Mégsem kiemelkedő a regény egyrészt azért, mert túl sokat akar markolni (környezetszennyezés hatásai, neurológia, űrkolonizálás, metafizikai jelenségek, teleportálás), másrészt a történet vége az előzmények sötét, őrületbe hajló tónusához képest túlságosan happy end, már-már csöpögősen az. Ez a kontraszt működhetne, de túl hirtelen a váltás, semmi nem készíti elő, így kesernyés szájízt hagy maga után.
A bejegyzés többi része spoilert tartalmazhat!
A közeli jövőben járunk, ahol felüti a fejét a demencia egy új fajtája. Dr. Gillian Ryan neurológus lánya is ebben a betegségben szenved, ezért kétségbeesetten kutat a betegség gyógymódja után. A kutatásai finanszírozása érdekében elvállalja, hogy segít kivizsgálni a NASA űrállomásán történt gyilkosságokat. Azonban mikor az űrbe ér, káosz veszi kezdetét, és az űrállomáson kitör az őrület.
A regény a témájából kifolyólag elég széles zsánerspektrumon mozog. A sci-fi alapra horror, thriller, kvantumfizikai, orvostudományi rétegeket is ráhalmoz a szerző, ezért zsánerileg nem egyértelműen besorolható, összetett képet mutat. Ez azonban nincs a regény kárára, mert a főszereplője révén végig az orvostudományi, neurológiai problémán tartja a fókuszt, és a többi réteg köré csoportosulva mintegy kiegészíti a főszálat. Ami jó, mert ezáltal nem egy egysíkú regény, hanem egy kicsit több annál.
Ha már szóba került a főszereplő, Dr. Gillian Ryan számomra az antihősök mintapéldánya. Nem makulátlan, a saját céljai eléréséhez mindenre képes, rendszeresen összeomlik, és drogokkal tartja szinten magát. A küldetésre is csak a saját érdekei miatt jelentkezik, és nem azért, mert ki akarja deríteni az igazságot vagy, mert segíteni akar. Ennek ellenére mégis megkedveltem, mert a lánya életéért való küzdelem miatti kitartása példaértékű. Másik nagy kedvencem a doktorandusza, Birk, aki egy mindig optimista, nagy melák, és a végsőkig reménykedtem, hogy megússza, de sajnos a körülmények áldozata lett. A többi karakter számomra leginkább a töltelék kategóriába sorolható, kivéve egyet-kettőt, de őket sem kedveltem meg igazán, vagy pedig nem volt annyira lényeges szerepük, hogy említést érdemeljenek.
Fentebb már említettem a regény élvezeti értékét csorbító negatívumokat. Az egyik a sok téma. Noha a rétegeket, az elemeket jól építi egymásra a szerző, de főleg az elején éreztem azt, hogy túl sokat akar egyszerre markolni. Az első pár fejezetben egy kisebb infocunamit zúdít az olvasóra azzal, hogy egyszerre beszél környezetszennyezés hatásairól, neurológiai betegségről, az agy metafizikai megközelítéséről, mindezt egy drogfüggő neurológus interpretációjában, akinek sokszor töredeznek a gondolatai, ingadozik a hangulata. Vagyis rögtön a mélyvízbe dob, hogy érezzük az események súlyát. Ez nem lenne baj, de túl hirtelen, és sok így egyszerre. Aztán persze lenyugszik a történet, amitől egy darabig egyenletesebb, hogy aztán az író a teleportálás révén megspékelje egy kis kvantumfizikával, újabb tudományágat dobva rá az eddigiekre. Írástechnikailag jól oldotta meg, ahogy azt fentebb már írtam, mert még akkor is sikerült egyben tartania a történetet, amikor már majdnem túlcsordult, de ennyi témát akkor is soknak éreztem. A másik a nem megfelelő hangulati kontraszt. A történet nagy része komor, horrorisztikus, sötét (kissé disztópikus), ezzel szemben a legvége majdhogynem csöpögősen vidám. Ez nem lenne baj, ha nem hirtelen, a semmiből jönne a váltás, de ilyenformában kimaradhatott volna az epilógus, mert nem illett a történethez.
Összességében az Obscura alapvetően egy jól összerakott sci-fi-thriller, lezárt cselekménnyel, érzelmi ívvel és érdekes témával. Viszont túl sokat akar markolni, és a hangulati kontraszt eléggé eltúlzott.
Olyan olvasóknak ajánlom, akik szeretnének egy pörgős regényt olvasni a sci-fi-thriller műfajban, viszont ne várjanak tőle túl sokat, egyszeri szórakozásnak azonban megfelelő.
Értékelés: 3,5
----
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése