Az
Elveszett jelentés című filmet 2003-ban
mutatták be Sofia Coppola rendezésében. A két főszereplő, Bill Murray és
Scarlett Johansson, előbbi kitűnő játékáért Oscar- és Golden Globe-jelölést
kapott, utóbbi pedig 18 évesen megalapozta színésznői pályafutását, nem is akárhogy.
Műfajilag megtalálhatóak a filmben a komédia elemei, de alapvetően drámáról van
szó. A film két éppen Japánban tartózkodó amerikai ember megismerkedéséről és
barátságáról szól. A fő témája a meg nem értettség, valamint a kulturális
különbségek miatti jelentéstorzulás, -vesztés. Ehhez hozzájön a magány is, mint
jelentős motívum. Így a film tulajdonképpen egy életképet mutat be, egy adott
élethelyzetet, amelybe a két főszereplő belekényszerül, de végül pont ez hozza
össze őket.
A
történet, szereplők
Bob Harris (Bill Murray) és
Charlotte (Scarlett Johansson) amerikaiak, s mindketten éppen Tokióban - egy
számukra teljesen idegen kultúra világában - tartózkodnak. Bob filmsztár, aki
egy
whisky-reklám forgatására érkezett a városba, Charlotte pedig a megszállott
munkamániás fényképész férje nyomában lohol. Az álmatlanság valahogy egymás
mellé sodorja a két elveszett embert: Bob és Charlotte útjai egy éjszaka a
luxusszálló bárjában keresztezik egymást. A véletlen találkozásból rövidesen
meglepő, titokzatos barátság szövődik a középkorú filmszínész és a hamvasan
fiatal lány között. Charlotte és Bob együtt kószálva fedezik fel Tokiót, s a
helybéliekkel való találkozások révén számos harsányan vidám élményben lesz
részük. Végső soron pedig valami újat fedeznek fel: az élet lehetőségeibe
vetett friss hitet.
Japán
életérzés
A film harmadik szereplője Japán, amit legalább
annyira telibe talált a zseniális rendezőnő (Sofia Coppola), mint a két
főszereplő karaktert. Japán, illetve Tokió a feltupírozott,
elszabadult, és tegyük hozzá, teljesen értelmét vesztett
fogyasztói világ megtestesítőjeként van ábrázolva. A japánok teljes idióták,
mindenki totál meg van őrülve, a szállodai személyzet hajlongása ugyanolyan
abszurd, mint az ottani tévécsatornákon bohóckodó műsorvezetők tucatjainak
bábuszerű vihogása. Ez a világ teljesen kész van, mindaz, ami pl. az USA-ban
vagy Európában esetleg valósnak tűnik, itt felnagyítva, feltupírozva teljesen
értelmét veszti, nem utolsósorban azért, mert ez nem a valódi, hanem egy
adaptált kultúra (hoppá: a film címe). Sofia Coppola a legkisebb erőfeszítést
sem teszi azért, hogy Japánt kicsit is értelmes helyként mutassa be, s ez a
film egyik legjobb tulajdonsága. Ha Japánban létezne érzékeny mai film, akkor
nyilván abban is hasonlóan ábrázolnák Tokió és a konzumkultúra világát.
Miért
érdemes megnézni?
A film egyik legjobb tulajdonsága az, hogy könnyen
átélhető a szereplőkkel együtt. Ez biztosan azért van, mert Sofia Coppola nő,
és azért is, mert a film abszolút alacsony költségvetésű. Nagyon családias közegben
készült, ami meglátszik a belőle áradó hangulaton, és a székhez szegezi a
nézőt. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy jó, nem klisés és egyedi
szerelmi történetet akar látni. Felejthetetlen kikapcsolódás.
Források:
http://cspv.hu/04/61/lost/
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=59963
http://en.wikipedia.org/wiki/Lost_in_Translation_%28film%29
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése