2018. december 21., péntek

Hóangyal



Karácsonyi LMBT (fiú-fiú) novella. Ennek tudatában olvassatok tovább.

Hóangyal

Egy papírrepülő landolt a matekfüzetén. A sebtében meghajtogatott kockás lap szélei szakadtak voltak, ahogy a spirálból kitépték. Imi azonban nem törődött a küldemény külalakjával, hanem széthajtotta:
„Óra után, hátul, a szokott helyen. Remélem, jókedvre deríthetlek. P.” – állt a papíron.
Hátrafordult, hogy a két sorral mögötte ülő fiúra nézhessen. Patrik épp akkor nézett fel a füzetéből, és rögtön elmosolyodott, mikor meglátta, hogy őt nézi. Béla bá’ pont ezt a pillanatot választotta, hogy rászóljon, így kénytelen volt előre fordulni. De előtte még elkapta Laura, Patrik gyermekkori barátja szórakozott fejcsóválását. Látszólag senki más nem vette észre a közjátékot, ami nem is volt csoda, mivel lélekben már mindenki a két nap múlva kezdődő téli szünetre készült, így csak a tanáruk hangját lehetett hallani, aki éppen azt ecsetelte, hogy az anyag, amit éppen vesznek, mennyire fontos lesz az érettségin. Valahogy mindegyik tanár hasonlóval jött mostanában, de ez a tizenhét éves kamaszokat nem igazán érdekelte.
Bár Imi a téli szünetet sem várta, így jobb híján próbálta lejegyzetelni a Béla bá’ által a táblára írt ábrákat, képleteket, számsorokat, és reménykedett benne, hogy Patrik valóban előáll valami bomba ötlettel a nagyszünetben, ami meghozza a karácsonyi hangulatát. Ami ebben az évben a szokásosnál is nagyobb mértékben elkerülte. Még annak ellenére is, hogy napok óta esett a hó. Ahogy kinézett az ablakon, láthatta az enyhe szállingózást. Belefeledkezett a pelyhek bámulásába, és csak a csengő térítette magához. Gyorsan a táskájába gyömöszölte a cuccait, és elindult a kabátjáért, de Patrik már megelőzte, mert épp felé nyújtotta, a sáljával együtt.
– Kösz – mormolta az orra alatt, miközben felkapta mindkettőt.
Megvárták, amíg a többiek kitódulnak a teremből, és elindulnak a büfé vagy az ebédlő felé, majd elsprinteltek az ellenkező irányba, az udvar felé. Rajtuk kívül csak pár alsóbb éves volt odakint, de rájuk sem hederítettek, mivel épp egy gyors hógolyócsatába fogtak. Patrik megfogta Imi kezét, és mikor az ránézett, biztatóan megszorította. A hideg ellenére Patrik keze kellemesen meleg volt, és már ez az az egyszerű érintés is javított valamicskét Imi hangulatán. Beértek a fák mögé. A betont vastag hóréteg borította, ami teljesen érintetlen volt. Nemhiába volt ez a kedvenc helyük kilencedik óta. Senki nem jött ide rajtuk kívül, így itt mindig maguk lehettek. Télen kiváló terep volt hóangyalok készítésére, nyáron pedig a pinceablak külső párkányára ülve egy-egy gyors tízórai vagy ebéd elfogyasztására nyújtott kiváló terepet, miközben néhány percet lophattak maguknak.
Ledobták a táskájukat a párkányra, majd egymásra néztek. Patrik vizsgálódón, Imi várakozón nézett a másikra.
– Csináljunk hóangyalt – vetette fel Patrik hirtelen, miközben a puha porhóba huppant.
– Ez a nagy terved? – kérdezte csalódottan Imi.
– Jaj, ne csináld már! Gyere! – Patrik felült, és maga mellé húzta a másikat.
Imi kelletlenül követte a barátja példáját, és nekikezdett a hóangyalnak. Kar- és lábcsapásai azonban leginkább egy vergődve haldokló madáréra hasonlítottak, így hát gyorsan abba is hagyta. Patrik, mikor észrevette a másik kínlódását, szintén megállt, és oldalra fordult a hóban, hogy láthassa barátja arcát.
– Mi a baj? – kérdezte aggódva, miközben megérintette Imi arcát. Imi felsóhajtott, végül kibökte.
– A szüleim karácsonyra Angliába utaznak a nővéremhez – kezdte grimaszolva. Patrik emlékezett rá, hogy Bianka és Imi nem jönnek túl jól ki egymással, így barátja arckifejezésén egyáltalán nem csodálkozott. – Fel sem merült bennük, hogy esetleg én is menni szeretnék. Magától értetődőnek gondolták, hogy elég idős vagyok hozzá, hogy itthon maradjak, és egyedül töltsem a karácsonyt. Úgy hiszik, jó móka lesz! – csapott a hóba ingerülten. – Hagynak itthon kaját, de az nem ugyanaz, mintha itt lennének. És a legrosszabb, hogy úgy hiszik, ezzel minden el van intézve – fejezte be a kifakadást, tanácstalanul nézve Patrikra.
– Ez súlyos – összegezte a barátja. – De segíthetünk rajta. – Közelebb húzódott hozzá a hóban, és egy puszit nyomott az orra hegyére.
– Mégis hogyan? – firtatta Imi.
– Nálunk töltheted az ünnepeket – válaszolta erre Patrik egyszerűen.
– Nem hinném, hogy a szüleid örülnének, ha egy idegen is ott lenne – tiltakozott rögtön Imi. – És… – folytatni már nem tudta, mert barátja egy csókkal beléfojtotta a szót.
– Pat… rik – kezdte volna újra zihálva, mikor sikerült egy kissé eltolnia magától a másikat, de az nem hagyta, hogy folytassa.
– Először is, a szüleim nem lesznek otthon karácsonykor, mert Laura szüleivel mennek Bécsbe, ez már amolyan két család általi közös hagyomány, így hagynak egy pár napig nyugit nekünk a szünetben. – Miközben beszélt felállt, magával húzta Imit is, és magához ölelte, úgy folytatta: – Másodszor nem vagy idegen. Többször tanultunk már közösen nálunk, így a szüleim már ismernek, és úgy hallottam kedvelnek is. Laura is nálunk lesz, és mondta, hogy elhívhatnálak téged is, a húgom sem tiltakozott, így szeretném, ha velünk ünnepelnél – lehelte a végét Imi szájába. Majd mielőtt amaz tiltakozhatott volna, ismét megcsókolta, de most sokkal szenvedélyesebben és hosszabban, mint előzőleg. A pillanatnak az első csengő megszólalása vetett véget. Kipirulva, csillogó szemmel váltak szét.
– Még gondolkodom rajta – szólt Imi, de már mosolygott.
– Csak ne sokáig – bökte oldalba Patrik.
– Az nem szokásom.
– A nap végére jobb lesz, ha eldöntöd – nevetett Patrik, majd a táskáját felkapva előrerohant.
Imi mosolyogva nézett utána, majd a második csengő felhangzásakor ő is észbe kapott és utána indult.


Patrikék házához közeledve Imi azon tűnődött, hogy milyen könnyen elengedték a szülei. Szinte kérdés nélkül rábólintottak. Noha nem várt ellenkezést, de örült volna, ha egy kicsit meg kell harcolnia azért, amit akart. Annyi sikert könyvelhetett el, hogy az anyja még emlékezett Patrikra az egyetlen alkalomról, amikor náluk aludt, így egy táskát telirakott nekik kajával és innivalóval, hogy ezzel járuljon hozzá a karácsonyozásukhoz. Így most két táskával megpakolva tartott a barátjához. Anyja buzgólkodásának emléke nevetésre késztette. Még akkor is a szája szegletében játszott a mosoly, amikor Patrik ajtót nyitott.
– Látom, ma jobb kedved van – invitálta be vigyorogva.
Imi vállat vont.
– Kezd megszállni a karácsonyi hangulat.
– Az remek, mert elkélne a mézeskalácsoknál a segítség – dugta ki a fejét a konyhából Laura. – Hoztál valamit, ami a konyhába való? – szúrta ki Imi nagy csomagjait.
– Ez szinte mind kaja – Nyújtotta a lány felé a teli táskát. – Köszi – tette még hozzá.
Mielőtt Laura bármit mondhatott volna, Patrícia is kiszólt a konyhából.
– Szia, Imi! Jó, hogy eljöttél! – lelkendezett.
– Én is örülök neki – válaszolta Imi, de mást már nem tudott hozzátenni, mert Patrik rögtön felfelé húzta a lépcsőn, a szobája felé.
Még hallotta, hogy Laura egy cifra megjegyzést ereszt meg a rengeteg kaja láttán, de nem értette pontosan a szavait, mert Patrik szobájába értek, aki behúzta maguk mögött az ajtót.
– Nálam fogsz aludni. Remélem, nem gond? – Kacsintott a meglepett Imire Patrik, aki a pótmatracra dobta a barátjától elcsaklizott hátizsákot.
– Nem gond – felelte Imi nyugodtnak szánt hangon, de kihallatszott belőle a meglepettség. Miközben a hátizsákjában matatott, hogy előkeresse a másik nadrágját, és valami kényelmesebbre válthassa a farmerjét, többször nyelnie kellett, hogy legyűrhesse zavarát.
– Rendes volt az őseidtől, hogy ennyi kaját küldtek – jegyezte meg Patrik, hogy oldja a feszültséget.
– Igen, tényleg az – válaszolta szórakozottan Imi, miközben végzett az átöltözéssel. Már éppen fordult volna meg, mikor megérezte, hogy Patrik hátulról teljes testével hozzásimul.
– Mi a baj? – suttogta a kérdést a fülébe. Lehelete ingerelte az apró szőrszálakat.
– Semmi. Csak… – kezdett volna bele Imi, de elakadt. Hirtelen fordult meg a másik karjában, és homlokát barátja mellkasához nyomta. – Jó itt lenni.
– Jó, hogy itt vagy – lehelt egy apró puszit Imi feje búbjára Patrik. – Minden klassz lesz, majd meglátod. – Két oldalról megfogta Imi arcát, és feljebb emelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen. – Minden rendben lesz. – Imi nem hagyta, hogy többet mondjon, mert egy heves csókkal tapasztotta be a száját. Azonban nem tarthatott sokáig a pillanat, mert lentről meghallották a lányok kiabálását.
– Fiúk! Azonnal gyertek segíteni!
Zihálva váltak el egymástól, és mielőtt elindultak volna a konyha felé, még összenevettek.
Leérve már csak kipirult arcuk árulkodott a pár perccel azelőtti heves nyelvcsatáról, de ez a látvány valamiért megenyhítette Laura mogorva kedvét, Patríciát pedig kuncogásra késztette. Imi, ha lehet, még jobban elpirult, mire a tizenkét éves bakfis még nagyobb kacagásban tört ki.
– Pati! – szólt rá a bátyja olyan hangon, mint akit rajtakaptak.
Erre már Laura is elnevette magát. A két fiú egymásra nézett, és belőlük is kirobbant a jókedv. Végül Laura jutott levegőhöz elsőként.
– Imi, úgy emlékszem, mintha tudnál űrhajó formájú mézeskalácsot csinálni – váltott témát a lány.
– Az már jó rég volt, de megpróbálhatom – válaszolta hálásan a témaváltás miatt.
Kézmosás után a kezébe vett egy kis tésztát. Először sehogyan sem sikerült űrhajót formálnia, de néhány félresikerült kísérlet után rájött a nyitjára. Egy tepsinyit készített belőlük, miközben a többiek a kész formákkal kiszaggatták a többit.
Mikor végeztek, a két lány úgy döntött, hogy a kisütést és a vacsora melegítését magukra vállalják, így a fiúknak akadt egy kis szabadidejük vacsoráig. Patriknak rögtön támadt egy ötlete.
– Nem megyünk ki? Úgy nézem, esik a hó – lelkendezett.
– De mehetünk – bólintott rá Imi lekapva a kabátját a fogasról, és az udvarra kivágódó barátja után rohant. Rá is átragadt a másik lelkesedése, így egy örömkiáltás kíséretében ráugrott, és azzal a lendülettel ledöntötte a hóba. A meglepett Patrik egy kiáltással terült el alatta, de hamar felocsúdott és lehúzta magához a még mindig vihogó Imit. Csókjuk most sokkal mélyebb volt, és sokkal tovább tartott, mert nem volt, aki megzavarja őket.
– Boldog karácsonyt! – lehelte Patrik szájába Imi, mikor sikerült kissé elszakadnia tőle.
– Ennél jobb nem is lehetne – válaszolta Patrik. Ajkáról le sem lehetett vakarni az idült vigyort. – Már csak egy dolog hiányzik.
– Mi?
– Ki csinál szebb hóangyalt?
– Úgy érted versenyezni akarsz? Velem? Jól meggondoltad? – nevetett Imi.
– Tökéletesen. Na?
– Oké, de aztán ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek – állt fel kihívóan Imi, hogy aztán egy kicsit távolabb újból elterüljön a hóban.
– Ti versenyre készültök? – jelent meg az ajtóban Pati. – Kellene egy bíra, nem? – morfondírozott hangosan a kislány.
– Nem hiszem, hogy… – kezdte volna Imi, de Patrik közbevágott.
– Jó ötlet.
– Szerintem is – csatlakozott a társasághoz Laura is. Ez már annyira Patriknak sem volt ínyére.
– És ki figyel a kajára? – kérdezte pirulva.
– A melegítés kész, a terítés kész, már csak az űrhajók sülnek – sorolta Laura. – Na, mi az? Csak nem szégyellősek vagytok? – vigyorgott Laura, miközben látványosan összekacsintott Patival. Azonban ezt a fiúk mérhetetlen zavarukban észre sem vették.
– Nem! – vágták rá egyszerre, és mindketten elkezdték a saját hóangyalukat. Mikor már érezték, hogy fáradnak, megálltak és kifulladva feküdtek a hóban.
– Szerintem tökéletesek – szólt pár pillanat múlva Pati. – De valami még hiányzik – tette hozzá. – Ne mozduljatok! – kérte. Először a bátyjához ment oda, és félkörívet húzott a feje fölé a hóba, majd ugyanezt megcsinálta Iminél is. – Így már tényleg tökéletes – állt vissza Laura mellé, hogy megszemlélje a fiúk feje fölé rajzolt glóriákat.
– Valóban két tökéletes hóangyal – mosolygott rájuk Laura is.
A fiúk erre összenéztek, és kibuggyant belőlük a nevetés. Imi boldog volt, mert minden jel arra mutatott, hogy ez a karácsonya sokkal jobbnak ígérkezik, mint az eddigiek.




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!