A
Piercing nem egy egyszerű regény, annak ellenére, hogy egy-két délután alatt
végigolvasható. Kell hozzá egy bizonyos hangulat meg gyomor. Bár bírom az ilyen
típusú történeteket, így nem taglózott le annyira, mint szerintem az író
szándékában állt, de azért volt, ahol ledöbbentett. Úgy ír a szerző a
gyerekkori bántalmazásról és két áldozaton keresztül annak felnőtt életre való
hatásáról, hogy közben szórakoztat. Sajátos humorral és iróniával, amihez sokat
hozzátesz a japán közeg és az író gondolkodásmódja. Amit eddig leszűrtem az
eddig olvasott/látott japán művekből ez a látásmód több mint érdekes, néhol
bizarr és kell nem kevés elfogadás/befogadás a megértéséhez, ahogy azt ennél a
könyvnél is tapasztaltam. Alapvetően kedvelem ezt a fajta látásmódot, és ez itt
sem volt másként. Egy baja volt az egész könyvnek, hogy nagyon „egylövetű”
történet volt, ahogy felfutott az elején, úgy ki is pukkadt a végére. A vége meg
tipikusan japán történetvég, és itt most nem mentette meg semmi, mint például
az animék többségénél néhány momentum szokta. Egyszer csak nyissz, és kész. Ez
nagy szívfájdalmam, mert nem jött olvasás után a késztetés, hogy
továbbgondolja, mint általában ilyen végeknél előfordul. Kár érte, mert kb. egy
fejezet kellett volna egy jó lezáráshoz.
