Januártól
a blog rövid időre, előreláthatólag február közepéig-végéig
szünetre megy. Nem kell semmi rosszra gondolni, sőt az apropója
egy örömteli esemény. Január elején (ha addig bennmarad, szerk.: 2018. december 30-án megszületett :)) megszületik első gyermekünk, akit már nagyon várunk. Ez egy új,
sűrű időszak lesz az életünkben, főleg az elején, ezért a
bejegyzésírás egy ideig szünetel. Ami annyira nem is baj, mert
éreztem magamon már, hogy túl sűrű, és egy kicsit lazítani
kéne a tempón, hogy ne menjen a minőség rovására, így ezt a
lépést valószínűleg mindenképp megtettem volna. Gondoltam rá
először, hogy időzítek be pár bejegyzés januárra is, de aztán
elvetettem az ötletet, mert nem akarom elsietni, így marad a
várhatóan februári visszatérés, ahogy a baba és az energiám
engedi.
Hogy
mik a terveim? Valószínűleg ritkulni fognak a bejegyzések, de nem
szeretném semmi esetre sem abbahagyni a blogolást, mert szeretem
csinálni, és nagyon a szívemhez nőtt ez a kis kuckó itt a net
ezen sarkában. Lehet számítani továbbra is értékelésekre, a
Top 5 Szerda bejegyzésekre, illetve interjúkra is. Emellett
tervezek egy havonta jelentkező új rovatot, ami szintén interjú
jellegű, de az eddigitől eltérő témájú. Erről részletesen
akkor, ha már végleg kialakult mi is lesz ez, és úgy látom, hogy
ténylegesen lehet belőle valami.
Ó, Gratulálok a babához, csak most olvastam visszafelé a blogodat :)
VálaszTörlésJó pihenést kívánok, habár pont az első félév nagyon fárasztó.
Szia! Köszönjük! :) Hát, igen, ez nem a pihenésről szól, de ennek ellenére mióta megszületett többnyire csak mosolygok. :)
Törlés