2019. június 30., vasárnap

Anne L. Green: Elvakult szerető


A szerző Elfojtott indulatok című novellájának olvasása után erősen elgondolkodtam, hogy olvassak-e mást a szerzőtől. Aztán úgy voltam vele, hogy mindenkinek jár egy második esély, így elolvastam ezt az írását is. Nem voltak különösebben elvárásaim, magasak meg végképp nem, ezért kellemeset csalódtam ennek a húsz oldalnak az olvasása közben. Sokkal jobb a történet íve és a karakterek is hitelesebben lettek ábrázolva. Sok hibát kiküszöbölt a szerző, ami a fentebb említett novellájában zavart. Jól állt neki a férfi szemszög. Úgy éreztem, Alex karakterébe meglepően jól belehelyezkedett, tetszett az ő története, és a következtetés, amire jutott a novella végén.

Akivel voltak bajok, az a női karakter. Egyszerűen irritált. Érzésem szerint a szerző jobban tud férfi karaktereket írni, mint női szereplőket. Ami még zavart, az a téma sablonossága. Egyedül az mentette meg, hogy Cross egyedi bosszút választott és hogy végig szinte vibrált a karaktere.


Fentebb már szóba került, hogy meglepően jó volt a történeti ív, legalábbis én e téren fejlődést látok a szerző előzőleg olvasott novellájához képest. Itt nem akar olyan sokat markolni, ezért határozott a történetvezetés, egyenletes a történet stílusa. Talán azért van így, mert végig egy szemszög van, ezért nem csúszkál az írói hang, ami nagyon kellemes. A történet atmoszférája ennek megfelelően egységes. Ebből a szempontból érdemes volt adni a szerzőnek még egy esélyt.

A jobb történetvezetéssel együtt járt a hitelesebb karakterábrázolás, ami szintén nagy előnyére vált a novellának. A főszereplőt megkedveltem, főleg amiatt, mert a végén, a rádöbbenése miatt, fejlődést mutatott, ami a legnagyobb érdeme ennek a novellának. Ami viszont nem változott az az, hogy a szerző női karakterei valahogy sablonosak, élettelenek, de legfőképpen irritálóak. Érthető lenne, mert férfi szemszögből vannak itt ábrázolva, de kicsit el vannak túlozva, ezért visszásan hat. Ez kissé rontott az olvasásélményen.

Összességében a szerző Elfojtott indulatok című novellájához képest ez sokkal összeszedettebb, de karakterábrázolásban, főleg a női karakterek terén még van mit fejlődnie. Viszont a stílusa itt sokkal jobban megfogott, és a történeti ív is sokkal jobb.

Ajánlom minden Anne L. Green rajongónak, illetve mindenki másnak is, aki egy gyors kikapcsolódásra vágyik. Érdemes elolvasni ezt a novellát, mert a hétköznapokból való rövid kiszakadásra tökéletes.

Értékelés: 4




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése