Ez LMM-nél is határozottan így volt, még annak ellenére is, hogy a gyűjteményben szereplő novellák nagyrészt egy fősodor mentén íródtak, illetve mindegyiknek hasonló a felépítése, mi több, a tanulsága is. Viszont a szereplők mindegyikben különböznek, ezáltal az alapszituációk és némiképp a hangulatuk is. Azonban néhány közös vonás mégis jellemzi a kötetet. Az egyik ilyen, hogy Montgomery mesélés közben egyben egy adott időszak (19. század vége, 20. század eleje) egy-egy szeletét is megmutatja az olvasónak, és ebből a tizenhat darabkából egy határozott korrajz és helyszínrajz (mindegyik novella a Prince Edward-sziget egy-egy szegletében játszódik) áll össze. Valamint mindegyikben fontos témákkal foglalkozik a szerző. Ezek közül a leggyakoribb a szegénység, a megnemértettség, a magány vagy éppen a megbocsátás. Illetve hasonló karakterek is felbukkannak a novellákban, például Montgomery több történetben is szerepeltet ikreket a főszereplők testvéreiként, vagy egy-egy furcsa nagybácsi, nagynéni is felbukkan. De karakterszinten mégis az jellemzi legjobban az írásokat, hogy mindegyik nagyszámú szereplővel dolgozik, ami miatt az olvasó elveszhetne a részletekben, ha Montgomery nem varázsolta volna őket emlékezetessé valamilyen humoros elemmel, hajviselettel, viselkedéssel.
Ebben a megkapó humorral és emberséggel átszőtt kötetben a szerző magyarul eddig még soha meg nem jelent novelláiból válogathat az olvasó. A máig friss történetek arra emlékeztetnek bennünket, hogy még nem késő visszatalálnunk a karácsony és az ünnep igazi jelentéséhez: az összetartozás, a megbocsátás és a szeretet érzéséhez.
Ritkán olvasom el az előszót vagy a köszönetnyilvánítást egy könyvben a regény vagy ebben az esetben a novelláskötet elolvasása előtt, mert nem szeretem, ha olvasás előtt befolyásol az, hogy „mit akart a költő”. Ebben az esetben azonban a fülszövegben megragadott egy rész, amit a fentebbi idézet is tartalmaz: „A máig friss történetek…” Értem a fülszöveg írójának szándékát, de ugyanakkor a szememet is forgattam a megfogalmazáson, mert hogy lehet valami friss, mikor legalább száz évvel ezelőtt íródott. Ezért aztán kivételt tettem, és elolvastam az előszót, amiben a gyűjtő, Rea Wilmshurst leírja a novellák megtalálásának történetét. Így már kicsit érthetőbb volt a friss történetek megfogalmazás, mert a válogatás eredetileg 1995-ben jelent meg először külföldön itthon pedig 2008-ban. Bár én inkább az időtálló szót használnám a friss helyett, mert a történetek korántsem a mai viszonyokat tükrözik, de a mondanivalójuk vitathatatlanul örökérvényű, ezáltal közérthető, legalábbis egy felnőtt számára, egy mai gyerek számára azonban magyarázatra szorulhatnak. Legalábbis akkor, ha Montgomery világából ezzel a művel találkoznának először, és nem látták egyik a művei alapján készült sorozatot sem, mint az a többségük szüleiről elmondható. Így hát ezt a kötetet a felnőttek élvezhetik igazán, mert őket teljes mértékben ki tudja kapcsolni ez a 16 történet.
Ha általánosságban nézzük a műveket, fentebb már írtam, hogy mind komoly témákat feszeget, legyen szó szegénységről, családi viszályról, magányról vagy épp kiközösítésről. Ha Dickens tollából születtek volna, akkor egytől egyig sötét, komor és kilátástalan történetek lennének, amitől elmenne az olvasó életkedve (lásd Karácsonyi ének, amit számomra csak az mentett meg, hogy Bodrogi Gyula előadásában hallgattam hangoskönyvben, és a megfelelő helyeken átjött az irónia). Montgomery azonban pont ennek az ellenpólusa. Még a legkilátástalanabb helyzetbe is humort csepegtet, és vidám hangulatot varázsol a történetek végére, amikor is a szereplői sorsa jóra fordul. Ugyanis az összes történetnek kvázi boldog a vége, vagy legalábbis keserédes, ami tökéletesen illik egy karácsonyi kötethez. Emellett mindegyik végén ott a tanulság, hol direkt, hol kevésbé direkt módon. Néhol kissé már-már sziruposak ezek a történetek, annyira törekszik a szerző arra, hogy vidám perceket szerezzen. Emiatt túl tömény az egész kötet, ami a végére már kissé zavart. Azonban ezt segített elfogadni, hogy a művek előtt elolvastam a bevezetőt, ami a következőt írja erről: „A magazinok, amelyekben megjelentek, valami alkalomhoz és évszakhoz illőt kértek Montgomerytől, amely méltón emlékezik meg az ünnepről. Más magazinok azt szerették volna, ha a történetek valamilyen üzenetet hordoznak olvasóik, főként a fiatalabbak számára, és meg kell bocsátanunk Montgomerynek, ha a novellák végén egy kis tanulságot vagy prédikációt találunk. Végtére is el akarta adni a könyveit, és ha némi lelki fröccs árán tehette csak meg, úgy nem ódzkodott tőle. A tanulság azonban többnyire árnyaltabban jelenik meg a történetekben, és csak tudat alatt fedezzük fel.” Ez utóbbi mondattal én magam is egyetértek. Wilmshurst ebből a szempontból jól összefoglalja a lényeget. Nagyrészt el is fogadtam, hogy akkoriban ez volt a követelmény, ami mentén a szerzőnek írnia kellett, de azért maradt bennem némi túltelítettség-érzet. Más hibát nem is tudnék felróni Montgomerynek.
Ha kicsit részletesebben belemegyünk a novellákba, elmondható, hogy két ünnep – karácsony és újév – köré csoportosulnak, és szinte mindegyikben egy család vagy egy baráti (diák) társaság van a középpontban. Kedvenceim az Anne-t szerepeltető novellák, főleg a nyitó írás, a Matthew nem enged a puffos ujjból, amit már az Anne otthonra talál című kötetből ismertem, és az egyik kedvenc részem belőle. De a másik Anne-es novellát, a Katherine Brooke a Zöldmanzárdos-házba látogat címűt is nagyon megszerettem, mert benne van minden, ami Anne Shirley lényege, az a fajta karizma, amivel bárkit képes elbűvölni, és ami miatt az egyik kedvenc könyves (filmes) karakteremmé vált az évek során. Másik nagy kedvencem Josie Pye, így különösen megörültem, amikor feltűnt az egyik történetben (Ida újévi tortája). Számomra ennek a történetnek volt olyan tanulsága, ami nem volt szájbarágós, hanem érződött, hogy szívből jött, hogy Montgomery nem csak beleírta, hogy benne legyen, hanem köré építette az egész történetet, méghozzá pazarul. De ilyen volt még a Cyrilla néni karácsonyi kosara, a Váratlan ötlet vagy a Clorinda ajándékai. A felépítésük és a mondanivalójuk miatt nagyon szerettem ezeket a történeteket.
Az Anne karácsonya összességében egy édes kis gyűjtemény. Tele az élet szeretetével, és a "mindenben van valami jó, csak meg kell találni" életérzéssel. Ezzel tökéletesen illeszkedik az ünnepi hangulathoz. Azonban néhol kissé túlságosan cukormázas, amitől túltelítődhet az olvasó.
Mindenképpen ajánlom azon olvasóknak, akik már találkoztak Montgomery műveivel, vagy legalább a filmes adaptációkhoz volt már szerencséjük, mert ők értékelni és szeretni fogják ezeket a történeteket. Gyerekekkel együtt olvasásra is kiválóak ezek a novellák, mert kellően rövidek, hogy lekössék őket, és izgalmas, vidám perceket szerezhetnek. Viszont nem árt, ha a szülő mesél egy kicsit a történelmi háttérről, mert szükséges némelyik történet megértéshez. Azoknak, akik még csak most ismerkednének Montgomeryvel, először inkább az Anne otthonra talál című könyvet ajánlom, mert ez a kötet jobban élvezhető annak ismeretében.
Értékelés: 4
----
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése