2020. június 18., csütörtök

Interjú Deme Lászlóval


Deme László a 3. Aranymosás Irodalmi Válogatón tűnt fel Zsófi és a zoknivadász című mesekönyvével (ITT írtam róla), aminek kreatív ötlete azonnal megnyert magának. Második mesekönyve, az Orsi és a tankok (a cikkemet a könyvről ITT olvashatjátok) egy komolyabb témát az ’56-os forradalom eseményeit dolgozza fel gyerekszemmel. Ezzel a meséjével a kedvenc íróim közé lépett elő. Régóta terveztem, hogy interjút készítek a szerzővel, így nagyon örültem, hogy igent mondott a felkérésemre. Többek között beszélgettünk zoknikról, írásról és jövőbeli terveiről is.

A szerzőről:

1979-ben születtem Szegeden, jelenleg Budapesten élek a családommal. Kommunikációval, reklámmal és újságírással foglalkozom. Írtam színdarabokat és szlogeneket, kritikákat, cikkeket és szappanoperákat, novellákat és plakátsorokat, végül meséket, amióta kisfiam született. Először csak fejből meséltem lámpaoltás után, épp ami az eszembe jutott. De pár apró történet elkezdett nőni, növekedni meg nyújtózkodni, mint a mesebeli paszuly, és úgy összekapaszkodtak, úgy összegubancolódtak, hogy mese lett belőlük. Aki olvassa-hallgatja, kibogozhatja, ha akarja!



- Miért/Mikor kezdtél el meséket írni?

A nagyobbik kisfiamnak kezdtem intenzíven mesélni esténként kábé 5 éve. Ovis volt és iszonyatosan
igényelte, hogy elalvás előtt, a sötétben fekve még valami jópofa történettel hajózzon el az álmok tengerére. Engem eleinte bosszantott és próbáltam gyorsan lezavarni a mesét, elintézni pár cuki állattal, akik az erdőben eszegetnek, ettől megnyugszanak és elálmosodnak, végül szépen összebújnak, elalszanak, aludj te is, kisfiam, hogy meglegyen a kellően sulykolt tanulság - de ez nem jött be. Ha túl rövid volt, jöttek a kérdések, miért ez, miért nem úgy. Ha fásult voltam és unalmas mesét mondtam, kezdődött az izgés-mozgás, és még messzebb kerültünk az alvástól. Úgyhogy meg kellett tanulnom furmányosan mesélni, amikor érdekesek is és kellően izgalmasak is a fordulatok, de azért nem annyira, hogy egy ovis pulzusa feldübörögjön, mert akkor megint oda a végcél,nem jutunk el az alvásig. Persze sokszor élveztem is, hiszen szeretek fantáziálni mindenféléről, megkérdeztem kik szerepeljenek a ma esti mesében, milyen világba kiránduljunk (végül egész jó rutinom lett, amit majd hamarosan kamatoztathatok a kisebbik kisfiamnál is), és így tulajdonképpen született pár olyan karakter, akik kívánkoztak a papírra, hiszen írni addig is írtam, de nem igazán gyerekeknek. Az egyetlen dolog, amit sajnálok ebből az időszakból, hogy pár figurát, aki ezekben a félálmos időszakokban megszületett, nem jegyeztem meg. Épp nemrég kérdezte meg a fiam, hogy emlékszek-e a Negró nevű feketeszőrű kisrókára, aki rakétával járta a bolygókat, és hogyan is volt az, amikor eljutott a gofri-csillagképbe, de sajnos már fogalmam sincs, pedig ígéretes sztori lehetett.  


- A 3. Aranymosás Irodalmi Válogatóra küldted be a Zsófi és a zoknivadászt. Az volt az első meséd vagy írtál már előtte is?

Meséket nem írtam. Gyerekműfajok közül bábszínházas darabokkal próbálkoztam, de végül azok se jutottak el a színpadig. Volt köztük viszont egy átirat, aminek azt a bábműfajt adtam meg, hogy “Lábjáték gyerekeknek”, mert a bábszínészeknek néhány báb mozgatása mellett főként a lábukkal kellett volna a kitalált világot megjeleníteni. Nem is értem, min bukhatott el, szerintem különleges kihívás lehetett volna. 


- Miért pont zoknik?

Őszintén szólva nem tudok racionális magyarázattal szolgálni, egyszerűen csak bekattant a zoknivadász, aki zoknikat lopkod, és onnantól kezdve már teremtette magát a mesevilág. Persze, az említett lábjátékból is következik, hogy érdekelt egy olyan elbeszélői nézőpont, ahol az általában kevésbé frekventált, de mégis mindennapi helyzetek kerülnek fókuszba, és úgy alakult, hogy éppen a lábas dolgokban tudtam ezt kibontani, hát ezek után már nehezen tagadom le, ha lábfetisizmussal vádolnak. Persze mondhatnám azt is, hogy ez a gyermeki nézőpont megragadása, mely kénytelen alulról szemlélni a világot, de ez így valójában nem volt tudatos, sokkal inkább a gyakorlati része érdekelt: mi a csodát lehet kezdeni a zoknikkal, mitől lesznek ezek a mindennapi, kézzelfogható, ismerős ruhadarabok mágikusak és mesebeliek?


- A Kaladra fel! meseantológiában megjelent, Az univerzum egy csomo zokni című történetedet előbb olvastam, mint a zoknivadászt. Honnan jött az ötlet, hogy az univerzum keletkezését zoknikkal magyarázd?

Ez is egyszer csak bekattant és összeállt: a zokni formája picit hasonlít a fizikusok által ábrázolt, amorffá görbült tér-idő síkra, rajta a lyuk pedig akkor már nem lehet más, mint maga az átjáró, egy féreglyuk. A gimáziumban egyébként a fizika tanárunk a gázok rendszertelen mozgását előszeretettel modellezte a játszótéren rohangáló óvodásokkal, hiszen ők ki is térnek olykor, máskor ütköznek is, változtatják is a mozgásukat, és bár a fizika soha nem lett a kedvenc tárgyam, de ezt még is megjegyeztem a játékossága miatt, és hasonló módon magam is szívesen próbálkozom a nagynak és jelentősnek mondott problémák vagy jelenségek kézzelfoghatóvá tételével, talán csak azért, hogy én magam is megértsem.


- Visszatérve a Zsófi és a zoknivadászhoz: a rendrakás fontosságára hívod fel a gyerekek figyelmét. Véletlenül alakult így vagy a tanítási szándék előre eltervezett volt?

Véletlenül így jött ki a végén, és bár megtehettem volna, hogy elkenem, hiszen miért kellene egy ilyen praktikus dolgot odabiggyeszteni, bőven elég a mese, de mivel már ott volt, talán lustaságból, talán abból a megfontolásból hogy egy nagycsoportosnak, kisiskolásnak talán még nem tűnik didaktikusnak, ha ezt is beleszövöm, végülis benne maradt, de reményeim szerint azért nem túl erőltetett, hiszen valójában nincs benne nevelési kényszer vagy tanítási szándék. Ha belegondolsz, hogyha Zsófi nem rendetlen, ha nem hagyja szét a zokniját, hanem pedánsan összhajtogatja a szennyesbe, akkor a történet nem tud megszületni, hiszen a zoknivadász nem fér hozzá a zoknihoz. Reményeim szerint tehát nem tűnik Zsófi sem gonosztevőnek azért, mert csak ledobálja magáról fáradtan a ruháit, mint akármelyik más gyerek, viszont eljut arra a pontra is, hogy felismerje, hogy mégiscsak ő a felelős a saját ruháiért, tehát dönthet úgy is, hogy rendet rak közöttük, és ráébredhet, hogy ez is egy pozitív dolog, járhat eredményekkel.


- Tervezel-e még írni ebben a zokni univerzumban?

Igazság szerint elkészült egy trilógia, de egyelőre a fiókban reménykedik, hogy megjelenhet. Az általad említett Az univerzum egy csomó zokni meséje kicsit más formájában a zoknivadász folytatásának egyik fejezete. Maga a folytatás kikerekíti a zoknivadász történetét, aki Zsófi és természetesen a zoknik segítségével egy feketelyukon keresztül visszatér a saját világába. Ez a történet azonban egy kicsit bonyolultabb az elsőnél, tehát ha azt nagycsoportosoknak és első osztályosoknak ajánlanám, ezt a második részt inkább elsősöknek és másodikosoknak, egyébként raádásul érinti az iskolássá válás témakörét is. A haramdik rész pedig Zsófi zoknijának a története, aki elmeséli, hogy varázszokniként hogyan vándorolt lábról-lábra évszázadokon át, de míg az őskorban egy éhes ősembergyerek be akarta kapni, addig az ókori Akhilleuszka szégyellte a csatában viselni, nem is védte semmi a sarkát ejnye-bejnye, és így tovább a zokni felfedezésén, egy hercegkisasszony harisnyáján át napjainkig, míg végül Zsófi lábára nem kerül. A három történettel azt hiszem, alaposan ki is veséztem a magam számára a mesébe illő zoknik témakörét. 


- A második meséddel, az Orsi és a tankokkal, a történelem vízére evezel. Szereted magát a történelmet? Miért pont az ’56-os forradalmat választottad?


Mindig is érdekelt a történelem folytonossága és hősiessége, egy időben intenzív kapcsolatban álltam az ‘56-os eseményekkel, és ahogy máskor is történt, bekattant egy kislány, aki a lyukas zászlóval beszélget. Akkoriban a szíriai polgárháború kapcsán nagyon sok torokszorító videó keringett a neten, amikben látható volt a gyerekek kiszolgáltatottsága egy olyan extrém helyzetben, amihez semmi közük, mégis el kell szenvedniük a következményeket. Ez a pillanat érdekelt, vajon mi játszódhat le egy gyerekben, aki játszani szeretne, de ezt nem hagyják, sőt lehetetlenné teszik a számára olyan indokokkal, amikből ő csak haloványan megsejthet valamit, de pontosan összeilleszteni nem tudja a rémisztő mozaikokat. Hozzánk időben háborús eseményként ‘56 áll a legközelebb, hiszen még élnek is köztünk olyanok, akik gyerekként átélték. Innen indult a mese megírása, ami megpróbálja a történelmet valaki olyannak a szemszögéből megmutatni, akinek fogalma sincs, hogy ez maga a történelem, ő csak éppen akkor élte az életét, ezért meg tudja mutatni egy mai gyereknek, milyen lehetett akkoriban gyereknek lenni.



- Egyedi szemszöget választotál a meséhez. Nehéz volt egy kislány szemszögén át láttatni a történéseket? Honnan jött Orsi karakterének ötlete?

Egy kisfiú főhőstől sokkal inkább elfogadjuk, hogy dacol mindenféle akadályozó erőkkel. Szerettem volna ráerősíteni más mesékhez hasonlóan arra, hogy egy kislály is lehet talpraesett, kivághatja magát szorult helyzetből, mondhat frappáns és vicces mondatokat, alakíthatja a világot maga körül. Jópofának láttam, hogy egy copfos pöttöm farkasszemet néz torkában dobogó szívvel egy T-34-essel, ezért döntöttem Orsi mellett. Ő egy vagány kislány, ha kell harcias és verekedős is, hiszen a kislányok sem csupán a babájuk haját fésülgetik, sőt olykor meggondolatlan is, mint minden gyerek, aki azonban szívesen ábrándozik flitteres ruhákról, körömlakkról, vagy cirkuszi mutatványról egy lovacska hátán. És természetesen cserfes és naív, éppen ezért tud mókás lenni, ahogyan a kommunista világ sajátosságait vagy a forradalmi tapasztalatait elcsacsogja. Mindezzel a szándék az volt, hogy egyrészt lehántsa ‘56 romantikáját a mindennapok közé, ám közben mégiscsak érzékeltesse azt a másfajta levegőt, amiben akkoriban a kisiskolások is éltek, és amiben a forradalom kitörhetett. A visszajelzések alapján ez többnyire sikerült így megírni, bár a téma érzékenysége miatt, kaptam már hideget-meleget is, olyan is volt, aki szerint a lapokon túl sok ‘56-os pátosz maradt, más szerint viszont éppenhogy tiszteletlenre sikerült a főhajtás. Egyik sem volt cél, mert engem ‘56-ra visszagondolva tényleg elfog egy kissé mámoros és hősies érzés, ugyanakkor ha valamit, hát ezt a témát mindenképpen érdemes a didaktikus, végleges és nagy meghatározásoktól távol tartani, mert nem lehetett csak ilyen, vagy csak amolyan. Orsi azért jó a bemutatására, mert pont egyszer ilyennek, egyszer amolyannak látja a dolgokat maga körül, mégha voltaképpen szimpatizál is azzal a valamivel, amit forradalomnak neveznek, de nem érti, azt viszont érzi, hogy a szülei emiatt veszekednek, tehát megérzi a hátrányait is a történelmi helyzetnek. 


- Tervezel-e még történelmi témájú mesét írni?

Meseötletem egyelőre nincs, de ha mégis lesz, szívesen nekivágok, hiszen a történelem maga is mese valahol.


- Végezetül egy utolsó kérdés: Van-e már tervben következő meséd? Ha igen és nem titok, miről fog szólni? Mikorra várható a megjelenése?

Egy nagyképű focilabdáról írok, aki elég sajátosan mesél a fociról. Pici focitörténelem egyébként ebben is lesz, de inkább mai jelenségek. A focilabda szerint egyrészt ő ennek a játéknak a legfontosabb szereplője, úgyhogy ismerteti is a dédnagypapától elkezdve a brazil unokatestvéren át a teljes labdarokonságot, másrészt pedig, mivel kopasz, a játék helyett szívesen elvész a futballista frizurák bozontjainak tanulmányozásában, és ehhez hasonló fontos apróságokban, amik a pályán folyó játékot kísérik. Szóval fociról fog szólni, de nem arról, hogyan legyél Messi 10 lépésben, hanem próbálok ebben is valami újfajta nézőpontot megkeresni.


Köszönöm a válaszokat!


Ha felkeltették az érdeklődésedet a szerző könyvei, ITT olvashatsz róluk részletesebben vagy akár meg is rendelheted.

Deme Lászlót megtalálhatjátok Facebookon is: IDE kattintva.






----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!