2018. december 12., szerda

Top 5 Wednesday #52 - Mesekönyvönyvajánló a születendő gyermekemnek


Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.

A héti téma ajánló készítés egy személynek. Gondolkodtam ki legyen, de mindegyik megoldást túl szokványosnak találtam, így végül úgy döntöttem, hogy az előre láthatólag januárban (ha bennmarad addig :)) születendő gyermekemnek ajánlok mesekönyveket. Jó emlék lesz ez a bejegyzés későbbre, ha már majd megmutathatom neki.




Heti Top 5

1. Zelk Zoltán: A három nyúl


Emlékszem ezt a mesét anyukám kívülről tudta, és sokszor elmesélte este. Olyannyira a kedvencem volt, hogy később már én kértem tőle, volt, hogy egymás után többször is. Azóta is nagyon szeretem a nyulakat és ezt a mesét.


2. Bálint Ágnes: Mazsola


 A jó öreg fekete-fehér változatban volt még meg, a végére saláta lett belőle. Nagyon szerettem ezt is, mind a mesekönyvet, mind a rajzfilmsorozatot.  


3.  Ecsédi Orsolya: Cirrus a tűzfalon


Ebben az évben fedeztem fel magamnak a kis számítógépvírus kalandjait, és nagyon előkelő helyre került a 2018-as éves toplistámon. Önálló olvasásra, és szülővel együtt olvasásra is kiváló ez a könyv.


4. Laurent de Brunhoff: A Babar család kalandjai


Ezt a könyvet olyan sokszor végigolvastam és átlapoztam, hogy konkrét képek megmaradtak meg belőle a fejemben. A rajzfilmsorozatot is nagyon szerettem. Ez volt az a könyv, ami megszerettette velem az elefántokat.


5. Richard Scarry: Tesz-vesz ABC


Azért nem a Tesz-vesz várost hozom utolsónak, mert azt csak olvastam (meg néztük a rajzfilmet), de nekünk nem volt meg, ez viszont igen. Az igaz erre is, mint a listán szereplő könyvek zömére, szó szerint rongyosra lett olvasva, olyannyira, hogy végül az első borító levált, és vissza kellett ragasztani.



A többi Top 5 Szerdában résztvevő  magyar blogger bejegyzését megtaláljátok a Molyon a Top 5 Szerda zónában.




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése