Az
írónőtől először A múlt bűneit (ITT írtam róla)
olvastam (a felkérésért azóta is hálás vagyok a szerzőnek, mert e nélkül nem
ismerek meg egy kiváló írót), amit még Jud Meyrin álnéven jelentetett meg,
eredetileg a Magnusz Kiadónál, de azóta a NewLine kiadónál új kiadást kapott.
Ennél a könyvénél még éreztem némi döcögést, voltak benne agyonhasznált klisék,
de már itt is látszott, hogy a szerző tud írni, a stílusa magával ragadó,
kitűnően építi fel a karaktereket. Viszont itt még látszott, hogy nem az író
kvalitásaihoz illő a szöveggondozás meg az egyéb háttérmunkák, és nem tudott teljesen
kibontakozni.
Aztán
jött a Rózsakő – Kezdetek (ITT írtam a
novellákról), amit a szerző már a saját nevén, a NewLine Kiadónál jelentetett
meg, és már a borítón látszott, hogy minőségibb kiadás, mint Judit első könyve.
Ezt végül a szöveg is alátámasztotta. Az új kiadójánál jobban meg tudta mutatni,
hova fejlődött írás terén, és a mostani kiadója szöveggondozásban is nagy
előrelépést jelent. Ez a két novellát tartalmazó kötet kitűnő kedvcsináló a
Rózsakői rejtélyek sorozathoz. Megmutatja a két főszereplő hátterét, lefekteti
az alapokat azzal, hogy mindkettőjük életéből kiemel egy-egy fontos
fordulópontot. A szerző kiválóan rejti el benne a horgokat, hogy az ember úgy
érezze olvasás végén, minél hamarabb meg akarja kaparintani a sorozat első
kötetét. A két történet végéhez érve én is így jártam.
Most
pedig az író jóvoltából lehetőségem volt elolvasni a Holttest az Ambróziában című kötetet is, amely annyira jól
sikerült, hogy Megyeri Judit a kedvenc szerzőim közé lépett elő. A kötet az
elejétől kezdve magával ragadott, és ez egészen a végéig kitartott, sőt, ha úgy
vesszük, még tovább is, mert nagyon várom, milyen kalandokba keverednek még a
szereplők.
A történet egy álmos kisvárosban,
Rózsakőn játszódik, ahol általában semmi érdekes nem történik. A lakók
dolgoznak, élik megszokott életüket, szórakoznak. Ez nincs másként a hely egyik
kedvelt kávézójában, az Ambróziában sem. Egészen addig, amíg a városba nemrég
visszatért Flóra egyik reggel a kávézó nyitásakor rábukkan egy hullára.
Hamarosan nem lesz más választása, magánnyomozót kell fogadnia, hogy tisztázza
az apját. Azonban a helyi magánnyomozó, Ben nagy nőcsábász hírében áll, és úgy
érzi, óvakodnia kell tőle. Közös nyomozásba kezdenek, ami Rózsakő legfelsőbb
köreibe vezet, és ahogy belemélyednek, egyre veszélyesebbé válik. Közben pedig
az egymás iránti érzéseikkel és vágyukkal is meg kell küzdeniük.
A
kötet egy nagyon erős jelenettel, a hulla megtalálásával indul. Különösen az
tetszett benne, hogy eleinte teljesen átlagos napkezdetet ír le a szerző,
amiből még nem lehet gyanítani a későbbieket, hogy aztán ne csak a főszereplő
Flórát, hanem az olvasót is meglepje. Közben a háttérben finoman felvázolja a
nő hátterét, felvillantva részleteket a Kezdetek
óta eltelt időszakban történtekről. Azonban itt még csak elhint bizonyos
információmorzsákat, amiből tovább lehet következtetni, és később avatja be
további részletekbe az olvasóit, kiválóan építve egymásra az információkat.
Aztán az első fejezet második felében Benre, a másik főszereplőre váltunk. Ezzel
nem csak a szemszögkarakter, hanem a hangulat is megváltozik, mert a baljóslatú
kezdet után egy viccesen a padlón hempergő másnapos férfi képe kerül az olvasó
szeme elé. Azonban a hirtelen váltás jót tesz a könyvnek, és egyben megmutatja
azt is, hogy milyen a két főszereplő, miben különböznek, mennyire más a
habitusuk. A fejezet harmadik részében bejön egy harmadik szemszög, Grétáé, aki
a jelenben csak említés szintjén jelenlévő szereplő, de mégis kulcsfontosságúvá
válik a nyomozás szempontjából. Vele idősíkot is vált a történet, mert a múltba
tekint általa. Ez a hármas tagolás az összes fejezetre jellemző, ami megadja a
történet alaphangulatát és kereteit, gerincét; ennek mentén bontakozik ki egy
izgalmakkal teli, fordulatos, néhol tragikus vagy éppen szenvedélyes történet. A
múltból felvillantott jelenetmorzsákkal párhuzamosan zajlanak a jelen
történései, ahol az előbbiek sokat hozzátesznek a nyomozás aktuális állásához,
és szorosan kapcsolódnak hozzá, de a szerző vigyázott, hogy soha se áruljon el
olyat, ami még a jelenben nem derült ki. Ez inkább arra szolgál, hogy megmutassa
a hogyant. Mindezt úgy, hogy nem szájbarágósan teszi, és az olvasóknak is hagy
gondolkodnivalót.
Végig
a múlt és jelen összefonódása és a kettő közötti hangulatkülönbség határozza
meg a történetet. Viszont a jelen azért előtérbe kerül, ami szükséges ahhoz,
hogy a szerző végig fenntartsa a figyelmet. Ez pedig kitűnően megy neki. Egy percnyi
üresjárat sincs a műben, mert hol a nyomozásban következik be fordulat, hol a
karaktereket mélyíti el, hol pedig a szerelmi szálban történik előrelépés.
Folyamatos mozgásban van a történet, ám ez nem azt jelenti, hogy nincs benne
megállás, csak annyit, hogy a nyugisabb részek se válnak unalmassá. Sőt, azok néha
még az akciójeleneteknél is jobban megragadtak. Jó példa erre az mikor az egyik
támadás után a két főszereplő együtt aludt. Leginkább a jelenet meghittsége
ragadott meg, az, hogy összebújtak, de nem mentek ennél tovább, megtartva a
fokozatosságot. Ez mind a krimiszálra, mind a szerelmi szálra áll – fokozatosan
derülnek ki az indítékok, mélyül el a szereplők kapcsolata. A
romantikus/erotikus jelenetek sok más hasonló történettel ellentétben nem
túlzóak, sőt, teljesen természetesek. Olyanok, amik a valóságban is
megtörténhetnek bármelyik párral, mert nincsenek bennük nyakatekert pózok,
lehetetlen helyszínek. Egy egyszerű misszionárius pózból is olyan kiváló
jelenetet hozott ki a szerző, hogy öröm volt olvasni. Kár is lett volna túltolni,
mert nem lett volna hiteles. Így viszont a karakterek hétköznapi embereknek
tűntek, ezért jobban bele tudtam élni magam olvasás közben. A szexpozitúrák cifrázása
helyett annál több érzelmet jelenített meg, ami a testiségnél sokkal erősebb,
és ez a szenvedély, féltés, aggodalom, fellángoló szerelem átsüt a lapokon. És
annak ellenére erotikus, incselkedő, ingerlő, hogy sok esetben nem is történik intim
együttlét. A kémia ennek ellenére kiválóan működik Ben és Flóra közt.
A
két főszereplő, Flóra és Ben előéletét a szerző Rózsakő – Kezdetek című novellájából ismerhettük meg, amiben a két
karakter életének egy-egy fordulópontját eleveníti meg. Flóránál az első,
igazi, nagy szerelmet, Bennél pedig a Rózsakőre költözést. Előbbi, mint az a Holttest az Ambróziában elején kiderül,
válással végződött, ami közvetett oka annak, hogy Flóra visszatér Rózsakőre.
Ezáltal a kötet elején még egy frusztrált, csalódott nőt látunk, aki még mindig
nem igazán tette túl magát a válásán. Ebből mozdítja ki a gyilkosság, majd
aztán Ben, aki jó hatással van rá olyan szempontból, hogy újra élni kezd, nem
pedig otthon, a négy fal között bánkódik. Alapvetően Flóra egy ambiciózus,
vidám nő, akinek a férje elvette az önbizalmát azzal, hogy megcsalta, és
eltiporta a magába vetett hitét, melyet fokozatosan visszaszerez a Bennel közös
nyomozás során, miközben ő is pozitív hatást gyakorol Benre. Mert míg az elején
a férfit egy átdorbézolt éjszaka után, másnaposan látjuk, addig Flóra közelében
fokozatosan megváltozik, nem iszik annyit, és apránként lehiggad. Idomulnak
egymáshoz. Ben nyugodtabb, Flóra pedig bátrabb lesz, közben pedig egymásba
szeretnek. De ebben a kötetben még nincs vége a karakterfejlődésüknek, mert még
csak az út elején vannak. Izgalmas volt követni a folyamat elejét, de ahogy az
írónőt ismerem, még tovább fognak változni és fejlődni. Kíváncsi leszek, hogy a
későbbiekben milyen irányba és meddig.
A
két főszereplő mellett a mellékszereplők ugyan háttérben vannak, a jellemük
sincs olyan részletesen kibontva, de Judit képes volt pár bekezdéssel bemutatni
őket. Eleget megtudunk róluk, hogy érdekesek legyenek, kezdve a kávézó
alkalmazottjaitól és Újvári főhadnagyon keresztül Alexig vagy éppen Saciig vagy
Lizáig. Az Ambrózia alkalmazottjai közül nekem Krisz és Tibi karaktere emelkedett
ki. Mindkettejüknek voltak olyan megvillantott tulajdonságai/jelenetei, ami
alapján érdemesek a figyelemre. Kettőjük közül főleg Tibi nőtt a szívemhez,
megmosolyogtam a gyerekfóbiáját (ami inkább volt enyhe frusztráció, csak kissé
túldramatizálta), lazaságát. Alex nekem önmagában nem volt érdekes, de amikor
Bennel vagy Lizával került interakcióba, akkor megvillant benne valami, ami a
későbbiekben érdekessé teheti, főleg a Lizával történt befejezetlen estéje
után. A mellékszereplők közül viszont határozottan kiemelkedett, és nálam még
egy hajszállal a főszereplőket is lekörözte Újvári főhadnagy. Nem tudunk meg
róla sokat, de azt igen, hogy helyén van a szíve, és lelkiismeretesen végzi a
munkáját, amiért még a főszereplőkkel is szembeszáll, ha úgy érzi, elvetették a
sulykot. Az ő múltjára, részletesebb jellemére nagyon kíváncsi leszek. De a
szerző tudhat valamit, mert ilyen kevés információ alapján is a karakter
rajongója lettem.
A Holttest az Ambróziában összességében
egy kitűnő sorozatnyitó kötet, amiben a szerző ügyesen lezárja a történetben
elindított fő cselekményszálat, ugyanakkor a szereplők érzelmi íve nyitott
marad, ezáltal marad lehetőség a folytatásra. Ennek ellenére a cselekményív
lezárt, így nem marad olvasás után hiányérzet, mert a kötet önállóan is
megállja a helyét. Különösen tetszett benne, hogy a krimiszál és a szerelmi
szál összhangban van. Előbbi van az előtérben, és utóbbi ennek hatására alakul,
fejlődik. Az erotikus részek életközeliek, az író nem esett velük túlzásba.
Remekül belesimulnak a szövegbe, jól megférnek a nyomozással.
Ajánlom
azon olvasóknak, akik Megyeri Judit/Jud Meyrin eddigi könyveit is szerették,
mert a Holttest az Ambróziában egy kiválóan sikerült kötet, sőt, jobb, mint a
szerző eddigi könyvei. Továbbá ajánlom a romantikus krimik kedvelőinek, mert
izgalmas fordulatos és szenvedélyes. Nem fognak csalódni benne.
A könyvet a szerző jóvoltából volt
lehetőségem elolvasni.
Értékelés: 5
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése