Urbánszki
László általam eddig olvasott könyvei közül a
Karacs – Egy ősmagyar kiskamasz kalandjai (
ITT írtam róla)
lett a kedvencem. Karaccsal először a Honfoglalás-sorozat első kötete, a Vérszerződés (ITT olvashattok
róla bővebben) lapjain találkoztam. Ebben szerettem meg a bátor fiatal legényt,
ami a Karacs olvasása után csak fokozódott.
A karakter iránti szimpátiám Régi-új
hazában olvasásakor is megmaradt, ami az előzményével ellentétben inkább
karakterközpontú regény, amiben az események helyett a szereplők fejlődése
dominál. Ez egyáltalán nem baj, sőt, kellett egy ilyen kötet a sorozatba, hogy kicsivel
jobban megismerjük a szereplők motivációit, jellemét. Mindezt annak ellenére,
hogy a szerző nem mélyíti el túlzottam a karaktereit, de eléggé ahhoz, hogy
együtt tudjunk érezni velük, vagy éppen dühöngjünk az árulásuk miatt. Bár Urbánszki azért itt-ott, pont a megfelelő helyeken megvillantja a magyar
virtust, nehogy karakterdrámába fulladjon a történelmi regénye, és olyan
remekbeszabott harci jeleneteket tesz az olvasó elé, amik a végletekig
izgalmasak, és jó olvasni őket.
