2018. szeptember 11., kedd

Martha Wells: Kritikus rendszerhiba


Amikor a végére értem a könyvnek, akkor úgy éreztem, ez nagyon nem tetszett. Becsuktam, és csak néztem, és felmerült a kérdés: ennyi? Itt most nem a terjedelemre gondolok, mert ennél rövidebb írást is olvastam már, ami sokkal ütősebb volt, hanem a tartalomra. Ahhoz képest, hogy mennyire vártam ezt a könyvet, és hogy időközben többek közt egy Nebula-díjjal is jutalmazták, amihez gratulálok a szerzőnek, hát, mit mondjak sokkal többet vártam. Mindent egybe vetve közvetlen olvasás után nagyon alacsonyan állt nálam. Aztán mikor kissé eloszlott a csalódottságom, találtam benne néhány pozitívumot, főleg néhány jó ötletet. Például a gyilokdroid szórakoztató műsormániája vagy az, hogy az ősszemszögéből láttuk végig az egészet, ami egy jó megoldásnak tartok az író részéről. Még hellyel-közzel Öldöklő gondolkodását is bírtam. Ezek azonban nem elegek egy igazán jó könyvhöz. A probléma ugyanis ezeken felül veszi kezdetét. Sablonos, alulírt (túlírt – ez nézőpont kérdése), a karakterek kidolgozatlanok, és ami a legkevésbé tetszett az a könyv vége. Sokkal jobban ki lehetett/ki kellett volna dolgozni a történetet, vagy lefaragni, hogy egy jó novella lehessen belőle. Ebből sajnos egyik sem valósult meg.



Visszakanyarodnék egy kicsit Öldöklő karakteréhez. Írtam fentebb, hogy szerettem, ahogy gondolkodott, de csak részben. Mert az elején nagyon érdekesnek találtam, ahogy az emberekhez és a világhoz viszonyult, de aztán, ahogy fogytak az oldalak és haladtam előre a történetben egyre jobban laposodott a történet, és vele együtt a cselekmény is. Egyre kevésbé érdekelt, mi fog történni, hogy kikerülnek-e a szorult helyzetből vagy sem. A végén a droid utolsó döntése meg az egész, meglehetősen vérszegény karakterfejlődését dobta a kukába. Ennek ellenére még mindig ő volt a legérdekesebb karakter. Mellette a többiek teljesen érdektelenek voltak számomra, sőt, már egyikük nevét sem tudom felidézni, annyira felejthetőek.

Át is térnék a karakterek semmilyenségének okaira. Az egyik a stílus. Értem én, hogy egy droid gondolatait E/1-ben nehéz visszaadni, de olyan száraz stílusban írta meg ezt a kisregényt a szerző, hogy pár fejezet után majdnem becsuktam, és úgy gondoltam, többet ki sem nyitom. Aztán győzött a kíváncsiság, és a remény, hátha jobb lesz. Nem lett, pedig több mesterséges intelligenciát, robotot, mesterséges létformát felsorakoztató történetet olvasta/filmet láttam, ahol sokkal jobban voltak megírva, szóval itt is megvolt a lehetőség, de mégse ért vele az író, ami előtt értetlenül állok. A másik ok pedig a történet kidolgozatlansága vagy túlírtsága, attól függ, honnan nézzük, mert ha hosszabban kifejtés, akkor talán egy élvezhető regény kerekedett volna ki belőle, ha feszesebbre, rövidebbre veszi az írónő, akkor pedig egy jó novella. Így azonban egyik sem lett, hanem kikerült a kezéből egy félig-meddig összerakott kisregény, ami sajnos ilyen formában szerintem eléggé felejthető.

Összességében sokkal többet vártam ettől a könyvtől a fülszöveg alapján, de sajnos pont az ellenkezője valósult meg, amit sajnálok, mert nagyon akartam ezt a könyvet szeretni. A fentebb leírt negatívumok miatt azonban nagyon nem tudtam.

Sokaknak tetszett ez a könyv, de én nem tudom jó szívvel ajánlani, bár ez szigorúan magánvélemény. Aki szereti a droidos/mestrerséges intelligenciás történeteket azért tehet vele egy próbát, hátha jobban tetszik majd neki, mint nekem.

Értékelés: 2,5




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!