2017. július 18., kedd

Rémsziget



Rémsziget


A három fiatal nevetése azonnal beleolvadt a nyüzsgő összevisszaságba, ahogy beléptek a SZOTE-menza* ajtaján. Majdnem dugig volt a hely diákokkal és professzorokkal, akik az ebédszünetüket töltötték itt. Előbbiek evés közben próbálták befejezni az elmaradt laborjegyzőkönyveket, vagy épp a gyanúsan térképvetületekre hasonlító beadandók kiszínezését, utóbbiak pedig beszélgetés közben diszkréten mosolyogtak eme utolsó kétségbeesett próbálkozások láttán. A három belépő diák is pont valami hasonlóra készült, mint a társaik, a bejáratnál hely után nézelődtek.

− Á, kint a teraszon még vannak szabad helyek! − húzta maga után a két lányt Ákos.

− Hé, a járás azért még egyedül is megy − fordult ki a karja alól Enikő, és borzolt bele a fiú amúgy is kócos barna hajába.

− A hölgy óhaja parancs − villantotta a barátnőjére ellenállhatatlan mosolyát a fiú.

Észre sem vették, hogy harmadik társuk lemaradt. Luca elgondolkozva figyelte őket. Már ilyennek ismerte meg őket, mindig vidámak, felszabadultak voltak, néha talán túlságosan is. Így csöppent közéjük egy évvel ezelőtt, amikor belépett a Szegedi Tudományegyetem kapuin. Mindig is különcnek érezte magát a szőkés-vöröses hajával és zöld szemével, szemüvegével, és nem túl divatos öltözködési stílusával, így azt látta a legjobbnak, hogy csendben beleolvad a tömegbe. Megszeppenve tekingetett körbe-körbe a Dóm téren, a kémia tanszéket keresve, mikor aztán megtörtént az ő esetében csodának számító esemény: rögtön ketten is önszántukból felajánlották, hogy segítenek neki. Az akkor harmadéves Enikő és Ákos volt az, és Luca azon kapta magát, hogy azóta elválaszthatatlan barátokká váltak. Ákos olyan lett neki, mint egy báty, aki átsegítette minden nehézségen, Enikő pedig a példaképévé vált. Az idősebb lány kitűnő eredményeivel rácáfolt a szőke lányokról szóló összes viccre, ami Lucát is tanulásra ösztökélte. Meg persze mindig ott voltak, hogy kirángassák az álmodozásból.

− Hol jársz, pici lány? − csettintett egyet az arca előtt Ákos.

− Minden rendben? − csatlakozott a barátjához Enikő.

Az aggódó kék szemeket látva Luca kissé rosszul érezte magát, ezért rögtön szabadkozni kezdett.

− Semmi baj. Csak elgondolkoztam.

− Ó, és csinos a fiú? Mesélj! − bökte oldalba játékosan Ákos, a barna szemeiben lévő csillogás nem jelentett semmi jót.

− Hé, bújj vissza a gatyádba! − ütötte finoman mellkason párját az idősebbik lány. − Ne is törődj vele, Luca! Inkább szerezzünk magunknak valami kaját − húzta a lányt a pult felé Enikő, otthagyva a fiút.

− Várjatok!

A két lány nevetve várta be a fiút. Miután sikerült választaniuk és kifizetniük az ételt, elfoglalták a teraszon még szabadon lévő egyik asztalt. Október közepéhez képest meglepően jó idő volt, így nem fáztak odakint. Egy darabig csak az evőeszközök csaptak zajt köztük. Ám néhány perc múlva leült melléjük egy elsőévesekből álló társaság, akik épp hangosan beszélgettek a frissen hallott városi legendákról. Csupa olyan dologról esett szó, ami a felsőbb éveseknek már rég nem újdonság, de az egyik megjegyzésre Enikő felkapta a fejét.

− Emlékeztek még a Boszorkány-sziget legendájára? A gólyák épp erről beszélgetnek − nézett rájuk a lány várakozón.

− Ki ne emlékezne rá? Szinte ez az első hely, amit megmutatnak a gólyatáborban. Jó hely, főleg éjszaka. Kísértetiesek a hangok. Húhúú! − lengette meg a kezeit karmokat formálva Ákos Luca felé, de a lány fel sem nézett a jegyzőkönyvéből, amit evés közben elővett, hogy átnézzen.

− Na persze, kísérteties hangok, mi? − pillantott a negyedéves srácra a fiatalabb lány kétkedőn.

− Nézd meg, ha nem hiszed. Fogadok, hogy még soha nem voltál ott éjszaka − húzta a fiú.

− Nem. És nem is akarok − utasította el még a gondolatát is Luca.

Nem fogják rávenni arra, hogy odamenjen a sötétben, amitől amúgy is rettegett. Persze, mint mindig, a két barát elérte, hogy megváltozzon a véleménye, és bevonhassák valami újba.

− Csak nem félsz? − kérdezte kíváncsian Enikő.

− Nem, én csak… Nem szeretem a sötétet. Ennyi − válaszolta erre Luca, de már a következő pillanatban rájött, hogy nagyon nyuszin hangzott ez a megnyilvánulás, így hozzátette: − Izé… Együtt mennénk?

− Persze, a sziget szélén fogunk várni. Nyugi. Hozz elemlámpát! Megmutatunk pár jó helyet! Jó móka lesz! − bizonygatta Ákos.

− Rendben, ott leszek − egyezett bele végül Luca.

− Ha megbeszéltétek, rátérhetnénk a tanulásra − fedte meg őket Enikő.

− Ünneprontó − motyogta legyőzötten Ákos.

Egy megrovó pillantást és egy rövid kuncogást kapott válaszul.

***


Luca fázósan húzta össze magán a kabátot, miközben a megbeszélt helyhez közeledett. A délutáni jó idő ellenére estére igazán hideg lett. Összedörzsölte kesztyűbe bujtatott kezét, mert ujjai még így is fáztak. Idegesen nézett az órájára, már elmúlt a megbeszélt időpont, de a barátai még sehol nem voltak.

Elnézett a város felé, a fények hívogatták. Legszívesebben elindult volna, és felhívta volna két barátját, hogy inkább üljenek be valahova egy-egy forró csokira, de nem akarta cserbenhagyni őket, így tovább várt. Félve fordult a sötéten tátongó, erdős földnyelv felé, ami a Tiszába nyúlt, és amit csak a köznyelv hívott szigetnek a magyarországi utolsó boszorkányégetés emlékeként.

Nem akart itt lenni, de nem tudta megszegni az ígéretét. Már éppen a táskájába nyúlt a telefonjáért, amikor felhangzott egy sikoly. A barátnőjéé. Gyorsan előkapta az elemlámpát, és gondolkodás nélkül a hang irányába indult. Kiáltani akart, hogy jelezze, ott van, de nem akarta felhívni magára a támadó figyelmét, így inkább a lámpát is lekapcsolta, amitől viszont semmit sem látott, mivel a felhők még a csillagokat is eltakarták. Visszakapcsolta hát a lámpát; lesz, ami lesz.

Újra felhangzott a sikoly, ami egyenesen az erdőből jött, és a hang után iramodott. Ágak reccsenését hallotta, és érzékelte, hogy nem mind származik a saját lépteitől. Túl közelről hallatszottak. Körbefordult, a fák közé világított, de nem látott semmi szokatlant, csak köveket, fákat, leveleket, földet. Semmi mást.

Aztán újabb reccsenést hallott maga mögül. Hátrakapta a fejét. Egy ezüstös folt úszott be a látóterébe, de mikor jobban meg akarta nézni, már semmi nem volt ott.

− Ki van ott? − kiáltotta bele a sötétbe.

Hörgést, majd földöntúli nevetést kapott válaszként. Hátrált egy lépést.

− Ki van ott? − ismételte még egyszer szinte már sikoltva. − Azonnal jöjjön elő!

Az ezüstös jelenés közelíteni kezdett hozzá. Kétségbeesetten hátrálni kezdett, miközben a lámpát fegyverként tartotta maga elé. Majd amikor az alak nem akart köddé válni, megfordult, és futni kezdett, de a szoknyája felakadt egy ágban. Ahogy az ág folytatását követve felnézett, egy zöld arcot látott, mintha a fa része lenne. Sikoltva rohant tovább, nem törődve a felakadt anyag reccsenésével.

Csak futott és futott, ki a fák közül, a kitaposott útig. A lámpát alig tudta megtartani, annyira remegett a keze. Újra feltűnt az ezüstös jelenés, fenyegetően tárva szét a karját, démoni hörgést hallatva, le akart csapni a prédájára, miközben az arcot öltött ágak kinyúltak felé.

− Ne! Ne közelítsetek! Menjetek innen! − kiáltotta, miközben a karjait védekezően felemelve lekuporodott a fűbe.

Aztán hirtelen csend lett, csak Luca zihálása hallatszott. Kellett neki pár perc, mire valamennyire összeszedte magát, sikerült felvennie az idő közben földre esett világítóeszközt, és körül tudott nézni.

− Ennyi! − hallatszott egy hang a sötétből. Luca felismerte benne a kollégiumi szintfelelősük, Tibi hangját. − Szép volt, Luca! − lépett be a lány lámpájának fénykörébe kamerával a kezében egy ezüsthajú- és ruhájú nő és egy zöldmaszkos alak kíséretében, akinek karjairól ágszerű tartozékok lógtak le. Luca még mindig ijedt arca láttán hahotában törtek ki.

A fiatalabb lány felismerte a két beöltözött ismeretlenben a barátait.

− Ti… Ti mit kerestek itt?! Mi ez az egész? − lépett feléjük dühösen Luca. − Azt hittem, elkapott benneteket valaki. Ti meg… − Ákos a lány szájára tette a kezét, miközben felfedte eddig maszkkal takart arcát.

− Pszt! Most már nincs semmi baj. Mi… − próbálta megnyugtatni a kifakadó lányt, de az ellökte a kezét, és félbeszakította.

− Mi az, hogy nincs semmi baj! Majdnem halálra rémítettetek! Elmondhatnátok végre, hogy mi volt ez az egész?! − fakadt ki a húszéves lány újfent.

Mielőtt azonban folytathatta volna, a barátnője odalépett, és röviden megölelte, majd finoman eltolta magától, és megjegyezte.

− Bocsáss meg, Luca, de pont rád volt szükségünk ehhez − nézett rá bűnbánóan Enikő.

− Pontosan mihez?

− A legújabb KOPAJ* filmhez. Tudod, most horror a téma − kezdte magyarázni Tibi, miközben ő is felkapcsolta a lámpáját, hogy több fényhez jussanak.

Enikő és Ákos közben levették a jelmezt, és felvették a kabátjukat.

− És én voltam az ijesztgetés alanya? − kérdezte Luca már sokkal higgadtabban.

− Nem mondhattuk el, hiszen akkor oda a hatás. Sajnálom, kicsi lány. Bocs a szoknyádért − lépett oda Ákos, és barátnőjéhez hasonlóan megölelte Lucát.

− Megbocsátok − mosolygott rájuk végül a fiatalabb lány, aztán elgondolkodva rájuk nézett. − Nem gondoljátok, hogy úgyis megint a második szint nyeri a filmversenyt?

− Az meglehet, de most a miénk a legeredetibb… − kezdte Ákos.

− … meg a legfélelmetesebb − egészítette ki a negyedik szint felelőse, miközben elpakolta a kamerát meg a jelmezeket.

− Nagy voltál, Luca. Ilyen őszinte sikolyokat már régen hallottam − mosolygott rá Enikő.

− Még jó, nagyon megrémítettetek. De örülök, hogy belevetettek a filmbe. Így utólag nagyon is izgalmas volt − vallotta be Luca.

− Valld be, hogy élvezted − nógatta tovább Ákos.

− Jaj, hagyd már szegényt! − lépett közéjük Enikő, és átkarolta mindkettejüket, majd Tibivel együtt elindultak a villamosmegálló felé.

Szerencsére még épp sikerült elérniük az utolsó villamosjáratot. A rajtuk kívül szinte teljesen üres szerelvény egész úton zengett vidám nevetésüktől. Luca biztos volt benne, hogy az egy hónap múlva megrendezésre kerülő KOPAJ biztosan emlékezetes lesz.

---

* Az eredeti neve SZOTE-ételbár, de a köznyelvben menzaként utalnak rá
** Kollégiumi Pajkosságok a szegedi Károlyi Mihály Kollégiumban minden novemberben.

Bővebb információ




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!