2017. július 24., hétfő

Olyan, mint a nap... - Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Két rossz csillagzat alatt született fiatal története...

Így kezdődött a hátsó borító belsején alul lévő fülszöveg. Ez alapján elsőre azt gondoltam, hogy egy szokványos, tucat, romantikus ifjúsági regény és nem is tévedhettem nagyobbat. Régen olvastam már olyan könyvet, ami ennyire... olyan, mint a nap.

Tele volt érzelemmel és erővel, és még most is lüktet, mos át, mintha az Eleánorral és Parkkal történtek most zajlanának, itt közvetlen a szobában, előttem. Annyira intenzív és átható.

Hamar levedlette a könyv az olvasás előtt támadt előítéletemet, mert ugyan régóta érdekelt a könyv, de ifjúsági lévén féltem is tőle, hogy nem fog akkora élményt nyújtani, mintha tiniként olvasnám. Pedig de, működött, nem is akár hogy. Beburkolt és nem engedett. Mondhatni, amikor időm volt, faltam a sorokat, és átkerültem egy másik dimenzióba, holott a könyv nagyon is a való életben játszódik.

Két lábbal áll és vájkál az amerikai családok és tinédzserek sanyarú, érzéki, problémákkal teli mindennapjaiban, aminek a középpontjában egy lány áll. Eleanor, aki egyszersmind a változás, a bonyodalmak forrása, és a szépség megtestesítője. Legalábbis Park számára, aki beletörődötten, már-már fásultan éli közepesen népszerű, furcsa srácként a mindennapjait a buszdémonok árnyékában. És ekkor egyszer csak belép a képbe "a lány".




Viszont itt nem áll meg a dolog, ennél bonyolultabb, mint maga az élet. Ezért nem giccses a történet, hanem izzadságos életszagú. A szerelmük mellett megismerhetjük a két főszereplő hátterét és a nyolcvanas évek amerikai társadalmának szeleteit, apró szegmenseit, pár családdal illusztrálva. Társadalmi szempontból nagyon érdekes és hátborzongató volt egyszerre. Utóbbi Eleanor nevelő apja, Richie miatt, aki terrorban tartotta az egész családot, és tönkretett egy asszonyt. Durva volt ebbe belegondolni, hogy miket volt képes tenni ez az apának nem nevezhető alak. De ez volt az egyik olyan momentum, ami megkülönböztette a könyvet egy szokványos tini, romantikus regénytől, a másik a stílus, ahogy mindezt az írónő elénk tárja.

Intenzív és zseniális.

Mi is jöhetne itt a végén, mint az egyik kedvenc idézetem a könyvből:

"– Tényleg fantasztikus volt – mondta Eleanor útban az iskola felé, néhány nappal a visszatérése után. – Hol tanultad?
– Apu óvoda óta kényszerít, hogy taekwandora járjak… Valójában egy buta, kérkedő rúgás volt. Ha Steve használja a fejét, elkaphatta volna a lábamat, vagy ellökhetett volna.
– Ha Steve használja a fejét… – élcelődött Eleanor.
– Azt hittem, bénának tartottad.
– Az is volt.

– Béna és fantasztikus?
– Ez a kettő a legfőbb erényed…
– Újra meg akarom próbálni.
– Mit? A Karate kölyök-mutatványodat? Szerintem az nem lenne annyira fantasztikus. Tudnod kell, mikor hagyd abba…
– Nem, azt akarom, hogy megint gyere el hozzánk. Lenne kedved?
– Az nem számít. Szobafogságban vagy.
– Ja…."




Értékelés: 5





----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése