Emlékeim
szerint a Mechanikus narancs volt az első Stanley Kubrick film, amit láttam, és
egyben az egyik legbetegebb alkotás, amivel valaha összehozott a sors. A
szereplők ruházata különösen irritált, még szerencse, hogy a könyv alapján
másként képzeltem el a karakterek kinézetét. Egyébként tanulságos film volt, és
a könyv sem kevésbé az.
Nem
rémlett, hogy fiataloknak külön szleng nyelvet írt a szerző, így az elején nem
értettem, hogy miért beszélnek úgy a szereplők, ahogy. Mikor aztán pár oldal
után felfogtam, és nagyjából belejöttem, mi mit is jelent, onnantól barátok
voltunk a könyvvel. Érdekes volt ez az orosz eredetű szavakból összerakott egyedi
szleng. A hatása nem is maradt el, mert a könyv olvasása után napokig úgy
akartam beszélni, mint ahogy a történetben a főhős.
A
nyelvezet mellett az írásmód volt a másik, ami nagy hatást keltett nálam. Végig
a főszereplő szemszögében vagyunk, ami miatt az ő érzelmein, gondolatain van a
hangsúly. Főleg az volt érdekes, ahogy a saját tetteiről gondolkodik, hogy csak
évekkel később jutott igazán arra a következtetésre, hogy rossz az, amiket
fiatalabb korában tett. Szinte mindig Alex fejében vagyunk, ezért a történet disztópikus
világa kissé darabosan tárult elém, ami az elején zavaró volt, de a végére
egész jól kirajzolódott a háttérvilág.
