2017. augusztus 24., csütörtök

Örökre enyém

 
 
Örökre enyém


A karjaimban tartom. Végre az enyém. Az arca nedves. Talán könny vagy vér? Tapintom. Mindkettő. Az én festményem ő, melyet a szerelem szült az este virágában. Szenvedély, ez jellemzi érzéseimet, mikor már örökre enyém.

Szemei tágra nyílnak, bennük öröm csillog. Issza a tekintetem, ahogy én a kék tengerek tajtékában úszom. Ajka félig elnyílt. Mosolyog, vagy talán kiáltani próbál? Bármit is tervez csókkal zárom le széles ajkait. Mert örökre enyém.

Ujjaim végigsimítanak izmoktól duzzadó karjain, miközben ajkam szájától a homlokára vándorok. Vér fémes íze tolul a számba, meg pizza fűszeres zamata, mely utoljára gazdagította kívánatos testét. Ez is örökre enyém.

A vérével rajzolok a hasára, a patakkal, melyet én ontottam. Szív, virág, házikó. Minden, amit tenni akartam. Vele. Ellenkezett, nem akarta a csodákat, amiket elképzeltem számunkra. Csak egy mozdulat volt, ahogy feje az asztalon csattant. Így lett örökre enyém.




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése