A
történettel először az Aranymosás oldalán találkoztam, és már ott megragadott
Cirrus egyedi világa. Nagyon drukkoltam, hogy a kis vírus történetéből könyv
legyen. Amíg a válogató döntésére vártam, vissza-visszatértem az oldalra és
újra és újra elolvastam a felkerült részletet. Aztán kiderült, hogy a szerző
verseket ír, amikből jó néhányat elolvastam Molyon. Azok is nagyon tetszettek,
így nem volt kérdés, hogy megvegyem-e a könyvet, amikor kiderül, hogy
megjelenik.
Ennyi
bevezető után elmondhatom, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam a
könyvet, sőt régen szórakoztam ilyen jót, mint Cirrus kalandjainak olvasása
közben. A rakoncátlan víruskezdemény az elejétől kezdve mosolygásra késztetett,
és befészkelte magát, ha nem is a számítógépembe, de a szívembe biztosan. Nagyon
kellemes olvasmány, virtuóz nyelvezettel, humorral, amiket a versbetétek és az
illusztrációk tesznek igazán teljessé.
A
bevezetőben említettem az illusztrációkat, és nem véletlenül. László Maya
munkáit már nem egy
könyvben megcsodálhattam, és a Cirrus a tűzfalonban is
maradandót alkot. Szeretem a rajzaiban, hogy mindig egyediek, illeszkednek az
adott mű hangulatához, stílusához. Ez itt sincs másként. Egyszerű, mégis
kifejező vonalvezetés jellemzi a Cirrus rajzait, amikben egy újabb szelete
mutatkozik meg az alkotó tehetségének. Eddig még mindig képes volt megújulni és
számomra újat mutatni.
Visszakanyarodva
a történethez. Ecsédi Orsolya egyedi stílusával már a könyv elején képes
bevonni az olvasót, és ez a történet végéig így is marad. Kellemes,
olvasmányos stílusban megírt humoros történet, melyet a nyelvi zsenialitás és intelligens
humor tesz egyedivé.
A
humor mellett azonban meg kell említenem, hogy a történet nem csak ennyiből
áll, ami rávilágít arra is, miért is tetszett nekem ennyire Cirrus karaktere. A
történet ugyanis egy gyerek útkeresésének is felfogható, aki próbál boldogulni
egy olyan világban, ahol megbélyegzik, mert más, mint a többi gyerek. Cirrus
próbál a körülötte lévő világhoz alkalmazkodni, beilleszkedni, de valahogy
sehogyan sem akarják olyannak elfogadni, amilyen. Se a felnőttek, se a
gyerekek, kivéve a szülei és Verika, az adathalász vírus. Cirrus ugyanis egyáltalán
nem akar pusztítani, mint a többi vírus, megkérdőjelezi a küldetésüket, és
ezért majdnem teljesen kiközösítik. Végül azonban a vírustársadalom belátja,
hogy Cirrus különcsége mégsem olyan rossz, és a segítségükre is lehet, így az
elfogadás útjára lépnek.
Ha
már a vírustársadalom szót említettem. A Nagy Szerver a vírusok lakhelye, ahol
a kártevők
társadalmi rétegekbe rendeződnek hasznosságuk és fajtájuk szerint.
Végig úgy éreztem, hogy valamilyen szinten az emberi társadalmat mintázza ez a
berendezkedés, de mégis egyedivé teszi azt a digitális környezet. Megvan itt is
minden: szülők, gyerekek, rendfenntartók, tanárok, katonák, vezetők, stb, mint
az emberi társadalomban. Ezek sajátságos hierarchiába rendeződnek és végzik
ártó tevékenységüket, egészen addig, míg nem jön Cirrus, aki mindent
megváltoztat. Nagyon érdekes volt még, ahogy ez a vírustársadalom Cirrus lévén
az emberihez kapcsolódott, ezáltal a kis vírus egyfajta hírnök szerepet is
betöltött a történetben.
Ajánlom
a könyvet mindenkinek, akik szeretik a modern, tanulságos meséket, egy jót szórakoznának,
vagy csak egyszerűen kiszakadnának a mindennapokból. Ebben az igazán „virulens”
történetben nem fognak csalódni.
Végezetül
még annyit tennék hozzá, hogy ezután a kivételes kezdés után nagyon várom
Ecsédi Orsolya további műveit.
Értékelés: 5
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése