2018. december 14., péntek

A halál néma pusztasága



Ez az egyperces a Cserno-ZL02 című novellám világában játszódik egy ott nem szereplő karakter szemszögéből.

A halál néma pusztasága

A többiek szentimentális idiótának tartották, de Andrew szeretett ilyentájt feljönni ide. Mindig megállt a védőmező szélén, ami elválasztotta a halál néma pusztaságától és a sejteket szétfeszítő sugárzástól. Még mindig hihetetlennek találta, hogy a védelmen belül simán lélegezhet, de ha pár lépést tenne, a halál várna rá. Igazából az ilyenkor testében zubogó adrenalinért jött ide, úgy érezte, másként már bedilizett volna a bezártságtól és az unalomtól.
Tekintete a lábára tévedt. Talpa alatt zöldellt a fű, ha oldalra nézet kacsák játszadoztak a kis tavon, kellemesen meleg szellő melengette a hátát, a fa, ami alatt állt, megfelelő árnyékot vetett a mesterséges nap elől.
Előre kapta a tekintetét, hogy láthassa az „igazi” felkeltét, ami éppen most kezdett emelkedni a horizonton. Vörös, narancs, lila árnyalatokkal világította meg az éppen szállingózó havat, és a rozsdállt roncsokat, megszínezve az örök nukleáris tél fogságában sínylődő kopár pusztaságot.
Ez volt a másik ok, amiért feljárt ide, hogy sose feledje a védőmezőn kívüli igazságot, és a földalatti ugyanilyen szürke valóság börtönét.




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!