősen kapkodóvá teszi a művet, ami jócskán ront az élvezhetőségen. Megértem, hogy mindez szükséges a lezárás megértéséhez, de ezt nem egy, hanem legalább két kötetre széthúzva kellett volna megosztani az olvasókkal, mert így a saját stílusát is rombolta a szerző.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

2021. október 12., kedd

Könyveken túl - Filmajáló - Noé (2014)

A Könyveken túl rovatba, ebben a hónapban, egy Aronofsky filmről hoztam ajánlót. Maga a cikk a film moziban való megtekintése után íródott, amin nem változtattam, ezért érdemes, a cikket, ezt figyelembe véve olvasni.

A bejegyzés spoilert tartalmazhat!

Azzal kezdeném, hogy Aronofsky rendezésében eddig két filmet, a Rekviem egy álomértot és a Fekete hattyút láttam, mindkettő eléggé művészi, és mindkettőben fontos szerepet játszik bizonyos fokú őrület. Na, ez a momentum a Noéra nem jellemző. Valami újat tett hozzá az eddigi munkásságához a rendező, bár nyomokban azért felsejlik a képkockák közül, ki is dirigálja ezt az alkotást, ami nem vált hátrányára.

Műfaj/kategória/besorolás: A film lényegében érdekes hibridje a bibliai történetmesélésnek, a sci-finek, a fantasynek, a katasztrófafilmnek, az akciónak és a családi drámának. Igaz, mivel a rendező ennyi mindent bele akart szuszakolni a látomásába, nem minden momentum kap ugyanolyan hangsúlyt, ugyanolyan mélységet, ami néhol szükséges lett volna.

2021. október 8., péntek

Borítóleleplezés #43 – Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! VI. – A szívzűr-hadművelet


Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Böszörményi Gyula Lúzer Rádió, Budapest! sorozatának 6. kötete, ami A szívzűr-hadművelet alcímet kapta.

Íme, az új kötet borítója!

Borítóleleplezés #42 – Thomas Savage: A kutya karmai közt

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Thomas Savage: A kutya karmai közt című regénye, melyből a Netflix készített filmadaptációt, ami november 17-én debütál a platformon. Ehhez illeszkedve a kötet filmes borítóval jelenik meg a kiadó Arany pöttyös sorozatában.

Íme, az új Arany pöttyös kötet borítója!

2021. október 5., kedd

Szemezgető #6 – Fumax Kiadó október


Szemezgető rovatom keretében ezúttal a Fumax Kiadó októberi megjelenéseiből válogattam. A könyvek között találhattok manga, képregény, Transformers album és fantasy könyv is.

2021. október 3., vasárnap

Szemezgető #5 – GABO, Akkord, Ciceró október-november

Szemezgető rovatom keretében ezúttal az GABO/AKKORD/Ciceró Kiadó októberi- novemberi megjelenéseiből válogattam. A könyvek között találhattok sci-fi antológiát, sci-fi regényt, képregényt, újrakiadást, romantikus, ismeretterjesztő és történelmi könyvet is.