A
szerző On Saiként megjelentetett könyvei közül eddig a Szivárgó
Sötétség-sorozat már megjelent részeit (ITT, ITT, ITT és ITT írtam róluk) és az Árnymágusok első kötetét, az Álruhábant (EBBEN a cikkben írtam róla), illetve a Varga Beaként írt, íróknak szóló könyvét A siker tintáját (ITT értékeltem) olvastam. Ezek a kedvenceimmé
váltak sodró lendületű, fiatalos történetükkel vagy éppen filozófiai
mélységükkel, hasznos tudásanyagukkal. Szeretem olvasni az írónő műveit, mert okosan szórakoztatnak.
Kíváncsi voltam, hogyan ír a gyerekek korosztályának, ezért beszereztem a Segítség, támadnak a betűk! című
gyerekkönyvet, hogy megtudjam, a kicsiket is annyira elvarázsolja-e stílusával,
mint minket, felnőtteket.
Az
írónak alapvetően jó ötletei vannak, és ez itt sincs másként. Az iskola neve
(Alfabéta Mágustanoda) és a furcsa szabályok említése rögtön az elején bevonzza
az olvasót, amit csak fokoz a kezdésből kipattanó bonyodalom. Mindezt humorral
és játékos stílusban adja elő a főszereplő kisfiú szemszögéből. Azonban ez az
erős kezdés a történet legnagyobb problémája is, mert a későbbiekben nem tudja
tartani ezt a szintet. A fogalmazással a későbbiekben sincs semmi gond, sőt,
vannak poénok és aranyos, megmosolyogtató jelenetek, de a történet közben
ellaposodik, a végére már-már unalomba is fullad. Ehhez nagyban hozzájárult
nálam a szemszögkarakter pimaszsága, ami majd’ nyolcvan oldalon keresztül egy
idő után fárasztóvá válik, nem humorossá, pedig ez lenne az írói szándék.
László Maya most is
zseniális illusztrációi ugyanakkor sokat javítottak az összképen. Mindig nagyon
jól eltalálja az adott könyv stílusát, ami most sincs másként. A képei nagyon
illenek a könyvhöz, jól kiegészítik a szöveget, amikből kiemelkednek a
képregényszerű beírások.
A bejegyzés további részében spoiler
előfordulhat!
Az
Alfabéta Mágustanodában tilos írni az alsósoknak, mert a rosszul leírt szavak
életre kelnek, és megkergetnek. Kófic és Lilla mégis ír, így egyik kalamajka
jön a másik után. Mit tegyenek, ha Lilla lila lesz, és sehogy sem sikerül
visszafesteni? Ráadásul világgá akar menni! Ezt mégsem hagyhatja Kófic. Egy
titokzatos háromlábú papagáj is az iskolában kóborol. Vajon segít, vagy nevet
rajtuk, miközben nyelvtani versekkel csúfolódik?
A kötet alapszituációja nagyon
megtetszett, főleg az, hogy hogyan lehet egy olyan hétköznapi és egyszerű
dologból probléma, mint az írás. Érdekelt, mit hoz ki a szerző ebből az
alaphelyzetből, merre kanyarítja a kalandot. Mert a kezdés alapján kalandra
számítottam, de hamar kiderült, hogy a főszereplő, Kófic és a barátja, Lilla
csetléséről-botlásáról és a történet előrehaladásához szükséges cselekedeteiről
van csupán szó. Mivel az egész inkább volt komikus, mint kalandos, ám a végére
már nem is tudtam nevetni.
Maga ez a végkövetkeztetés azért
volt csalódás, mert a nyitójelenetben megjelenített iskola kifejezetten érdekes
lett volna. Ezt az iskoláról készült illusztráció is alátámasztja:
Viszont maga a mágustanoda csak
díszletként hat, mintha a szerzőnek mindegy lett volna, hol játszódik a
története, csak elmondhassa, amit akar: a helyesírás fontosságát. Ehhez azonban
nem kellett volna mesés körítés, főleg, mert maga a figyelemfelkeltés része,
amit fontosnak tartott, nem jön át. Csupán két elírt szó szerepel a
történetben, ami ugyan okoz némi galibát, de ezt túlságosan felfújtnak éreztem,
nem pedig megalapozottnak. Maga a kezdeményezés értékelendő, de ahhoz, hogy
tényleg átjöjjön a szándék, ütősebb cselekmény és pörgősebb dramaturgia kellett
volna. Ha már utóbbit megemlítettem: a cselekmény megtörik a végén, és egy
bevetett horoggal csábítaná az olvasót a folytatás felé, de engem pont ezzel a
húzásával tántorított el tőle, amit sajnálok, mert lett volna az ötletben
potenciál, de nekem nagyon nem azt adta, amit vártam tőle.
A Segítség, támadnak a betűk! lett az első Könyvmolyképzős
gyerekkönyvem, amiben összességében csalódtam. Az elején még nem gondoltam
volna, hogy a végén így fogom érezni, de nekem ez most nem jött át, pedig a
szerző nagyon is tud írni, nem egy könyvét szeretem. Ez azonban nem lesz
kedvenc. A benne szereplő illusztrációkat viszont párszor még biztosan végig
fogom nézegetni, mert László Maya ismételten zseniálisat alkotott.
Értékelés: 3
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése