Lovranits Júlia Villő interjú - 2. rész – Könyvmolyképzős mesekönyvek

Forrás: Szerző Facebook oldala

 

Az interjú első részében a szerzőt Macskakő (ITT olvasható) című könyvéről kérdeztem. Ezúttal a Könyvmolyképző Kiadónál megjelent gyerekeknek írt könyveiről faggattam. (A Lea és a viharbanyákról ITT, A tündér kapu titkáról ITT, a Lívió és a fehér sárkányról ITT, a Bajban az öreg tölgyről pedig ITT, a Bűntény a Sas-hegyenről ITT írtam.)

A szerzőről:

A meséket, madarakat, erdőket, jó könyveket mindennél jobban szereti.  Főleg állatos népmeséket mesél, amelyekbe valós madárvédelmi, ismeretterjesztő részeket is belesző. Egyes meséihez kézjeleket,  indiai mudrákat és ázsiai kéztrükköket is használ, a gyerekek vele együtt játszhatják el a kézjelek segítségével megjelenített állatokat.

Rajong a tündéres mesékért, boszorkányokért, népi hiedelmekért is. A Könyvmolyképző Kiadónál eddig megjelent, gyermekek számára írt mesekönyvei a A tündérkapu titka, a Lea és a viharbanyák, a Lívió és a fehér sárkány, a Bajban az öreg tölgy és a Bűntény a Sas-hegyen. Felnőttek számára is írt mesét, ez pedig a rendhagyó módon, magánkiadásban megjelent Macskakő.

Lovranits Júlia Villő: Bűntény a Sas-hegyen

Nagyon szeretem Lovranits Júlia Villő mesekönyveit, mert mindig vidámságot sugároznak és finoman adagolják a maguk tanulságát, ráadásul átérezhető, átélhető módon fogalmazzák meg azt. A Bodza, a természetmentő sorozattal egy komolyabb témába fogott, a természet szeretetét próbálja átadni a gyerekeknek. A természet és az ember kapcsolata nagyon fontos téma, érdemes róla beszélni, és minél hamarabb meg kell ismertetni a természetvédelem fontosságával a gyerekeket, főleg azért, mert ők sokkal fogékonyabbak az új dolgok iránt, jobban átadható számukra az üzenet.

Erre tesz kísérletet ezzel a sorozatával, melynek nyitánya, a Bajban az öreg tölgy, amelyről EBBEN a cikkben írtam, nagyon jól sikerült. Olyannyira, hogy „ez a kötet máig a szerző legjobb műve, mert olvasás közben végig érezhető Júlia természet iránti odaadó szeretete. Csak úgy sugárzik a szövegből, így a szándék célt ér. Sőt, nem csak a gyerekek élvezhetik, és lesz számukra tanulságos a mese, hanem a felnőttek számára is értéket közvetít a nagymama pozitív, laza hozzáállásával, amit az unokája felé tanúsít. Emellett a természet szépségeire is rámutat, ami minden korosztály számára univerzális.” – ahogy az első kötetről szóló értékelésemben írtam. Ez pedig a második, Bűntény a Sas-hegyen című kötetben sincs másként. Talán annyi különbséggel, hogy ebben a részben a humor kissé háttérbe szorul az akcióval és a nyomozással szemben, és Vica nagyi is mellékszereplővé avanzsál.

 

 

A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!

Lovranits Júlia Villő interjú - 1. rész - Macskakő

Forrás: Szerző blogja

Lovranits Júlia Villő neve leginkább gyerekeknek szóló mesekönyvek írójaként ismert. Talán kevesen tudják, hogy írt egy felnőtteknek szóló mesekönyvet is Macskakő címmel. A mai interjúban a szerzőt erről a könyvéről kérdeztem. A beszélgetés érdekessége, hogy papírlevelezés formájában zajlott.

A szerzőről:

A meséket, madarakat, erdőket, jó könyveket mindennél jobban szereti.  Főleg állatos népmeséket mesél, amelyekbe valós madárvédelmi, ismeretterjesztő részeket is belesző. Egyes meséihez kézjeleket,  indiai mudrákat és ázsiai kéztrükköket is használ, a gyerekek vele együtt játszhatják el a kézjelek segítségével megjelenített állatokat.

Rajong a tündéres mesékért, boszorkányokért, népi hiedelmekért is. A Könyvmolyképző Kiadónál eddig megjelent, gyermekek számára írt mesekönyvei a A tündérkapu titka, a Lea és a viharbanyák, a Lívió és a fehér sárkány, a Bajban az öreg tölgy és a Bűntény a Sas-hegyen. Felnőttek számára is írt mesét, ez pedig a rendhagyó módon, magánkiadásban megjelent Macskakő.

Az évtized gyerekkönyve 2010-2019

Kép forrása: Merítés-díj

Molyon jelenleg fut egy játék, aminek keretén belül az évtized, magyar gyerekkönyvét keresik, és erre lehet könyveket jelölni. A kezdeményezés a Merítés-díj (Molyos éves díj) zsűrijének ötlete alapján indult el. Ahogy a felhívás oldalán a szervezők írják: „A Merítés-díj évtized könyve kezdeményezésén felbuzdulva, most a gyermek kategória zsűritagjain és a gyermekkönyvek olvasóin a sor, hogy összeállítsák saját listájukat. Mielőtt belevágnánk a 2020-as könyvek idei értékelésébe és díjazásába, arra gondoltunk fussuk át a 2010–2019 közötti élményeinket és válasszuk meg az évtized gyermekkönyvét is.”

A felhívás további részletei ITT olvashatók.

Mivel nagyon szívemen viselem a gyerekkönyves témát, főleg a magyar szerzők mesekönyveit, ezért mindenképpen szerettem volna megosztani veletek a saját 10-es listámat. 

Nem is szaporítanám továnn a szót, jöjjenek a kedvenceim az elmúlt évtizedből.

Lovranits Júlia Villő: Bajban az öreg tölgy

A szerző nevével az 1. Aranymosás Irodalmi Válogatón (2012 elején) találkoztam, és annak már bő nyolc éve. Azóta az egyik kedvenc kortárs meseírómmá vált, mert változatos témáival és egyedi látásmódjával mindig képes a megújulásra. Eddig írt boszorkányokról, sárkányról, szuperképességű kisfiúról, tündérekről és a világainkat összekötő átjáróról. Eddig ez utóbbi, A tündérkapu titka (ITT írtam róla) ragadott magával a legjobban. Ennél a mesénél a történet pozitív életszemlélete tette rám a legnagyobb hatást. Emellett nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is képes megszólítani. Erre kitűnő bizonyíték a Macskakő (EBBEN a bejegyzésben írtam róla), ami egy felnőtteknek íródott, két fantáziavilágot felölelő, gyönyörű mesekönyv.

Ilyen előzmények után természetes volt, hogy a Bajban az öreg tölgy című legújabb mesekönyvét is elolvasom. A szerző a Szegedi Tudományegyetemen végzett biológus szakon, ökológia szakirányon. Én is körülbelül akkor jártam ugyanoda, csak Környezettudományi szakra, így személyesen is találkoztunk még az íróvá válása előtt. Tudtam róla, hogy nagyon szereti a természetet, így már nagyon vártam tőle egy természetközpontú mesét, amire a Bajban az öreg tölgy megjelenéséig kellett várnom, de megérte. A fentieken kívül számomra a legjobb ajánlólevél a hátlapon szereplő egyik mondat lett: Vérbeli mesélő, aki szerint egy budapesti lakótelepen is karnyújtásnyira rejtőznek a csodák, csak ki kell nyitnunk a szemünket, hogy meglássuk.

A bejegyzés további részében spoilerek lehetnek!

Lovranits Júlia Villő: Lívió és a fehér sárkány

Nagyon szerettem Lovranits Júlia eddigi meséit, közülük is különösen a Macskakőt, így természetes, hogy Lívió és Gilice történetére is sort kerítettem, és alig várom, hogy a legújabb, idén megjelent könyvét is a kezemben tarthassam.

A Lívió és a fehér sárkány más, mint az eddigi könyvei, mert nem egy történetet mesél el, hanem mesék lazán kapcsolódó füzére állandó szereplőkkel. Ehhez mérten a szerző stílusa feszesebb, de ennek ellenére sem vesztette el játékosságát, pozitív életszemléletét. A vidámság is ugyanúgy áthatja a sorokat, mint az eddigi könyveinél. Viszont ez a kötet a többitől eltérően kísérletezőbb, ami leginkább a mesék keletkezéstörténetéből adódik. Az író egy volt osztálytársa kisfiának írta ezeket a meséket, amelyek hosszú üzenetváltások során formálódtak.

Számomra nagyon érdekes volt ez a kísérletezés, de érzésem szerint a keretek kissé visszafogták a szerzőt, és nem tudott annyira kibontakozni, nem jött át annyira az eddigi történeteiben megszokott saját egyedi hangja.

Lovranits Júlia Villő: A tündérkapu titka

Eddig két könyvet olvastam a szerzőtől, a Lea és a viharbanyákat és a Macskakőt. Mindkettő más-más korosztályt szólított meg, előbbi a kiskamaszokat, utóbbi a felnőtteket, és másért szerethető. A tündérkapu titka ismét egy újabb korosztálynak, a kisiskolásoknak íródott. A szerző pozitív életszemlélete és játékos, könnyed stílusa átviláglik a sorokon, miközben egy vidám, varázslatos történet tárul elénk, mely kalandok során át vezeti el a szereplőit a végcéljukhoz, miközben fontos tanulsággal is szolgál. Emellett fontos szerepet kap benne a barátság, kedvesség és a bizalom, és még sok más pozitív tulajdonság, melyek meghatározzák ezt a tündéri mesét, miközben arról is számot ad, hogy hová is vezethet a gonoszság. Teszi ezt a szerző úgy, hogy nagyon szerethető karaktereket alkot, akik élővé teszik az általa kitalált fantázia világot. A kaland közben az is kiderül, hogy mindig a látszat mögött van a lényeg. Ezt az illusztrációk is alátámasztják, melyek sokat tesznek hozzá a történethez. Szimonidesz Hajnalkát ismét csak dicsérni tudom, mert már sokadik alkalommal alkotott gyönyörű, szemet gyönyörködtető képeket, melyeket öröm nézegetni.

A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!

Mid-Year Freak Out Book tag – Félévzárási Pánik Book Tag

(A kép saját)

Régen jelentkeztem már Book Taggal. Egyrészt idő szűke miatt, másrészt nem találtam nekem tetsző témát. Így noha senki sem hívott ki, de mégis kedvet kaptam a Félévzárási Pánik Book Taghez. A lista néhány pontjánál kifejezetten nehéz volt a döntés, hogy melyik könyvet/karaktert/írót válasszam, de végül sikerült összeállítanom a bejegyzést. Most nem hívnék ki külön senkit, de aki kedvet kap hozzá azok válaszait szívesen olvasnám.

Lovranits Júlia Villő: Macskakő – Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

Lovranits Júlia Villő nevével még az első Aranymosás válogatón – ami már jó régen volt – találkoztam először, és már akkor felfigyeltem rá. Bár sokáig váratott magára, hogy olvassak a szerzőtől, de múlt évben a Lea és a viharbanyákkal megtört a jég, amit nem bántam meg, mert egy egyedi hangú meseírót ismerhettem meg általa.

Amikor megláttam, hogy készül a Macskakő, nagyon megörültem, mert egy nagyon jó kezdeményezésnek tartottam. A borítót meglátva nem volt kérdés, hogy meg fogom venni, és még éppen jutott az első százból, ami nagy szerencse volt. Ott is motoszkált a fejemben folyamatosan a könyv, szinte kérte, hogy vegyem le a polcról, de egészen februárig (közben megszületett a kisfiam) nem volt alkalmam elolvasni. De pont jó volt így, mert az egyik történet, a Babafej című különösen illett a jelenlegi élethelyzetemhez. Mondhatni pont akkor olvastam a könyvet, amikor kellett. Léleknyugtató hatással volt rám, emellett a pozitív életszemlélete (Mályva utca rész) és játékossága (Szigliget rész) miatt folyamatosan mosolyt csalt az arcomra. Ami nagyon jót tett egy-egy nyűgösebb nap után. Azóta már egyszer újraolvastam a könyvet, ami mutatja, hogy bármikor elővehető, bájos, könnyed olvasmány. Sokszor végiglapoztam csak úgy, mert az illusztrációk egyszerűen vonzzák a szemet. Berecz Krisztina képei egyszerűen olyanok, hogy nézni kell őket. Kitűnően kiegészítik a szerző történeteit.

Egy hibája volt, ami igazából nem is hiba. Mégpedig az, hogy túl rövid. Olvastam volna még tovább is. Remélem, lesz még ilyen együttműködés a két alkotó között máskor is, mert ez az első nagyon jól sikerült.