Megvallom, elsőre a Vérszerződéshez hasonló hangvételre számítottam. Féltem, hogy a szerző nem tudja eltalálni a megfelelő, ifjúsági könyvhöz illő nyelvi szintet, és túlságosan felnőttes lesz a nyelvezet. Szerencsére már az első pár oldalon kiderült, hogy alaptalan volt az aggodalmam, mert Urbánszki kiváló mesélő, sőt annyira jól sikerült belehelyezkednie a fiataloknak szóló hangvételbe, hogy észrevehetetlen, hogy nem egy meseíróval van dolgunk. Végig úgy éreztem, mintha mindig is gyerekeknek írt volna. A fiatalos írói hanghoz gördülékeny történetvezetés párosul, amit pazar humorával fűszerez meg, közben az ifjú főszereplőjét váratlan, embert próbáló kalandokba keveri, amikhez fel kell nőnie. De mindenekelőtt a gyerekeknek is befogatható hangvétellel beszél a honfoglalás-kori viszonyokról és életről. Viszont az is látszik , hogy Urbánszki László hatalmas történelmi háttértudással rendelkezik, amiből ügyesen szelektál, hogy a kamasz olvasói számára is érdekessé tegye a kötetet.
Karacs, a honfoglalás előtt élő kiskamasz nagy bajba kerül, amikor frank fegyveresek felégetik nagycsaládjának jurtáit. A szüleit és a testvéreit rabságba hajtják, ő sebesülten a nádasban bujkál, de nem kell féltenetek! Új barátaival, Nagygubanccal, a hatalmas komondorral és Urasággal, a verekedős öszvérrel a fegyveresek után ered, hogy kiszabadítsa a családját. Tizenkét évesen ez szinte lehetetlen, de Karacs nem feladós fajta! Olykor elbőgi magát, de sohasem akkor, amikor látja valaki. Kevés erejét ravaszsággal pótolja, küszködve verekszi előre magát, néha hamisan énekel, sokszor menekül, és sikeresen túlél minden veszélyt, mígnem…
Karacsot már a Vérszerződésben is szerettem, de itt egyenesen imádtam. A belső gondolatain szakadtam. Nincs jobb szó rá, néhol annyira naiv és aranyos volt, hogy megmosolyogtam a srácot. De, amikor e mellett belekezdett az önostorozásba is, akkor már nevettem, mert az egyik kedvenc szereplőmet, Tutajost jutatta eszembe Fekete István Tüskevárjából, mikor csak azért is húzza azokat a bizonyos evezőket, hogy megmutassa, milyen nagylegény. Na, nem egy jelenetben ugyanígy volt Karacs is, és nem tudtam nem szeretni ezért. A szerző nem csak ezzel idézte fel bennem Fekete István írásmódját, hanem azzal is, hogy az állatalakjait is szereplőnek tette meg. Nem csak együtt vándoroltak a főhőssel, hanem egyéniségük volt, és nagyban növelték a kötet élvezeti értékét.
Azonban a kötet a szórakoztatás mellett komoly dolgokkal is foglalkozik. Ez főleg abban nyilvánul meg, ahogy a világ kegyetlenségét leírja. Nem teszi túl durván, csak annyira, hogy a gyerekkönyvi keretek között maradjon, de ír erőszakról, harcokról, öldöklésről, gyújtogatásról, sanyargatásról, robotoltatásról. Emiatt a kötet hangulata sem csak vidám és bohókás, hanem vannak benne megható jelenetek is. Ehhez kapcsolódóan erőteljes az érzelemkifejezése is. Sokszor azt érzem, hogy a szerzők nem merik gyereknek ábrázolni a kamasz szereplőiket, mert az nem menő. Urbánszki Lászlónál ez nincs így. Végre egy szerző, akinek a kamasz fiú(!) szereplője sír, sőt, nem csak egyszer, de többször is. Hol kétségbeesésében, hol magányában, hol a félelemtől, hol örömében, amikor viszontlátja a szüleit. De nem csak ő, hanem a felnőttek is, ami talán még nagyobb szó. Az volt az egyik legjobb jelenet, amikor a kemény családfő kifejezi az érzelmeit, a gyengeségét. Egyszerűen jó volt olvasni ezt az alapvetően szomorú jelenetet.
Mindenképp meg kell említenem a könyvhöz készített rajzokat, melyeket Szert-Szabó Dorottya készített. Már a borítóterve is magára vonzza a szemet. Jók a színei, a vonalvezetése, a rajzstílus. Mind-mind illik a kötethez. Azonban nekem a belső képek még ennél is jobban tetszettek, főleg a fekete-fehér-szürke ábrázolás, mert ez az egyik gyengém. Ezzel könnyen le lehet venni a lábamról. Az árnyékolás is nagyon tetszett, főleg a napszakok megjelenítésénél éreztem kiemelkedőnek.
Összességében a Karacs egy szórakoztató ifjúsági regény. A szerző mindezt könnyed nyelvezettel, sziporkázó humorral és néhol iróniával tárja az olvasója elé. A szórakoztatás mellett a felhasznált történelmi kort is jól bemutatja, miközben továbbra is érdekes és olvasmányos marad. Az összképet Szert-Szabó Dorottya illusztrációi teszik teljessé, amik kitűnően illeszkednek a szerző stílusához.
A Karacsot elsősorban 11-12 éves fiúknak ajánlom, mert ők nagyon élvezni fogják a főszereplő által átélt kalandokat. A kalandregényeket szerető kislányok is nyugodt szívvel a kezükbe vehetik, mert őket is magával fogja ragadni. De felnőtteknek is ajánlom, mert felhőtlen kikapcsolódás nyújt ez a cirka kétszáz oldalnyi kaland.
A könyvet a szerző és a Zrínyi Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
Értékelés: 5
----
Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése