Urbánszki László: A megérkezés

Nehezen írok erről a kötetről, mert a szerző alig egy hónappal a megjelenése után elhunyt, ami elég szomorúan érintett. Ezért is halogattam eddig a könyv olvasását, hogy amennyire tőlem telik, el tudjak vonatkoztatni ettől a körülménytől, és úgy értékelhessem a könyvet, mint bármilyen másikat. Érzésre nagyrészt sikerülni fog.

A megérkezés Urbánszki László legnagyobb írói vállalkozásának, a Honfoglalás-sorozatnak a negyedik, egyben lezáró kötete. Kíváncsi voltam erre a részre is, noha a harmadik már veszített a lendületéből az első kettőhöz képest, és elég nehezen sikerült végigolvasnom. (Az első három kötetről ITT, ITT és ITT írtam.) Sajnos a negyedik is ezt a tendenciát követi, azzal a különbséggel, hogy több helyen villan fel egy-egy jobb jelenet, ami megidézi az előzők fénypontjait: a humor, a talpraesett gyerekszereplők és a szervezkedés, kalandok. Viszont az is elmondható, hogy a szerző nem találta el az arányokat. Ugyanis nem tudta eldönteni, hogy háborús intrikák vagy önfeledt kalandok legyenek-e a középpontban, ezért hol az egyikbe, hogy a másikba csúszik át, ezért iszonyúan ingatag az írói ígéret. Márpedig ez megtévesztheti az olvasókat.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Top 10 + 1 olvasmányom 2021

Az elmúlt hetekben megmutattam, melyek voltak azok a magyar, illetve külföldi szerzős könyvek, amelyek 2021-ben a kedvenceim lettek (előbbiről ITT, utóbbiról ITT írtam). Valamint megírtam az eddig elmaradt 2020-as Top 10-et is, amit ITT olvashattok.

A 2021-es év könyves felhozatala az olvasmányaimat tekintve gyengébbnek bizonyult az előzőnél. Főleg azért, mert kevesebbet olvastam, így kevesebb kiemelkedő akadt a kezembe. De azért végül összeállt a lista. Található rajta régi klasszikus, képregény, fantasy, verses elbeszélés, ifjúsági regény és romantikus regény is.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Urbánszki László: Árpád és Kurszán

Urbánszki László Honfoglalás-sorozata (a Vérszerződésről ITT, a Régi-Új hazábanról ITT írtam) már az elején grandiózus vállalkozásnak tűnt. A magyarság törtélelmének egy fontos eseménysorozatát, a honfoglalást és az ahhoz vezető eseményeket hivatott kalandregényes formában bemutatni, sokszor elrugaszkodva a száraz történelmi tényektől vagy a fennmaradt forrásoktól, hogy élvezhetővé tegye a történetfolyamát. Ezzel viszont semmi baj nincs, sőt számomra közelebb hozta ezt a nagyon távoli, megfoghatatlanul zűrzavaros időszakot, amiről annak idején nem igazán szerettem tanulni, mert semmi érdekeset nem találtam benne. Urbánszki László ezt maximálisan jó irányba változtatta azzal, hogy a szereplői sorsán keresztül közel hozta hozzám az akkori történéseket, neves történelmi alakokat.

Azonban bármennyi pozitívuma is van a sorozatnak, a harmadik részre kiderült, hogy maga a szerző sem gondolta és látta át, hogy igazából – egy faműveshez illő hasonlattal élve – mekkora fába is vágta a fejszéjét. Mert az számomra is csak az Árpád és Kurszán olvasása közben tudatosult, hogy annyi mindent akart ezzel a tetralógiával elmesélni, ami legalább egy tíz kötetes, de inkább hosszabb sorozatért kiált. Ezért a harmadik köteten már nagyon látszik, hogy sűrítene a szerző, hogy a végkifejlet előtt minél több információ, helyszín, történés beleférjen a regényébe, viszont ez az eddigi lassabb építkezés rovására megy, és meglehetősen kapkodóvá teszi a művet, ami jócskán ront az élvezhetőségen. Megértem, hogy mindez szükséges a lezárás megértéséhez, de ezt nem egy, hanem legalább két kötetre széthúzva kellett volna megosztani az olvasókkal, mert így a saját stílusát is rombolta a szerző.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Louisa May Alcott: Kiasszonyok; Jó feleségek

A bejegyzés spoilereket tartalmazhat!

Sokat gondolkoztam azon, hogyan is írhatnék a Kisasszonyokról, és végül úgy döntöttem, hogy egymagában nem igazán tudom értékelni ezt a kötetet, mert – a háromévnyi időugrás ellenére – szerves egységet alkot a Jó feleségekkel. Ezért úgy döntöttem, egy cikkben írom le a véleményemet. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a filmadaptációk – mind a 1994-eset, mind a 2019-eset nagyon szeretem – is együtt dolgozzák fel ezeket, ami erősítette bennem, hogy „egy könyvként” kezeljem őket. A történeti ív és a mondanivaló is így teljes, ami szintén a fent leírtakra erősít rá.

Egy filmadaptáció esetében általában szeretem előbb elolvasni az eredeti művet, viszont a Kisasszonyoknál úgy esett, hogy a filmadaptációval előbb találkoztam a tévében, még tizenegy-két évesen, minthogy megtudtam volna, hogy létezik belőle könyv. Akkoriban mondjuk ez nem is foglalkoztatott annyira, és csak később, mikor felrémlettek a filmmel kapcsolatos pozitív emlékeim, ötlött fel bennem, hogy jó lenne elolvasni. Viszont csak a 2019-es feldolgozás mozis megtekintése ösztönzött arra igazán, hogy kölcsönkérjem és elolvassam. A legújabb film ugyanis nagyon jól sikerült, főleg Saoirse Ronan alakításának köszönhetően, így nagyon kíváncsi lettem az alapműre.

Urbánszki László: Régi-új hazában

Urbánszki László általam eddig olvasott könyvei közül a Karacs – Egy ősmagyar kiskamasz kalandjai (ITT írtam róla) lett a kedvencem. Karaccsal először a Honfoglalás-sorozat első kötete, a Vérszerződés (ITT olvashattok róla bővebben) lapjain találkoztam. Ebben szerettem meg a bátor fiatal legényt, ami a Karacs olvasása után csak fokozódott. A karakter iránti szimpátiám Régi-új hazában olvasásakor is megmaradt, ami az előzményével ellentétben inkább karakterközpontú regény, amiben az események helyett a szereplők fejlődése dominál. Ez egyáltalán nem baj, sőt, kellett egy ilyen kötet a sorozatba, hogy kicsivel jobban megismerjük a szereplők motivációit, jellemét. Mindezt annak ellenére, hogy a szerző nem mélyíti el túlzottam a karaktereit, de eléggé ahhoz, hogy együtt tudjunk érezni velük, vagy éppen dühöngjünk az árulásuk miatt. Bár Urbánszki azért itt-ott, pont a megfelelő helyeken megvillantja a magyar virtust, nehogy karakterdrámába fulladjon a történelmi regénye, és olyan remekbeszabott harci jeleneteket tesz az olvasó elé, amik a végletekig izgalmasak, és jó olvasni őket.

 

Urbánszki László: Vérszerződés

Urbánszki Lászlótól eddig csak egy novellát, a Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok antológiában (ITT írtam róla) megjelent Fogadó a Visongó Disznóhozt olvastam. Már akkor feltűnt, hogy nemcsak a történelmet, de szórakoztatni is nagyon szeret, ezért a kettő ötvözete adja művei egyedi stílusát.

A Vérszerződés esetében sincs ez másként. Látszik, hogy alaposan utánanézett a Honfoglalás előtti időknek, beleértve az öltözködést, a hajózást, a különböző népek életét, szokásait, még ha kevés forrás is maradt fent arról a korról. Ehhez hozzáadta kitűnő kalandregényírói vénáját, és egy regényt kerekített a mai tudásunk szerint fennmaradt események köré, amibe természetesen erősen belevitte a saját fantáziáját is, hogy kitöltse a történések közötti hézagokat. Ez utóbbival egyáltalán nincs baj, sőt, szükséges, hogy egy élvezhető regényt kapjunk. És ennek csaknem maximálisan megfelel, és a hibáival együtt is egy nagyon szórakoztató és szerethető kalandregény a végeredmény.

A Vérszerződés a négyrészesre tervezett Honfoglalás-sorozat nyitó kötete, amely a nyolcszázas évek közepére kalauzolja el az olvasót. A magyar törzsek állandó fenyegetettségben élnek a Dnyeper mellett, Etelközben. Északról az erősödő Kijev városállama terjeszkedne, keletről a Kazár Birodalom, délről a besenyők, északkeletről pedig a kimek nomádok szorongatják őket, ráadásul a magyar törzsek is torzsalkodnak egymással. A földre éhes rusz urak lerohanják a közeli Kürt és Gyarmat törzseket. Győzelmet győzelemre halmoznak, és várható, hogy egyenként felszámolják az összefogni képtelen magyar törzseket. Álmos, a megyerek fejedelme felismeri a parancsoló szükséget, és szövetség szervezésébe kezd…