Robin O’Wrightly: Kettős kereszt

Sokáig gondolkoztam, mit írjak erről a könyvről, mert tetszett a téma, az irány, amin a könyv elindult, de a megvalósítás nem volt az igazi, legalábbis a két novella esetében. Főleg a Gyilkos emléknél éreztem ezt. Sok volt a magyartalan szórend, néhol értelmetlen szavak is előfordultak, és egy kis kapkodást is éreztem rajta. A Tinnitusszal nem írástechnikailag volt problémám. Az elsőhöz képest rendben volt ezen a téren, viszont itt az írói megoldást, álom az álomban, éreztem nem túl szerencsésnek. Egyrészt sablonosnak érződött, másrészt kissé becsapottnak éreztem magam a végén.

A regényrészletnél viszont erőteljes minőségi javulás tapasztalható, látszik, hogy a novellák és a regény megírása között sokat fejlődött a szerző, ami jó. Sokat javított nálam a kötet megítélésén. Ami nagyon tetszett az előzetesben az az ötlet, és az, hogy a szerző következetesen valósítja meg. Jó kedvcsináló a teljes regényhez, amire ezután nagyon kíváncsi vagyok.

A szerző könyvhöz készült rajzai is nagyon tetszettek, mert jól kiegészítik a történeteket. Nagyon szeretem a fekete-fehér rajzokat.

On Sai: Szürke szobák; Miogin bázis

A kiegészítő/köztes kötetekkel felemás a viszonyom. Egyrészt időhúzásnak tartom a főcselekmény folytatása előtt/közben/után, másrészt, mivel nem minden esetben tesznek hozzá az adott sorozathoz, feleslegesnek is. A Szivárgó sötétség esetében nem ez a helyzet. A két köztes rész a Szürke szobák és a Miogin bázis egy-egy új helyszín életét mutatják be, illetve a már ismert szereplők új oldalát is, vagy éppen új szereplőket. Mivel rövidebb, és ezáltal, kötöttebb a keret a szerző jobban rákoncentrál a szereplők közti interakciókra. Ez eddig is az egyik erőssége volt, ami a rövidebb terjedelem miatt még jobban kihangsúlyozódik, ahogy a magával ragadó, sodró stílusa is. Kicsiben jobban látszanak ezek az erősségek. Így lett ez a két kisregény az eddigi két legélvezhetőbb köztes kötet, amit valaha olvastam. Még úgy is, hogy a Szürke szobák sokkal jobban tetszett, minta Miogin bázis. Artúr továbbra sem lesz a szívem csücske, de azért várom a nevét viselő harmadik kötetet.