Catana
egyik képregénye még Facebookon jött velem szembe régebben. Körülbelül
ugyanakkor találkoztam vele, mint Sarah Andersen képregényeivel, és bevallom,
míg utóbbi nagyon tetszett, előbbi akkor még nem váltott ki belőlem semmit.
Ezen válogatás megjelenéséig meg is feledkeztem Catanáról, talán azért, mert
nem jött velem szembe több képregénye. Amikor láttam, hogy jön magyarul,
felidéződött a régebben látott kép, és elmosolyodtam, így a jó élmény miatt úgy
döntöttem, teszek egy próbát ezzel a válogatással. Egyáltalán nem bántam meg,
sőt, az előzetes várakozásaimmal szemben sokkal jobban tetszett.
Végigvigyorogtam az egészet, noha azért voltak olyan részek, amik túl
cukik voltak. Catanánál hiányzott az, ami Sarah-nál ellensúlyozza a cukiságot,
mégpedig az irónia. Számomra a Szerelmes pillanatok túl tökéletesen ábrázolta a
szerelmet, annak ellenére is, hogy a bevezetőben írta az alkotó, hogy a boldog
pillanatok vannak a válogatásban megörökítve. De minden kapcsolatnak vannak
árnyoldalai is, ezt egy kicsit hiányoltam. Bár az tény, hogy jót szórakoztam,
és maximálisan ki tudtam kapcsolni, amíg olvastam, ami nagy erénye. Egy
nyűgösebb nap tökéletes lezárása volt.
Ha
már cukiság, akkor megemlíteném a rajzolást, ami még rá is erősít erre. A
lekerekített formák, főleg a tágra nyíltan ábrázolt szemek. Ez a rajzstílus
alapvetően nem jön be, de ehhez a válogatáshoz illett. Ha objektív akarok
lenni, akkor azt mondanám, jók a rajzok, funkciójuk szerint illenek a
minitörténetekhez. Ha viszont szubjektív, akkor nem különösebben tetszik ez a
stílus, így ezzel a részével kapcsolatban kettős érzéseim vannak, bár a
mondanivaló sok helyen ellensúlyozta ezt a nemtetszést.
Ami
miatt mégis nagyon szeretem ezt a válogatást, az a hangulata (Sarah Andersen Puha boldog
puffancsát idézte, ami nagy
kedvencem). Bár Catana érzésem szerint többször esik erős túlzásokba, ami már
számomra néhol nagyon túlcsordult. Ennek ellenére voltak olyan képsorok, ahol a
páromra és magamra ismertem, főleg a bolondosabb részeknél. Kedvenc
idevonatkozó részem a randi este annak idején és most.
Összességében
jól szórakoztam ezen a válogatáson. Amíg tartott teljesen ki tudtam kapcsolni.
Instant boldogságbomba volt az egész kötet, habár számomra egy kissé
túlcsordult ez a cukiság, és a rajzstílus sem jött be annyira. A képregény
hangulata viszont megérintett, így az összhatás végeredményben tetszett.
Ajánlom
minden Sarah Andersen rajongónak, mert ha az ő kötetei tetszettek, akkor ez is
fog. Bár ebben Sarah-hoz képest túlcsordul a cukiságfaktor, ami nem biztos,
hogy mindenkinek tetszeni fog. Annak is ajánlom, aki teljes kikapcsolódásra
vágyik, mert arra tökéletes ez a képregény. Egy viszont biztos: mindenkinek
mosolyt fog csalni az arcára.
Értékelés: 4
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése