Minden főbb benyomásom megmaradt, amit a Karacs esetében is tapasztaltam. A szerző fiatalos írói hangjához gördülékeny történetvezetés párosul, amit pazar humorával fűszerez meg, közben az ifjú főszereplőjét váratlan, embert próbáló kalandokba keveri, amiket csak úgy vészelhet át, ha megváltoztatja a gondolkodását, és lustálkodás helyett elkezdi kamatoztatni a „belé vert” képességeket. De mindenekelőtt a gyerekeknek is befogatható hangvétellel mesél el egy posztapokaliptikus jövőben játszódó, eléggé zord történetet.
A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!
Bengedúz, a tizenhárom éves kis nomád egy számára rettentően unalmas világban él családjával a pusztán: juhokat őriz, a harcot tanulja. Hiába bizonygatják neki, hogy a kegyetlen bánásmód csupán a kemény pusztai életre készíti fel – neki egészen más elképzelései vannak a jövőről, mint a birkaszagú, kietlen vidéken küszködni napról napra. Így hát elhatározza: megszökik, s a könnyű boldogulást ígérő város, Buda felé veszi az irányt. Bengedúz kalandos, nehézségekkel teli út után csöppen Buda nyüzsgő, színes kavalkádjába, ahol egy fondorlatos varázsos, Shakur szövögeti nagyratörő terveit. Bár a kis nomádot csupán a gyors meggazdagodás érdekli, minduntalan boszorgányokba és csatlósaikba botlik, s akarva-akaratlanul fontos szereplőjévé válik az összeesküvésnek, melynek célja az uralkodó megbuktatása…Ám senki sem számolt a pusztából jött fiú csavaros észjárásával, ami talán még a leghatalmasabb mágiahasználóknak is feladja a leckét.
Urbánszki legalább annyira eltalálta Bendegúz karakterét, mint Karacsot. Nagyon élveztem a belső gondolatait, főleg, mikor magában a görényével „beszélgetett”. Azoknál a részeknél ismét kiütközött a szerző frenetikus humora, és az is látszott, hogy nagyon élvezte írni a történetet. Bendegúz tipikus kamasz, a rájuk jellemző nyűglődésekkel, a szülők elleni lázadással. Az „én tuti biztos jobban tudom.” hozzáállással, amit felnőttként jól megmosolyogtam, és vele együtt a saját tizenhárom éves énemet is, aki néhanapján a főszereplő tinihez hasonlóan vélekedett a világról, de erről a szüleim többet tudnának mesélni. Legyen elég annyi, hogy a szerző kitűnően visszaadta ezt az életérzést. A főszereplő mellett az antagonista Shakur karaktere is kiválóan megírt. Áskálódó, gonosz, ugyanakkor számítóan intelligens, mindennek felméri az értékét és aszerint használja vagy éppen dobja el, legyen szó tárgyról vagy élőlényről. Ez főleg az embereihez való hozzáállásában mutatkozik meg. Ugyanakkor Bendegúz szinte pontos ellentéte, és a két karakter pont ezért illeszkedik jól egymáshoz a regényben.
A szereplőkön kívül érdemes megemlíteni a háttérvilágot, amit az író kiválóan felvezet a kalandok sora közt. A cselekmény egy posztapokaliptikus Magyaroszágon játszódik, ahol a világméretű háború miatt az emberiség a honfoglalás-kori fejlettségi szintre fejlődött vissza. Emellett a világban felütötte a fejét a mágia, vagyis könyvbéli nevén az Adomány, melynek hatására egyes egyedek különböző természetfeletti képességekre tettek szert. Emellett a katasztrófa miatt különböző nem emberi létformák is létrejöttek, amik az emberek mellett osztoztak ezen a zord új világon. Urbánszki világépítésében az volt a jó, hogy nem bocsátkozott több oldalas expozícióba, hanem a cselekménnyel együtt derülnek ki a háttér részletei, ami fokozatosan, fejezetről-fejezetre egyre színesebb, részletgazdagabb lesz.
Azonban a főszereplő családi hátterének bemutatása és a szerencse szerepének beépítése a Karacshoz képest itt nem működött annyira. Bendegúz Karacshoz hasonló helyzetből indul. Ugyanúgy a pusztában él, és a szülei keményen fogják, viszont míg Karacs esetében megvolt az egyensúly a szeretet és a kemény pusztai életre nevelés között, addig Bendegúznál a szerző érzésem szerint átesett a ló túloldalára, és eltúlozta a szülői és testvéri kegyetlenkedést a kisebb gyerek/testvérrel szemben. Mert megértem, hogy ez szükséges volt ahhoz, hogy a fiút felkészítsék az életre, és ennek később hasznát is vette, de túl sok volt, és kissé már túlment a hitelesség határán. El is gondolkodtam, hogy valóban szeretik-e ezt a gyereket vagy csak kolonc a nyakukon, mert ugyan voltak arra vonatkozó jelek, hogy törődnek vele, főleg az anyja és a bátyja részéről, de túl gyengének éreztem. A másik az emlegetett szerencse, amivel nincs baj, mert Karacs is sokszor a szerencsés véletleneknek köszönhetően menekült meg, de Bendegúznál ez is eltúlzott, és ezáltal egy idő után önismétlővé válik, ami árt az élvezhetőségnek. Viszont a humor és a helyzetkomikum most is megmentik az összképet, ezeket a szerző ismét kiválóan alkalmazza.
A nyughatatlan összességében egy jól megírt ifjúsági regény kiváló karakterábrázolással és humorral. De különösen a világépítése miatt érdemes elolvasni. Viszont néhány dologban túlzásokba esik a szerző, ami egy kicsit ront az összképen.
Az ifjúsági regények kedvelőinek és a 12-14 éves kamaszoknak ajánlom, mert izgalmas, kalandos és vicces. Érdemes egy próbát tenni vele.
A könyvet a szerző és a Főnix Könyvműhely jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
Értékelés: 4
----
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése