2022. február 23., szerda

Kemendy Júlia Csenge: A Bertibátorító Hadművelet

Jelen cikkem tárgya, Kemendy Júlia Csenge A Bertibátorító hadművelet című meseregénye március 4-ig előrendelhető, és a könyv kiadását is segítheted ( ITT). Erre azért volt szükség, mert a kötet nem kapott megjelenési támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól, ezért a szerző úgy döntött közösségi gyűjtést szervez. A részletekről ITT olvashattok. Szerencsére én lehetőséget kaptam az előolvasásra.

Kemendy Júlia Csenge nevével először a Kalandra fel! meseantológiában találkoztam, amiben A sötétség, aki félt a gyerekektől című meséje (EBBEN a cikkben írtam róla) jelent meg. A történet nagyon megérintett, egyszerre volt szomorkás és kicsit vidám, mint az élet maga. Így az első találkozásunk kellemes élményként maradt meg bennem. Ezt az  első meseregénye, Az Anyacsalogató Hadművelet, A Tündérfürt utca 12.-sorozat első kötete csak fokozta, ígéretes debütálásnak tartottam. Sziporkázó, vidám hangulatával azonnal megnyert magának. ITT olvashattok róla bővebben.

Nagyon vártam a következő részt, így éltem a szerző kínálta lehetőséggel, amikor egy Molyos karcban előolvasókat keresett, akik ajánlót is írnának a könyvéről. Erről ITT olvashattok bővebben.

Megvallom, nem tudtam, mire számítsak, mert a szöveg még nem esett át a tördelésen, viszont hamar kiderült, hogy feleslegesen aggódtam, mert szerkesztett verziót olvashattam. Már az első oldalak után elámultam, mert az első kötet is nagyon jól megírt szöveg volt, de A Bertibátorító Hadművelet még annál is jobb. Látszik, hogy a szerző fejlődött a két kötet megírása között mind ötletek, mind történetszövés, mind karakterábrázolás tekintetében. A második rész sokkal élvezhetőbb, gördülékenyebb, és a történet fókusza is sikerültebb. Emellett a mondanivaló is jobban belesimul a történetbe.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Karácsonyra készülődik a Tündérfürt utca, és vele együtt az egész falu. Úgy tűnik, Berti életében végre minden rendben van, ám amikor leesik az első hó, váratlanul szembe kell néznie a félelmeivel. Két barátja, Filkó és Kelemen mindent megtesz azért, hogy a kislány visszanyerje régi bátorságát. Vajon Piri néni tud segíteni? Filkó készen áll rá, hogy legyőzze a legnagyobb félelmét a legjobb barátja kedvéért? Megtudhatod, ha részt veszel a Bertibátorító Hadműveletben.

 

A második rész az első rész után két hónappal veszi fel a fonalat. Beköszöntött a december, és a három barát a tündérek éves gyűlésére készül, ami aztán unalomba fullad. Ez a jelenet alapozza meg a kötet alaphangulatát, mert a gyerekek a későbbiekben egyre nagyobb kihívásokkal néznem szembe. Főleg azután, hogy Berti apukája a hideg miatt megtiltja, hogy kislánya hordja a sárga gumicsizmáját, ami lány szerint varázserejű, és bátorságot ad neki. Ekkor kezdődik a katasztrófák sorozata, Berti ugyanis elveszíti az önbizalmát, és csúfolódás céltáblájává válik.

A történet központi témája ennek megfelelően a félelmeink legyőzése, és az, hogy ehhez hogyan lépjünk át a korlátainkon. Emellett fontos szerepet játszik a barátság és egy furcsa, idős tündér útmutatásai, aki legalább annyira ködösen fogalmaz, mint Yoda mester. Ez utóbbi bőséges humorforrás, remekül oldja a gyerekek feszültségét az eléjük állított próbák során.

Ugyanis Yoda, azaz Piri néni amolyan Jedi mesteres útmutatást ad a gyerekeknek, emellett elsőre ugyanúgy habókosnak tűnik, mint Yoda A Birodalom visszavágban. De ha a karakter mélyére nézünk, akkor bölcs és jóságos tanítómester, aki szinte észrevétlenül, rávezetésekkel terelgeti a gyerekeket, míg rá nem ébrednek arra, mit kell tenniük. Fontos szerepe mellett karakterként is kiemelkedő. Izgalmasabbá és szerethetőbbé vált, főleg azért, mert egyre nagyobb teret kap, és egyre jobban megismerjük. Élénk melegítőivel a kötet üde színfoltja. Ha már a felnőtteknél tartunk, Piri néni térnyerése más felnőtt szereplők kiiktatásával járt. Berti apja, Máté, az első kötet fontos szereplője ezúttal alig van jelen, amit kicsit sajnáltam, mert nagyon jó szülőpéldának tartottam. Bár annak is megvoltak az előnyei, hogy a szerző most a néni és a gyerekek négyesét helyezte előtérbe, ugyanis ennek révén erősebb a fókusz és határozottabb a történetvezetés, mert így, hogy többnyire csak a négy fontosabb szereplőt kellett mozgatnia, sokkal jobb lett az információadagolás, és a jelenetek is erőteljesebbé váltak.

Ezzel rá is térnék a gyerekekre. Az első részben bizonyos tulajdonságok ábrázolásánál a szerző túllőtt a célon, legyen az Kelemen gúnyolódása, Filkó bátortalansága vagy Berti csípős, visszavágós stílusa. Ezek a második részre enyhültek, jobban belesimultak a történetbe, ezáltal a karakterábrázolás is természetessé vált. Ráadásul a központi téma, a félelmek legyőzése miatt a gyerekek is változtak, mert máskülönben nem tudnák megoldani a fő konfliktust, Berti önbizalomvesztését. Ehhez pedig egy újabb hadművelet dukál, amit Kelemen A Bertibátorító Hadműveletnek nevez el.

A szerző a már jól bevált hármas tagolást alkalmazza, a fiúknak, de legfőképpen Filkónak, ugyanis három (összesen négy, de az egyik nem igazi) próbát kell kiállniuk, hogy sikerrel járjon a hadművelet. Ugyanis, ahogy Piri mester sejtelmesen megfogalmazza: „…a jó példa ragadós.” Így hát Kelemennek és Fülöpnek túl kell lépniük a félelmeiken. Míg az idősebb iker inkább irányít, addig Filkó cselekszik, és ennek megfelelően le is nyűgözi a kislányt, míg ki nem derül, hogy az igazi félelmével nem tud szembenézni, és e miatt kis híján visszakozik. Itt kerül előtérbe a barátság fontossága, mert ahhoz, hogy Berti visszanyerje a bátorságát, előbb a barátjának, Filkónak kell segítenie a félelme legyőzésében Kelemennel karöltve. És mikor látja, hogy barátja képes legyőzni tériszonyát, megtörik a jég, és a kislány újra képes kiállni magáért. Mert a jó példa tényleg ragadós.

A Bertibátorító hadművelet összességében egy szórakoztató és tanulságos mese a barátságról és a félelmeink legyőzéséről. Mind gyerekeknek, mind felnőtteknek élvezetes olvasmány, mert olyan témákkal foglalkozik, ami mindkét korosztály számára érdekes lehet, és a mondanivaló is korfüggetlen.

Az e-könyvet a szerző jóvoltából volt lehetőségem előolvasni.

 

Értékelés: 5




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése