Azzal a meglepetéssel kezdeném, ami a boríték felnyitásakor ért. Egyrészt a borító sokkal szebb élőben, mint képen. Gyönyörű a grafika és a színösszeállítás. Tökéletesen illik a kötet hangulatához, egyszerre borús és derűs, pont, mint a versek. Másrészt a kemény kötés ugyancsak kellemesen meglepett, mert puhára számítottam, a lapok vastagságáról nem is beszélve. Nagyon igényes kivitel.
A belbecsről ugyanez mondható el. A verseket nagy gonddal válogatták össze, és látszik, hogy határozott koncepció állt a kötet mögött. Az élet sokszínűségét hivatott bemutatni egy emberi lélek belső hangjain keresztül. Azt, hogy milyen szárnyalni, szeretni, gyászolni és bízni, reménykedni. A sötétség és a világosság egységük révén kiegyensúlyozzák egymást, és a köztes árnyalatok megjelenítése betekintést enged egy lélek belső titkaiba.
A kötet elején olvastató Neil Gaiman-idézet („Nem hallhatsz egy verset anélkül, hogy meg ne változtatna.”) lefekteti a kötet alapvetését. Változás. Az élet önmagában változás. Változnak a sejtek, az élővilág, de a körülmények is, amikkel együtt rezdülnek az emberi lélek húrjai is. Ezt jeleníti meg a szerző ebben a verseskötetben. Érzelmek kavalkádját az újjászületéstől a szerelemen át a hálál, a gyász megjelenítéséig. Ahogy az érzelmei, úgy maga Judit is változott a versek írása során, és ez meg is jelenik a soraiban. Minden vers egy újabb állomás, fontos mérföldkő, amiket szavakban örökített meg és bízta ezeket az olvasóira, hogy ők felvegyék és ízlelgessék, vagy akár magukénak érezzék, azonosuljanak vele, mint tettem ezt én az Üresség, Sorsunk néma magánya és az Egyedül verseivel. Ez a három vers érintett meg legjobban a kötetből, talán azért, mert annyira szívbemarkolóak, néhol nyomasztóak a sorok, valahogy mégis megnyugtatók. Ez utóbbi az írásmódnak köszönhető, ami nem csupán érzelemdús és sokszor keserű, ugyanakkor mégis felszabadító. Ez a kettősség végig megmarad, ami gördülékennyé és végig izgalmassá teszi a kötetet.
A sodró lendület könnyen végigsodorja az olvasót a köteten, kivéve talán néhány döccenőt, amikor megakasztott egy-egy nem teljesen összeillő sor, és megtörik az addigi olvasási tempó. Szerencsére az ilyen esetek elenyészőek, és nem annyira zavaróak, hogy rontsák az élményt, mégis említést érdemelnek.
A kötet egyik érdekessége, hogy vannak benne más művek által ihletett versek. Ilyen például az egyik kedvencem, a Tűztánc, amit Böszörményi Gyula A Rudnay-gyilkosságok című kötete inspirált. Tele van tűzzel, szenvedéllyel, vággyal, fájdalommal. Olyan mintha egyszerre, egyazon torokból harsanna fel egy öröm- és egy fájdalomkiáltás. Kínzó és felemelő, mint maga az élet. Számomra ez volt a kötet mondanivalója, esszenciája, ami mindent kifejez, amit a szerző el szeretett volna mondani a gyűjteménnyel. Valószínűleg minden egyes olvasó más versnél érez hasonlót, és pont ez a kötet veleje.
Másik érdekesség, hogy az első és az utolsó vers – a Csupán ennyi vagyok és a Költő vagyok csupán – határozott keretbe foglalja a többi művet. Ugyanis az szerző ezekben határozza meg önmagát. Míg az első versnél érezhető némi határozatlanság az önmeghatározását illetően, addig az utolsóban határozottan kimondja, miként azonosítja magát. A kettő között pedig egy életutat láthatunk megelevenedni, egy lélek fejlődésének állomásait, amibe jó érzés betekintést nyerni.
A Vers a tengerben kitűnően összeválogatott verseskötet. A költemények hangulatának váltakozása megfelelő ritmust ad a könyvnek, ami nagyon olvasmányossá teszi. Könnyen csúsznak a sorok, és ritka a kizökkentő sor. Összességében végig nagyon gördülékenyen olvasható, az érzelemkavalkád pedig végig fenntartja a figyelmet. Feltárulnak egy lélek mélységei, miáltal megmutatkozik az élet borús és napos oldala is, amit a szerző sajátos stílusban tár az olvasói elé.
Értékelés: 4,5
----
Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése