Jud Meyrin: A múlt bűnei

Szeretem a kevert zsánerű történeteket, így nagy érdeklődéssel kezdtem bele ebbe a romantikus krimibe. A regénnyel először az Aranymosás válogatón találkoztam, ahová felkerült egy részlete. Rögtön feltűnt, hogy azóta nagy változásokon esett át az eleje is, az információk sokkal jobban eloszlottak, nem volt olyan egy tömbben az expozíció, mint az előző változatban, ami nagyon jót tett a történetnek. A dramaturgia javulása sokkal gördülékenyebbé tette a szöveget. Emellett a krimi és romantikus szál is sokkal jobban egyensúlyba került, bár egy kicsit a krimi felé dőlt a mérleg nyelve, amit egyáltalán nem bántam. A magam részéről jobban szeretem, ha a romantika csak mellékszál, amit itt meg is kaptam, mert a főleg a nyomozásra fókuszált az írónő. A karakterábrázolás is javult. Sokkal jobban éltek a karakterek, mint az első változatban. Külön kiemelném, hogy minden szereplőnek határozott karakterrajza volt, saját hanggal, ami egy első könyves szerzőtől nagyon ritka. Nem csak a karaktereken, de az egész regényen látszik, hogy sok mögötte a belefektetett munka, ami szükséges volt ahhoz, hogy egy ilyen élvezetes olvasmány születhessen.

A fentebbiek alapján tökéletesnek tűnhet a könyv, de koránt sincs így. Két számomra zavaró elem volt a regényben, és mindkettő agyon használt klisé, amiktől jobb szó híján általában a falat kaparom. Spoiler kezdődik! - Az egyik az amnézia, a másik, amikor a női főszereplő egyedül elrohan a volt pasija hívására, aki elvileg halott. – Spoiler vége! Ezek kicsit rontottak az olvasás élményemen, de ellensúlyozta, hogy ezektől eltekintve nagyon jól lett megírva a könyv.

A bejegyzés többi részében spoilerek előfordulhatnak!

Röviden a történetről annyit, hogy egy álmos, angliai kisvárosban játszódik, ahol általában a majd’ mindennapos esőzésen kívül nem igazán történik semmi egészen addig, amíg ki nem húznak egy hullát a helyi malom alól… Ez a kiindulópont lefekteti a történet alapjait, hangulatát, amit fokoz a rövid prológus az elején, ami egy tíz évvel a gyilkosság előtti tragédiát vázol fel. Rögtön érezhető, hogy a kettő között összefüggés van, viszont a szerző okos húzással nem azonnal rántja le a leplet, hogy mi lesz az. Az események láncolata és összefüggései lépésről lépésre derülnek ki a két főszereplő, Fanny és Alexander köré épülve. 

Fentebb már szóba került a jó dramaturgia, ami mind a történeti ívre, mind az érzelmi ívre igaz, mert mind a nyomozás, mind a szerelmi szál fokozatosan bontakozik ki a történet előrehaladtával. Közben pedig minden apró részlet is a helyére kerül. Látszik, hogy sokat dolgozott a cselekményíveken a szerző, ami gördülékenyebbé és letisztultabbá tette a regényt. Az akció jelenetek is jól sikerültek, kellően adagolta a feszültséget a szerző, így végig izgultam a szereplőkért.

Előzőleg már kitértem arra is, hogy a karakterábrázolás részletes, minden szereplő, még a legutolsó mellékszereplő is jól kidolgozott, mind belső, mind külső tulajdonságaikat tekintve. A két főszereplőre térnék ki bővebben. Alexander azért szerettem, mert a kemény, rideg viselkedése mögött érző szív dobogott, ugyanakkor nagyon nem bízott magában, nem hitt abban, hogy bárki is szeretheti. Emiatt átérezhető volt a Fannyval kapcsolatos dilemmája is, és az, hogy még a végén sem tudta elhinni, hogy a nőnek ő kell. Olyan elfojtott frusztrációk, fájdalmak, gondolatok bújtak meg benne, hogy kellett valaki, aki kihozza belőle ezeket. Erre tökéletes volt a női főszereplő az örök vidám Fanny, akinél viszont azt nem értettem, hogy hogy lehetett ilyen családja. Mind a szülei, mind a bátyja érdekes elmekórtani tanulmányi alany lehetett volna, ahogy viselkedtek a nővel. Kicsit hajmeresztő volt. Nem csodáltam, hogy Fanny egy kisvárosba költözött, abból a házból én is elköltöztem volna. Bár a szülők mondjuk még hagyján, mert inkább a bátyja érne meg egy részletes pszichiátriai elemzést, bár Alexander apja vetekedett vele a legaljasabb családtag címért. Alexanderrel szemben azonban Fannynak voltak hülyeségei, amik kissé idegesítettek. Az egyik ilyen, hogy elhallgatott fontos információkat a nyomozó elől tudván tudva, hogy veszélybe kerülhet. A döntései néha indokolatlanok voltak, pláne, hogy az elején egy elég összeszedett nőnek ismerhetjük meg, akinek saját vállalkozása van, és a saját lábán áll. Ez utóbbi viszont nagyon szimpatikussá tette, és az is, hogy alapvetően vidám természetű, amivel tökéletesen ellenpontozta Alexandert.

Fannynál említettem, hogy olvasás közben néha nem értetett, miért döntött olyan felelőtlenül, bár ez gyanítom, hogy szándékos írói eszköz lehetett, mert bizonyos eseményeknek meg kellett történnie. Ebből kifolyólag belekerült a regénybe a krimikben (horrorokban, thrillerekben) is használt egyik legnagyobb klisé, az, hogy a főszereplőnő csak úgy fejvesztve elrohan, anélkül, hogy szólna valakinek, és kötelezően veszélybe kerül, és meg kell menteni. Egy telefonhívással ez megelőzhető lett volna, de ez a szereplőknek eszébe sem jutott, még akkor sem, amikor jól jött volna a kötet végén némi erősítés. Értem ennek az elemnek a funkcióját és szükségességét, de nem tudtam elmenni mellette szó nélkül. 

Ami ennél is jobban zavart az James esete, akivel elkövette az írónő az egyik legnagyobb szappanoperás klisét, az amnéziát. Amikor ezt kiderült, majdnem otthagytam a könyvet, mert ezt a húzást majdnem nem vette be a gyomrom. Az volt a könyv szerencséje, hogy piszkosul olvastatta magát, így ez a pozitívumokkal együtt ellensúlyozni tudta az amnézia klisé iránti ellenszenvemet.

Összességében A múlt bűnei egy gördülékeny, jó dramaturgiával és karakterábrázolással megírt regény. Az agyon használt klisék, amik kicsit rontanak az összképen, de a sok pozitívum mellett szerencsére ezek nem túl hangsúlyosak.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a romantikus krimi történeteket, ahol a két zsáner elemei nagyjából egyensúlyban vannak. Bár inkább a nyomozáson van a fókusz, de a romantikus könyveket kedvelők is nyugodtan a kezükbe vehetik, mert számukra is elég izgalmat tartogahat a kötet.

Értékelés: 4

A könyvet a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni!

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!