2021. május 10., hétfő

Megyeri Judit: Rózsakő – Liza & Alex

A Rózsakői rejtélyek sorozat nagyon betalált nálam. Mind az első rész, a Holttest az Ambróziában (ITT írtam róla), mind az előzménynovellák, a Rózsakő – Kezdetek (a véleményemet ITT olvashatjátok) nagyon igényes munka szerethető szereplőkkel, és magával ragadó, izgalmas cselekménnyel. Ezért nem meglepő, hogy nagyon várom a sorozat második részét (Csontvázak a szekrényben) is. De előtte úgy döntöttem, hogy mivel ez a rész Liza és Alex könyve lesz, így sort kerítek a karakterüket bevezető, Rózsakő – Liza & Alexre is, amit egyáltalán nem bántam meg, sőt, ezek a rövid írások kitűnő alapot, illetve emlékeztetőt adnak a két karakterhez.

A Rózsakő – Liza & Alex az előző novelláskötethez, a Rózsakő – Kezdetekhez hasonlóan két történetet tartalmaz, ami a két kulcsszereplő szemszögéből mesél egy egy-egy előzménytörténetet, amik betekintést engednek a központi karakter jellemébe, motivációiba (Liza), vagy éppen megmutatnak az adott szereplő életében a későbbiekben fontos szerepet játszó eseményeket (Alex). Abban is hasonlóság mutatkozik a két kiegészítő kötet között, hogy mindkettő a decemberi ünnepekhez (karácsony, szilveszter) kapcsolódik, ezáltal a cselekménytől függetlenül egyfajta kellemes alaphangulat lengi őket körül. Emiatt annak ellenére is jó olvasni ezeket a szövegeket, hogy hagynak némi hiányérzetet maguk után, főleg Liza novellájánál éreztem ezt a végén.

Az bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

 

Erről a két szövegről nehezebb egységként beszélni, mint a Kezdetek esetében, mert míg Liza szövege csak laza kapcsolatban van az első résszel, addig Alexé egy fontos momentum előzményét tárja fel az olvasó előtt. E kettősség miatt ez a kötet kissé széttart. A Három nap karácsonyig Liza pár random napját mutatja meg, és noha ez a szereplő szempontjából fontos, de a nagy egész szempontjából kevésbé. Ezért kevésbé tudtam átérezni, annak ellenére is, hogy volt benne történés. Alexé viszont végig izgalmas, és egy olyan részletet mutat meg, ami továbbvezet a Csontvázak a szekrényben egyik (reményeim szerint) fő konfliktusához: mit fog kezdeni Alex a kislányával? Hova fejlődik az új helyzet miatt a karakter? Ezek mind-mind izgalmas kérdések, amiket a Maskarás Ház című novella mind a felszínre hozott, és ott motoszkálnak a fejemben, miután végigolvastam a szöveget. Ennélfogva a folytatást is nagyon várom, szerencsére már nem kell sokáig, mert ma megjelenik a kötet.

A különbségeken túl azért hasonlóság is van a két írás között. Alapvetően jó kiegészítő történetek, mert a szereplők olyan tapasztalatait fedik fel, amik a későbbi motivációik és kapcsolatuk alakulása szempontjából fontosak lehetnek. Az is pozitívum, hogy a rövid terjedelem ellenére mindkét történet cselekménye kidolgozott és részletesen átgondolt, a szerző tartotta magát az elképzeléseihez, ami csaknem tökéletes olvasmányélményt eredményezett.

A novellákról kicsit részletesebben:

Három nap karácsonyig

Ahogy a cím is mutatja, a történet karácsony előtt játszódik. Körüllengi az ünnepi készülődés mézeskalács lattés könnyed és a karácsony előtti hajtás ideges hangulata; e kettősség maximálisan átérezhetővé teszi a történetet. Számomra ezek hozzátartozna a karácsony életérzéshez, így kicsit ünnepi hangulatba is kerültem. A történetben Liza diákmunkás egy plázában, ahová egy számára nagyon fontos rejtély kiderítése miatt szegődött el, és mindeközben a vizsgaidőszak és a vizsgák is nehezítik az életét. Ebbe a zaklatott lelkiállapotába még a főnöke, Levente is belerondít, aki folyamatosan szekálja. Ebből az alapfelállásból azonnal egyértelmű lett a szerelmi szál. A különböző apró mozzanatokkal el is kezdte felvezetni a szerző, viszont mivel ezek a momentumok Liza belső vívódásához és a rejtélyhez képest nem elég hangsúlyosak, így hirtelen a lezárás.

Maskarás Ház

Alex egy álarcot talál a lakása kilincsén, egy meghívót tűztek rá, ami egy szilveszteri bulira szól a Maskarás Házba. Ez az alapfelállás sokkal izgalmasabb történetet ígért, mint a Három nap karácsonyig. Tökéletes olvasmányélményt kaptam. Nem lehetett könnyű úgy megírni ezt az egyéjszakás kalandot, hogy közben betekintést nyerjünk Alex személyiségébe és a motivációiba is, főleg ilyen rövid terjedelemben, de a szerzőnek sikerült. Sokkal közelebb hozta hozzám a karaktert, akit a Holttest az Ambróziában című regényben nem igazán kedveltem meg. A novella révén a hozzáállásom pozitív irányba billent. Most már sok mindent megértek Alex viselkedésével kapcsolatban, amit eddig nem tudtam hova tenni, mert leginkább egy elkényeztetett ficsúrnak tartottam, ami koránt sincs így. Jó volt ismét találkozni Bennel, akit már az első kötetben megszerettem, illetve Gréta karaktere is kapott egyfajta mélységet, így a melléktörténete még átérezhetőbbé vált.

A Rózsakő – Liza & Alex összességében jó kiegészítő kötet. A szerzőtől megszokott magas színvonalú szövegeket tartalmaz, amik csaknem tökéletes olvasmányélmény nyújtanak. Liza és Alex történetét is biztos kézzel vezeti a szerző, a szöveg érett és gördülékeny, egyben jó olvasni.

Ajánlom a Rózsakői rejtélyek-sorozat rajongóinak, mert nekik biztosan tetszeni fog. Azoknak, akik ismerkedni szeretnének a szerzővel, először inkább a Rózsakő – Kezdeteket ajánlanám, mert bevezetőbb jellegű, és ott jobban megmutatkozik a szerző írói hangja.

 

Értékelés: 4


 


 

 

----


Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése