Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara

Kissé lassan haladtam ezzel a könyvel, de nem azért, mert nem tetszett vagy nem kötött volna le. A terjedelem volt az, ami majdnem kifogott rajtam, pontosabban a bennem mocorgó gyerkőc követelte sokszor, hogy mozduljak meg, így nem igen kedvezett a helyzet egy hosszabb könyv olvasásának. Ez esetben még jól is jött, hogy bő egy hónapig olvastam, mert jobban el tudtam merülni újra Sarah világában, mint hogyha csak végigrobogok rajta. A könyv egyik legjobb része számomra a történet hátterének tovább építése volt, ezért nálam ebből a szempontból a Köd és harag udvara jóval a Tüskék és rózsák udvara fölé emelkedik. A másik, amiben szintén jobb, azok a leírások. Mivel angolul nem olvastam a könyvet, így nem tudom, Sarah-hoz mennyiben tesz hozzá a fordító, de az összes leíró rész gyönyörű. Olyan mondatok, gondolatok vannak benne, hogy csak ámultam. Némelyik egy fantasy, new adult könyvhöz képest meglepő komolysággal bírt. Ehhez talán hozzájárult, hogy ebben a kötetben sokat sötétül a világábrázolás, ami az első könyv vége után nem kis teljesítmény, mert már az is minden volt, csak világos és pozitív nem. azok a szenvedések, amik ott elkezdődtek itt tovább folytatódnak, sőt, főleg lelki téren az írónő még rá is tesz egy lapáttal.

A harmadik a karakterek, akik tovább fejlődnek, árnyalódnak. A szerző teljes mértékben ki is használja ehhez a rendelkezésére álló teret, így mindenkinek jut elég tér, hogy kibontakozhasson, és megismerhessük. Utóbbinál az új karakterekre gondolok.

A pozitívumok mellett volt azért negatívum is. Az ismétlődés. Annyiszor ismételte azt a szerző, hogy a karakterek mennyire szenvednek, és hogy mennyire összetörték őket a hegyaljai események, hogy ez több helyen megakasztotta a cselekményt, ami emiatt nem haladt sehova. Főleg a könyv közepe táján éreztem, hogy áll a cselekmény. Értem, hogy szükséges volt a karakterek motivációjának, fejlődésének bemutatásához, csak érzésem szerint elég lett volna kevesebbszer megemlíteni. A másik, amit kissé feleslegesnek éreztem az a divatbemutató, azaz a szereplők szinte összes ruhájának, frizurájának leírása. Nem éreztem egy-két alkalomnál többször relevánsnak ezt sem a cselekmény szempontjából. Főleg egy felnőtteknek és nem tiniknek íródott könyvnél. Lehet, nem vagyok ehhez eléggé nőből, hogy lekössön az ilyesmi. A harmadik Lucien és Elain: ezen csak néztem, hogy most tényleg az történt-e, ami.

Kelly Oram: Cinder és Ella

Általában nem szeretek komfortzónán kívül olvasni, mert a legtöbbször nagy csalódás a vége. Amikor nem így van, akkor olyan kellemeset szoktam csalódni, hogy az adott könyv nagyot szól nálam. 2017 végén több kísérletet is tettem ilyen irányban, és volt néhány, aminek nagyon pozitív lett a kicsengése. Ebbe a körbe tartozik a Cinder és Ella is, amit már régóta kerülgettem, és főleg a LOL logó meg a borító riasztott el attól, hogy kézbe vegyem. Aztán, amikor egy kihívás teljesítéséhez pont ez a könyv kellett utolsónak, rászántam magam. Bár még így is húzódoztam tőle, mert ifjúsági, ráadásul romantikus, kinőttem én már ebből, gondoltam én. Először.

Aztán jobban megvizsgáltam a címkéket és elolvastam a fülszöveget, amitől pislákolni kezdett bennem a remény, hogy nekem ez talán mégis tetszeni fog. És, hogy mennyire örülök, hogy esélyt adtam neki? Nagyon. Az első 10 oldalon adott egy olyan pofont a könyv, amiből kiderült, hogy még sem lesz ez annyira cukormázas, mint sejthető. Egyszer csak azt vettem észre, hogy barátokká váltunk, sőt végül a cukormérőm sem akadt ki, pedig volt benne nem egy olyan jelenet, amitől megtörténhetett volna, de ezeket a depressziósabb, lelki traumákat, iskolai bántalmazást, sérültek/másság elfogadásának témakörét taglaló részek jól ellensúlyozzák. Ezért az a kis romantika kell a történetbe, hogy könyv ne nyomassza annyira az olvasót, legalábbis az én lelki nyugalmamnak nagyon jót tett.