Először nem akartam írni erről a
könyvről, mert úgy éreztem, nem tudom azt elég jól kifejezni, amit bennem
keltett, így inkább hagytam. DE! A nagy betűs “de”-kkel általában az a baj,
hogy nem hagyják nyugodni az embert, és addig motoszkálnak a fejében, míg le nem írja a gondolatait, és
ezt már több hete görgettem magam előtt, és még mindig itt van, így már ezen
hatása alapján is látszik, hogy tudhat valamit a könyv. Ám egyrészt azért nehéz
írnom róla, mert zsánerileg szinte besorolhatatlan, ugyanis annyi elemből
táplálkozik, a másik az a sokfajta érzés, benyomás, amit kiváltott belőlem, de
azért megpróbálkozom vele, hogy a hozzákapcsolódó gondolatok háttérzaja megszűnjön.
Bár azzal, hogy megírom ezt az értékelést, nem biztos, hogy megszűnik, mert már
most fontolgatom az újraolvasást (valamikor biztosan sor kerül rá), de talán
tompulni fog. A regény hatásához kapcsolódik, hogy elég hosszú volt az olvasási
idő, mert folyamatosan elgondolkodtatott az egyes részeknél és egységeknél, így
meg-megálltam közben, lassabban bontakozott ki a teljes kép, de nagyon
élveztem. A végére viszont begyorsítottam, ahogy közeledtünk a miértek és a
végkifejlet felé, mert nagyon érdekelt, mi lesz a vége.
2018. február 26., hétfő
2018. február 22., csütörtök
Filmes tag
@Valentine_Wiggin hívott ki Snitten erre a Filmes Tagre, amit nagyon köszönöm. Nagyon érdekesnek találtam a kérdéseket, és nem egy válasz volt, ami megizzasztott. Valentine_Wiggin válaszait ITT találjátok, az én válaszaimat pedig alant.
Most külön nem hívnék ki senkit, akinek megtetszik, töltse ki nyugodtan.
2018. február 21., szerda
Top 5 Wednesday #24
Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.
Az eheti témával egy kicsit bajban voltam, mert nem nagyon olvasok romantikus könyvet, de aztán mégis sikerült 5 + 1 olyan könyvet találnom, amiket szeretek ebből a kategóriából.
2018. február 16., péntek
Top 5 Wednesday #23
Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.
A héten egy kissé megvariáltam a témát, a kedvenc nő/nő párosokról szólt volna, mert rájöttem, hogy nincs olvasmányélményem annyi a témában, hogy kitegyen egy bejegyzést, így inkább összeszedtem a kedvenc női kapcsolataimat. Próbáltam kreatív lenni a témát illetően.
2018. február 7., szerda
Top 5 Wednesday #22
Csatlakoztam
a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton
fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam.
Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.
Az eheti téma: Kedvenc férfi/férfi páros. Nagy részt tartottam magamat a témához, három pár szerepel a listámon, illetve kettő a kedvenc homoszexuális karaktereim közül.
Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.
Az eheti téma: Kedvenc férfi/férfi páros. Nagy részt tartottam magamat a témához, három pár szerepel a listámon, illetve kettő a kedvenc homoszexuális karaktereim közül.
2018. február 4., vasárnap
Vivien Holloway: Winie Langton történetek 1-5.
Mikor először találkoztam Winie
történetével, akkorra az első három kisregény már megjelent, de először nem
ragadta meg a figyelmemet. Aztán egyre többet került a szemem elé a Molyon és a
Facebookon, így rászántam magam, hogy elolvassam a fülszöveget, amit aztán az
első kötet és a kiegészítő novella, A bross követett, és megtetszett a világ.
Viszont valamiért mégsem volt ingerenciám arra, hogy tovább ismerkedjek Winie
történetével, és elolvassam a többi részt is, noha akkorra már kijött a
negyedik, aztán az ötödik kötet is. A miértekre akkor jöttem rá, amikor most
gyors egymásutánban elolvastam az összes eddig megjelent részt, és teljesebb
képet kaptam a világról, a karakterekről, a szerző írói stílusáról. Főleg első
két kötetet, a Mesterkulcsot és a Tolvajbecsületet még nagyon kidolgozatlannak
éreztem, legalábbis a folytatásokhoz képest. Először A hóhér kötele húzott be igazán
a világba, és ez is lett a kedvencem az eddig megjelent kötetek közül. Ami
nagyon észrevehető, hogy a szerző kötetről kötetre fejlődik a leírások, a karakterábrázolás,
a történetmesélés terén, így kötetről kötetre egyre jobban tetszett a sorozat,
olyannyira, hogy mióta befejeztem a Mechanikus farkast, tűkön ülve várom a
folytatást.
2018. február 1., csütörtök
Top 5 Wednesday #21
Csatlakoztam a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam.
Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.
Az eheti téma: Olyan könyvek, amik a kedvenceim, és szerintem több figyelmet érdemelnének. Ahogy látszik, kissé módosítottam a témán, mert nem egy zsánerből hozok könyveket, sőt nem csak regények szerepelnek a heti listámon, hanem egy képregény és verseskötet is helyet kapott rajta. Illetve nem állítottam kifejezetten sorrendet sem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)