“Ez a kedd is csak egy hétfő - inkognitóban” - Sárhelyi Erika: Hétköznapi józanság

Azzal kezdeném, hogy már régen nem olvastam verseskötetet pedig régen nagyon sok járt a kezemben, és nem egyet végig is olvastam, de valahogy mostanában a sok regény között elveszett az az inger, hogy verseskötetet vegyek a kezembe. A versszeretetem azonban megmaradt, így amikor két éve regisztráltam Molyra újra elkezdtem olvasni őket, és itt találkoztam először Sárhelyi Erika verseivel is, és végre megint úgy éreztem, hogy van egy költő, aki nekem szól, aki meg tud érinteni. Így nagyon megörültem, mikor megláttam, hogy megjelenik ez a verses kötet, de aztán addig-addig szemeztem vele, míg elfogyott a boltokból, így egy időre le is mondtam róla. Aztán múlt pénteken a szegedi könyvklubban Zonyika pont ezt a könyvet hozta el, és ahogy beszélt róla, újra fellángolt az érdeklődésem, így kölcsön is kértem tőle, amit egyáltalán nem bántam meg, sőt, ez a kötet azt hiszem, elindította, hogy újra verseket olvassak. Régen éreztem már ilyet, szóval csak megköszönni tudom ezt a csodálatos élményt, amit ez a kötet nyújtott.

Ahogy a fülszövegből kitűnik részben életrajzi ihletésű a kötet, ami nagyon sok versen érződik is. Azokból a versekből egy nagyon érzelemdús, szenvedélyes valaki bontakozott ki előttem, aki mer a verseiben szomorúnak lenni, sőt sírni, ha kell, de nevetni és örülni is. Ezeket mind elénk tárja, ez főleg a Pőreségem rész verseire igaz, de mindegyik részben vannak ilyenek. Nagyon mélyen benne van ezekben a versekben Erika gondolati, érzelmi világa, ami hozzám, aki személyesen nem ismerem, közelebb hozta őt. Olyan volt a végére, mintha az élete része lennék, mert tényleg az az érzésem volt, hogy magát lemeztelenítve írt önmagáról, a világáról, családjáról, a hozzájuk kapcsolódó érzelmeiről. Sokkal inkább érződött ez önvallomásnak, önéletrajznak, mint szimpla verseskötetnek, és ebben látom az erejét is, amivel megérinti az olvasót.

Engem rögtön az első versnek (Önkényes időszámítás) sikerült:

“Még az is lehet, hogy kibírnám
a szerdák szolgalelkűségét,
vagy hogy újra és újra hétrét
görnyedt hétfők szabadulnak rám.”

Ebből valami olyasmit olvastam ki, hogy a költő sok terhet cipel, de mégis kitartó, mert kibírja az újra és újra ismétlődő csapásokat is. Ezért nagyon megfogott ez a versszak, mert egy erős embert vetített elém.

Másik, ami megfogott, az a versekben megnyilvánuló szenvedély megnyilvánulása, amire példa az Asszonyvágy két sora:

“zakatol az ér, az öl lüktet, mint a seb,
úgy koldul a test, hogy szinte fájni vágy”

Régen olvastam versben ilyen kifejezően a vágyról.

Vagy éppen, ahogy az évszakokról ír, amire a Novemberi dal egy jó példa:

“Vérszegény, bús eső esik,
szívet, esernyőt se nyit,
szomorú fák ölelik át
a reggel koldusvállait.”

A képek, amiket az évszakokhoz társít, és az érzelmek, amik átsugároznak a sorokon jól megmutatkoznak ebből a részletből.

Ami a kiemelt részleteken kívül még nagyon megérintett, az a kötet utolsó pár verse, amikor a szerző az édesanyjáról ír. Noha az én édesanyám még él, de februárban vesztettük el nagymamámat, így amikor ezeket a sorokat olvastam nem kevésbé jött a torok összeszorulás és fájdalom, és ezekről az érzésekről is megemlékezik a könyv, ami nekem most pont jókor jött, mert átmosott, és valamilyen szintű megbékélést is nyújtott. Talán, így képes leszek új lapot nyitni és igazán újra írni, ami február óta nem igazán megy. Azt hiszem, még elő fogom venni ezt a kötetet, ha elszomorodnék, mert hamarosan kézbe vehetem a saját példányomat is.

Értékelés: 5

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!