2020. augusztus 16., vasárnap

Urbánszki László: Vérszerződés

Urbánszki Lászlótól eddig csak egy novellát, a Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok antológiában (ITT írtam róla) megjelent Fogadó a Visongó Disznóhozt olvastam. Már akkor feltűnt, hogy nemcsak a történelmet, de szórakoztatni is nagyon szeret, ezért a kettő ötvözete adja művei egyedi stílusát.

A Vérszerződés esetében sincs ez másként. Látszik, hogy alaposan utánanézett a Honfoglalás előtti időknek, beleértve az öltözködést, a hajózást, a különböző népek életét, szokásait, még ha kevés forrás is maradt fent arról a korról. Ehhez hozzáadta kitűnő kalandregényírói vénáját, és egy regényt kerekített a mai tudásunk szerint fennmaradt események köré, amibe természetesen erősen belevitte a saját fantáziáját is, hogy kitöltse a történések közötti hézagokat. Ez utóbbival egyáltalán nincs baj, sőt, szükséges, hogy egy élvezhető regényt kapjunk. És ennek csaknem maximálisan megfelel, és a hibáival együtt is egy nagyon szórakoztató és szerethető kalandregény a végeredmény.

A Vérszerződés a négyrészesre tervezett Honfoglalás-sorozat nyitó kötete, amely a nyolcszázas évek közepére kalauzolja el az olvasót. A magyar törzsek állandó fenyegetettségben élnek a Dnyeper mellett, Etelközben. Északról az erősödő Kijev városállama terjeszkedne, keletről a Kazár Birodalom, délről a besenyők, északkeletről pedig a kimek nomádok szorongatják őket, ráadásul a magyar törzsek is torzsalkodnak egymással. A földre éhes rusz urak lerohanják a közeli Kürt és Gyarmat törzseket. Győzelmet győzelemre halmoznak, és várható, hogy egyenként felszámolják az összefogni képtelen magyar törzseket. Álmos, a megyerek fejedelme felismeri a parancsoló szükséget, és szövetség szervezésébe kezd…


Urbánszki László elgondolásában az tetszett a legjobban, hogy nem romantizálja a magyarok etelközi életét. Alakjai nem isteni hősök, hanem hús-vér emberek, akik harcolnak, kapzsik, hataloméhesek, ármánykodnak, ravaszkodnak és hibáznak, de végső soron mégis csak emberek, akiket a kényszerítő külső erők vezetnek útjukon. Közben megmutatja a pusztai élet kegyetlenségét, hogy milyen kíméletlenek voltak egymással az ottani népek, és mindezt hogyan sínylették meg a hétköznapi emberek, főleg a nők, gyerekek és öregek. Közülük az előbbieket megerőszakolták és kihasználták, utóbbi kettőt pedig mindenféle szívfájdalom nélkül legyilkolták. Ebből a szempontból a kötet nem finomkodik, és ez viszi el a fikciót a realitás felé, teszi hitelessé az akkor uralkodó zűrzavaros hatalmi viszonyokat. Ezzel a vérszerződés megkötésének egyik fő okát is jól körüljárja, mert az egyik legfőbb mozgató erő az, hogy a mészárlások miatt fogy a magyar, és ha nem fognak össze, eltűnnek a süllyesztőben. Álmos tehát tárgyal, győzködik, olykor erőszakkal viszi végbe akaratát, végül győz, és megkötik a Vérszerződést. Ha ő nincs, a magyarság felmorzsolódik.

Ezeket az alapkörülményeket fűzi fel a szerző egy kalandregény cselekményvonalára. A történet lassan, ráérősen indul, mindenre hagy időt a szerző: a csaták részletes és izgalmas leírására, a hadmozdulatok megtervezésére, a táj, a szokások és a mindennapi élet bemutatására is. Élvezettel merültem el benne, mert egészen a végéig kitartott ez az írásmód, magával ragadtak a részletes leírásai, és visszarepítettek egy érdekes korba. Azonban a történet végén – érthető módon – felgyorsulnak az események, ami a történeti ív enyhe fellazulásával jár, ezáltal az időkezelés is elnagyolttá válik. Ez azt eredményezi, hogy túl gyorsan jutunk el egyik történéstől a másikig, ami a kor közlekedési módjait ismerve nem annyira hiteles. Viszont a kalandregény műfaj lehetőségei okán szükséges volt ez a lépés, amit a szerző a kötet utószavában meg is erősít: „Álmos jóval hosszabb idő alatt szervezhette meg a szövetséget, mint azt én leírtam. A magyar szálláshelyeket bejárni több hétbe telt volna váltott lovakkal, de ez nem fért bele a történetbe.” Ugyan kizökkentőnek éreztem ezt a fajta időkezelést, de végső soron igazat adok a szerzőnek, mert másként regényként nem működött volna.

A történetvezetés mellett még két dologra térnék ki. Az egyik a nyelvezet, a másik a párbeszédek, bár e kettő nagymértékben összefügg. A történetben felbukkannak olyan szavak, amik sokkal később keletkeztek a magyar nyelvben, például a „politika” vagy a „nemeslelkű”, de még sokáig lehetne sorolni. A szerző saját bevallása (utószó) szerint ezek nélkül nem lett volna képes megírni a regényt, főleg azért, mert nem tudni, hogy akkoriban milyen volt az őseink szókincse. Ezáltal a történet nem túlozza el az autentikus nyelv használatát, viszont az író ügyel arra, hogy túlságosan modern kifejezéseket azért ne használjon. A kevert nyelvhasználat a regény előnyére válik, mivel közérthető, az olvasó nem ütközik olvasási nehézségekbe. Ennélfogva az események is jobban követhetőek. Viszont talán ez lett az oka annak, hogy míg a leíró részek jól működnek így, addig a párbeszédeknél, leginkább a történet elején éreztem némi anomáliát. Hangvételük kissé eltért a szöveg többi részétől, emiatt kizökkentettek az olvasásból. Ez pár fejezet után normalizálódott, és elmúlt ez az érzésem, viszont az elején lehetett volna még mit finomítani, átdolgozni.

A szerző jól választotta meg a szemszögkaraktereit is, miáltal még közelebb hozta az olvasókhoz a könyvét. Főszereplői nemcsak a vezetői rétegből kerültek ki, hanem a közrendűek közül is. Általuk jobban belelátunk az egyszerű emberek életébe, az állattenyésztők, kereskedők, zsoldosok mindennapjaiba. Mindegyikük jól kidolgozott, összetett karakter, akiket fokozatosan mélyít el, a történet előrehaladtával bontva ki a rétegeiket. Közülük is kiemelkedik Karacs, aki nagy fejlődésen megy keresztül a regény folyamán. A húszéves fiatalember birkapásztorként kezdi, de a körülmények és a kemény munkája révén egyre feljebb jut a Megyer nemzetség ranglétráján, és Álmos egyik megbecsült emberévé válik. De nem csak az előmenetele terén jut előbbre, hanem személyiségében is sokat változik, és a történet végére felnőtté, igazi harcossá válik.

A Vérszerződés összességében egy jól sikerült kalandregény a magyarok etelközi életéről és a honfoglalást elindító eseményekről. Emberközeli, kegyetlen, küzdelmes képet fest őseink életéről, amit a finomkodás hiánya tesz hitelessé. A történetvezetés hiányosságai és a történet elején a párbeszédek kissé rontanak az összképen, viszont a kiváló csata- és hadmozdulat-leírások nagyrészt ellensúlyozzák ezeket.

Ajánlom a kötetet, a történelmet, de különösen, a Honfoglalás korát kedvelő olvasóknak. Számukra különösen érdekes lehet ez az izgalmas kalandregény.

A könyvet a szerző és a Lazi Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

Értékelés: 4







----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!