Robin O’Wrightly: Anya csak egy van (#Wetoo 3)

Bár Robin O’Wrightly #Weetoo sorozata nem összefüggő darabokból áll, egy dologban mégis megegyeznek. Mindegyik rész egy-egy nehéz témát dolgoz fel, a családdal és az emberi kapcsolatokkal a középpontjában (a Kettős keresztről ITT, a Testcserés számadásról ITT írtam). Nincs ez másként a harmadik kötettel sem. Mi több, talán ez megy bele legmélyebben az emberi kapcsolatok működésének legsötétebb bugyraiba, más szóval az Anya csak egy van nem könnyű olvasmány. Az pedig csak tetézi az élményt, hogy megtörtént esetet dolgoz fel fájó őszinteséggel.

Az egész sorozat különleges helyet foglal el az olvasmányaim között, de talán ez a harmadik rész talált be nálam a legjobban. Ezt a szokásos szókimondó stílus mellett azzal érte el, hogy ez a legkiforrottabb. A szerző stílusa, írásmódja sokat fejlődött az évek során, ami nagyon meglátszik ezen a kisregényen. Nagy örömmel, mégis félve olvastam minden sorát. Örömmel, mert kellemes volt olvasni, és félve, mert Robin O’Wightlynál sosem lehet tudni, milyen nehéz sorsot szán a karaktereinek, illetve ez esetben milyet írt nekik az élet.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Anya csak egy van. Mégis kinek tűnik fel, amikor egyszer csak eltűnik? Pláne, hogy pont anyák napja után történik az eset. A családjában és környezetében nyilván azonnal felfedezik a hiányát. Ám amikor az eset a közösségi média figyelő szeme elé kerül, ő maga mégsem kerül elő. Mindenhol látni vélik, mégsincs sehol. Pedig valahol lennie kell!

San Francisco utcáin és azon túl, egészen a világháló-szerverek közötti sztrádákig egy egész nemzet keresi Amanda H. Cosbyt, a kétgyermekes anyukát, részmunkaidős bolti dolgozót és magánban oktató orosznyelvtanárt. Gyönyörű családja van, jómódban él, azt csinálja, amit szeret; mégis miért tűnt el, és ha megkerül, abból milyen tanulságot vonhat le az olvasó?

A fülszöveg elolvasása után rögtön felmerült bennem a kérdés: hova tűnt Amanda H. Cosby? De ami talán még fontosabb: Miért tűnt el? Ez utóbbit próbálja megválaszolni a kisregény azzal, hogy a cselekménnyel együtt szép lassan megismerjük az eltűnt édesanya családját, a férjét, nővérét és az édesanyját, akik mind kulcsszerepet játszanak az olvasó előtt kibontakozó tragédiában. A gyerekek is megjelennek, habár ők a történtek ártatlan elszenvedői, nem cselekvő karakterek.

De mi is történt itt valójában? Mit rejt az idilli családkép? Egy diszfunkcionális család, ahol érzelmileg zsarolják és elnyomják egymást. Ez főleg Amanda irányában van így, mind a férje, mind az anyja felől. Bár ebből kívülről semmi sem látszik, mert egy hazug-boldog képet közvetítenek a külvilág felé. Amanda egy eléggé labilis érzelmi állapotú fiatal nő, igazából még ő maga sem tudja, mit akar, de hamar anyaszerepbe kerül. A férje pedig biztatás vagy támogatás helyett inkább magára hagyja. Többnyire még az édesanyja is rátelepeszik érzelmileg ahelyett, hogy segítené. Egyedül a húga tűnik támogatónak, egészen addig, amíg el nem követi azt a hibát, hogy összemelegszik a férjjel. Mindezek egy labilis nő számára egyet jelentenek azzal, hogy bármi áron ki akarjon lépni ebből a fojtogató csapdából. A hogyant nem írnám le, mert a fülszöveg is említi, másrészt nem szeretném elmondani, mert jobb, ha mindenki maga tapasztalja meg, úgy igazán átütő a hatás.

De nem is a történet vége, hanem az odavezető út a fontos, az, ahogy a szerző bemutatja, hogy sokszor az édesanyák mennyire magukra vannak hagyatva, mennyire elvárja tőlük a társadalom, hogy mindig mosolyogjanak, és a legjobbat nyújtsák. Az Anya csak egy van megmutatja, mennyire fals ez az elvárás, amivel tükröt tart elénk. Ettől még végig ott motoszkált bennem a kérdés: de hát miért nem segít neki valaki? És a könyv a választ is megadja rá: mert nincs itt semmi látnivaló, minden tökéletes… látszólag. Emiatt a férj, az anya és a húg örökös önbecsapásban él az egész történet folyamán, és mentális betegség ide vagy oda, egyedül Amanda tűnik végig józannak. Olyan élesen lát, hogy emiatt az ő szemszögéből íródott fejezet szívbe markolóan őszinte, és fáj. De pont ez a szerző célja. Ami így van rendjén, mert a figyelmet csak így lehet igazán felkelteni, a tanulságot pedig mindenki levonhatja magának.

Az Anya csak egy van nem egyszerű olvasmány, így a tematikus #Wetoo sorozat egy újabb tanulságos darabbal bővült. Szókimondóan megírt, érzelemdús történet a lélektani történetek kedvelőinek.

Értékelés: 5

 

 

 

---- 

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Xen is!