2020. július 19., vasárnap

Varga Bea: Segítség, támadnak a betűk!


A szerző On Saiként megjelentetett könyvei közül eddig a Szivárgó Sötétség-sorozat már megjelent részeit (ITT, ITT, ITT és ITT írtam róluk) és az Árnymágusok első kötetét, az Álruhábant (EBBEN a cikkben írtam róla), illetve a Varga Beaként írt, íróknak szóló könyvét A siker tintáját (ITT értékeltem) olvastam. Ezek a kedvenceimmé váltak sodró lendületű, fiatalos történetükkel vagy éppen filozófiai mélységükkel, hasznos tudásanyagukkal. Szeretem olvasni az írónő műveit, mert okosan szórakoztatnak. Kíváncsi voltam, hogyan ír a gyerekek korosztályának, ezért beszereztem a Segítség, támadnak a betűk! című gyerekkönyvet, hogy megtudjam, a kicsiket is annyira elvarázsolja-e stílusával, mint minket, felnőtteket.

Az írónak alapvetően jó ötletei vannak, és ez itt sincs másként. Az iskola neve (Alfabéta Mágustanoda) és a furcsa szabályok említése rögtön az elején bevonzza az olvasót, amit csak fokoz a kezdésből kipattanó bonyodalom. Mindezt humorral és játékos stílusban adja elő a főszereplő kisfiú szemszögéből. Azonban ez az erős kezdés a történet legnagyobb problémája is, mert a későbbiekben nem tudja tartani ezt a szintet. A fogalmazással a későbbiekben sincs semmi gond, sőt, vannak poénok és aranyos, megmosolyogtató jelenetek, de a történet közben ellaposodik, a végére már-már unalomba is fullad. Ehhez nagyban hozzájárult nálam a szemszögkarakter pimaszsága, ami majd’ nyolcvan oldalon keresztül egy idő után fárasztóvá válik, nem humorossá, pedig ez lenne az írói szándék.

László Maya most is zseniális illusztrációi ugyanakkor sokat javítottak az összképen. Mindig nagyon jól eltalálja az adott könyv stílusát, ami most sincs másként. A képei nagyon illenek a könyvhöz, jól kiegészítik a szöveget, amikből kiemelkednek a képregényszerű beírások.

A bejegyzés további részében spoiler előfordulhat!



Az Alfabéta Mágustanodában tilos írni az alsósoknak, mert a rosszul leírt szavak életre kelnek, és megkergetnek. Kófic és Lilla mégis ír, így egyik kalamajka jön a másik után. Mit tegyenek, ha Lilla lila lesz, és sehogy sem sikerül visszafesteni? Ráadásul világgá akar menni! Ezt mégsem hagyhatja Kófic. Egy titokzatos háromlábú papagáj is az iskolában kóborol. Vajon segít, vagy nevet rajtuk, miközben nyelvtani versekkel csúfolódik?

A kötet alapszituációja nagyon megtetszett, főleg az, hogy hogyan lehet egy olyan hétköznapi és egyszerű dologból probléma, mint az írás. Érdekelt, mit hoz ki a szerző ebből az alaphelyzetből, merre kanyarítja a kalandot. Mert a kezdés alapján kalandra számítottam, de hamar kiderült, hogy a főszereplő, Kófic és a barátja, Lilla csetléséről-botlásáról és a történet előrehaladásához szükséges cselekedeteiről van csupán szó. Mivel az egész inkább volt komikus, mint kalandos, ám a végére már nem is tudtam nevetni.



Maga ez a végkövetkeztetés azért volt csalódás, mert a nyitójelenetben megjelenített iskola kifejezetten érdekes lett volna. Ezt az iskoláról készült illusztráció is alátámasztja:



Viszont maga a mágustanoda csak díszletként hat, mintha a szerzőnek mindegy lett volna, hol játszódik a története, csak elmondhassa, amit akar: a helyesírás fontosságát. Ehhez azonban nem kellett volna mesés körítés, főleg, mert maga a figyelemfelkeltés része, amit fontosnak tartott, nem jön át. Csupán két elírt szó szerepel a történetben, ami ugyan okoz némi galibát, de ezt túlságosan felfújtnak éreztem, nem pedig megalapozottnak. Maga a kezdeményezés értékelendő, de ahhoz, hogy tényleg átjöjjön a szándék, ütősebb cselekmény és pörgősebb dramaturgia kellett volna. Ha már utóbbit megemlítettem: a cselekmény megtörik a végén, és egy bevetett horoggal csábítaná az olvasót a folytatás felé, de engem pont ezzel a húzásával tántorított el tőle, amit sajnálok, mert lett volna az ötletben potenciál, de nekem nagyon nem azt adta, amit vártam tőle.

A Segítség, támadnak a betűk! lett az első Könyvmolyképzős gyerekkönyvem, amiben összességében csalódtam. Az elején még nem gondoltam volna, hogy a végén így fogom érezni, de nekem ez most nem jött át, pedig a szerző nagyon is tud írni, nem egy könyvét szeretem. Ez azonban nem lesz kedvenc. A benne szereplő illusztrációkat viszont párszor még biztosan végig fogom nézegetni, mert László Maya ismételten zseniálisat alkotott.


Értékelés: 3






----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!