2020. szeptember 27., vasárnap

Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről


Karin Tidbecktől szerencsére nem ez az első mű, amit olvastam. Az Amatkát (ITT írtam róla) nem sokkal a megjelenés után beszereztem, és kijelenthetem, hogy az egyik legbizarrabb, de ugyanakkor az egyik legtetszetősebb regény volt, amit valaha olvastam, és jó ízelítőt adott a weird irodalomból. Így nagyjából fel voltam készülve arra, hogy mire is számíthatok a Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről című kötettől.

Ezért utaltam rá föntebb, hogy szerencsére nem a novelláskötet került a kezembe előbb. Ha így lett volna, talán el sem olvasom, mert az első történet után néztem volna, mint hal a szatyorban, és feltettem volna a kérdést: mi a fene ez? Aztán nagy eséllyel becsukom a könyvet.

Így viszont az első történet után felcsillant a szemem, hogy ez ismét egy Karin Tidbeck-féle groteszk-abszurd-weird remekmű, amit még 12 másik követett. A végén pedig csak fokozta az élményt az, amit a szerző a fordításról ír: „Svédül és angolul írni két roppant különböző tapasztalás. Az anyanyelved még a csontjaidban is visszhangzik. … Az angol azonban nem hagyja, hogy ugyanígy bánjak vele. Így aztán sokkal óvatosabb vagyok a prózájával… Az elképzelések és történetek határozottan másképp hatnak, anyanyelvüktől függetlenül.” Ezen sorokat olvasva bántam, hogy nem tudok svédül, mert teljesen egyedi és megismételhetetlen tapasztalás lenne az eredeti nyelvén olvasni a kötetet, és teljesen más, mint magyarul vagy angolul, mert egy adott nyelv egy adott gondolkodásmód is egyben. Jó lenne jobban belelátni az író fejébe, amire az anyanyelvén több esély lenne. De azért így, több nyelvi szűrőn keresztül sem volt rossz.



A kötet hangulata egyszerűen magával sodorja az embert olvasás közben, és nem ereszti nem hogy közben, de sokáig utána sem. Egyszerre furcsa, bizarr, groteszk, abszurd, melankolikus és nyomasztó. Rátelepszik az ember agyára a hangulatával, a lelki drámájával, és nehéz kikeveredni belőle. Máig nem tudtam, mert valamiért mindig visszatér egy-egy történet a gondolataim közé, mindig ott pörög egy-egy apró mozzanata a háttérben. Végül ezért döntöttem úgy, hogy hosszú idő után mégis értékelést írok a könyvről, mert egyszerűen nem ereszt. Tidbeck nagyon erős atmoszférát teremtett, amiről írnom kell, hogy más is felfedezhesse ezt a kötetet, mert tényleg érdemes elmerülni benne, és átadni magunkata hihetetlenebbnél hihetetlenebb szituációk és történések, világok kavalkádjának és vonzerejének néhány órára.

Amit először kiemelnék az, hogy a kötet nyitása és zárása nagyon erős, emiatt jó keretet alkot. Mind a nyitó Beatrice, mind a záró Dzsagannáth (ami az angol nyelvű kötet címadó novellája) igazi weird szövegek, melyek egyedi módon értelmezik a valóságot. Míg az első inkább meghökkent, addig utóbbi a megújulás lehetőségének keresését mutatja be húsba vágó módon.

A közbülső történetek közül a Rebeka, a Kicsoda Arvid Pekon?, az Augusta Prima és a Matrónák működtek nálam a legjobban. A Rebekában Tidbeck az elszenvedett tragédiák/traumák erejét mutatja meg, és azt, hogy ezeket vagy nehezen, vagy egyáltalán nem lehet feldolgozni, és hogy emiatt a segíteni akarás akár alárendelődést is eredményezhet, ami miatt megismétlődhet ugyanaz, ami a történéseket elindította. Egy ördögi kör alakul ki. A szerző ennek a mélyére próbál ásni eléggé sikeresen, aminek egy szenvedéstörténet az eredménye. A Kicsoda Avid Pekon? az ember jelentéktelenségét mutatja meg, hogy mennyire eltörpül az egyén a bürokrácia útvesztőjében, vagy akár a többi ember (a kollégái) között. Ez a novella pont ezért vág oda, mert ezt a mindennapi életünkben is tapasztalhatjuk, és sokszor nem is tudatosan, akárcsak szegény Pekonnál, csak tudjuk, hogy valami nem jó. Az Augusta Prima és a Matrónák egy az Alice Csodaországban világához hasonló kifordult univerzum két különböző részletét mutatja be. Az elsőben az utóbbiban címadó Matrónák említés szintjén megjelennek amolyan színesítő elemként, de már ott is figyelemfelkeltően. Viszont itt magán Augustán és az ő tudásvágyán van a hangsúly, amivel mindent, de leginkább a saját életét változtatja meg. Ennél a szövegnél felmerült bennem a kérdés: mennyit ér a tudás? Érdemes-e megszerezni? Főleg azután, hogy a novella végén kiderül, hogy az új tudás megszerzése valami másnak az elvesztésével jár, aminek hatására Augusta helyzete bizonytalanná válik. Ennek fényében jogosnak tűnnek az előbbi kérdéseim. A Matrónákban megismerjük az Augusta Primában csak emlegetett lények hátterét, akik tulajdonképpen ezt a furcsa világot irányítják, és ezért muszáj időnként „megújulniuk”. Ez azonban nem szellemi/gondolkozásbeli, hanem csak testi újulást jelent, így végül is nem történik változás, mert az utódok ugyanazt a szokásrendszert veszik át. Ez adja a történet igazi tragédiáját.

A kedvenceim mellett akadtak gyengébb történetek is, de ezek sem annyira, hogy nagyon zavaróan lerontsák a kötetet, csupán a többihez képest éreztem őket leheletnyivel kevesebbnek. A Néhány levél Ove Lindströmnek, Miss Nyberg és én voltak ilyenek. Előbbi nem nagyon akart kifutni sehova, utóbbi pedig túl rövid volt ahhoz, hogy a szerző rendesen kifejthesse, hogy mit szeretett volna átadni pontosan. Mindkettőnél érzékeltem a rejtett szimbólumrendszert, de nem volt meg egyiknél sem a „nyelv”, hogy rendesen átjöjjön. Talán ezeknél ütközött ki a legjobban az, hogy nem eredeti nyelven olvastam a kötetet.

A Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről összességében egy igazi weird kötet, ahol a történetek hangulata magával ragad, és jóval a befejezés után sem ereszt. Néhol groteszk, vagy az abszurditásig fokozódik, esetleg kegyetlenbe hajlik, hogy aztán feloldásként feltűnjön benne a humor, netán az irónia. Kifordult világok, idősíkok, lények vagy egyszerűen csak az emberi gondolkodás bizarr momentumai, a traumák feldolgozásának hiánya vagy nehézségei, a testvéri kapcsolatok problémái ragadják magukkal az olvasót.

Mindenképpen ajánlom a weird irodalom kedvelőinek vagy azon olvasóknak, akik szerették az Amatkát, mert ők nagy eséllyel ebben sem fognak csalódni. Akik most ismerkednének a weird irányzattal, inkább egy enyhébb darabbal kezdjék, mint amilyen például a Lépcsők városa, mert ez a kötet megfeküdheti a gyomrukat.

Értékelés: 4,5





----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is! 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!