2017. július 21., péntek

J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Ott kezdeném, hogy a sok negatív vélemény után kellemeset csalódtam a darabban, sőt nagyon tetszett. Szerintem egy jól megkomponált, átgondolt, szórakoztató, néha szomorú, de alapvetően jó humorú mű. Számomra minden benne volt, amit szeretek a Harry Potterben. Először eredeti nyelven olvastam, és már akkor is nagyon tetszett, de magyarul olvasva tán még jobban. A darab központjában egy teljesen hétköznapi dolog áll, ami ha lehántjuk róla a Harry Potter varázsvilágát, akkor is megállja a helyét, és aktuális. Apa-fiú, szülő-kamasz konfliktus. A kamaszodó Albus nem tud mit kezdeni az apjával, akit mindennél jobban szeret. Harry meg nem érti a fiát, akivel tizenegy évig jól megértették egymást. Albus úgy hiszi, hogy a Mardekárba kerülése miatt van ez a változás, Harry pedig azt, hogy a Mardekár rossz hatással van a fiára, de inkább a barátja Scorpius, aki egy Malfoy. Aztán persze kiderül, hogy a kapcsolatuk megromlásához nem ez vezetett, erre kölcsönösen rádöbbenek. Utána próbálják a másikat olyannak látni, amilyen az valójában. Elindul a változás, a párbeszéd közöttük, ami szerintem a darab valódi tanulsága. Ajánlom mindenkinek, aki újra el akar merülni a varázsvilágban és olvasni szeretne egy jó történetet.




A darab központjában egy teljesen hétköznapi dolog áll, ami ha lehántjuk róla a Harry Potter varázsvilágát, akkor is megállja a helyét, és érdekes. Apa-fiú, szülő-kamasz konfliktus. A kamaszodó Albus nem tud mit kezdeni az apjával, akit mindennél jobban szeret. Harry meg nem érti a fiát, akivel 11 évig jól megértették egymást. Albus úgy hiszi, hogy a Mardekárba kerülése miatt van ez a változás, Harry pedig azt, hogy a Mardekár rossz hatással van a fiára, de inkább a barátja Scorpius, aki egy Malfoy. Aztán persze kiderül, hogy a kapcsolatuk megromlásához nem ez vezetett, van egy ilyen rész a darabban, mikor erre kölcsönösen rádöbbenek. Utána próbálják a másikat olyannak látni, amilyen az valójában. Elindul a változás, a párbeszéd közöttük, ami tulajdonképpen a darab valódi tanulsága.

De előbb ugye meg kell történnie valami olyan dolognak, ami kimozdítja őket ebből, és ez majdnem katasztrófához vezet. Először azt gondoltam, már mint még a spoilerek alapján, hogy Harry sose mondaná azt a gyerekének, hogy: „Bárcsak ne lennél a fiam.” De aztán, mikor elolvastam, logikusan fel volt építve a jelenet, és teljesen logikus volt, hogy ezt kimondta,a dühe is érthető volt ott, abban a pillanatban, sőt amikor később próbált beszélni Albusszal a Roxfortban, akkor is. Harry nem tudott mit kezdeni a helyzettel, ezért dühös volt. Az érzelmek és emberek kezelése a könyvekben se ment neki jól, hát itt sem. Inkább százszor nekimegy egy-egy sötét varázslónak, de nem tud mit kezdeni az emberekkel. Jó volt viszont látni, hogy Ginnynek maximálisan meg tudott nyílni, és legalább volt valaki, aki Harry összes démonát, rémálmát, félelmét ismerte, és a támasza lett. Ginnyre azt mondom, hogy már-már tökéletes feleség volt, és ez azért fontos számomra, mert Ginnyt a könyvekben nem nagyon szerettem, de a darabra előnyére változott. Kissé lehiggadt, ami jól állt neki, ugyanakkor nem rejtette véka alá, és rávilágított a sajátos stílusában, mikor Harry elrontotta a dolgokat. És ami még fontosabb megbocsátott neki. Fontos eleme a megbocsátás ennek a történetnek, és talán ez a másik legfontosabb mondanivalója.

De ide később jutnak el, előtte még Albus Scorpiusszal karöltve elhatározza, hogy rendbe hozza az apja egyik hibáját (kihallgatja az apja és Amos Digory beszélgetését), és Delphi, Digory állítólagos unokahúga segítségével ellopnak egy időnyerőt, ami képes több évet visszamenni az időben (Nott-tól elkobzott új prototípus), amit a mágiaügyi miniszter Hermione Granger irodájából lopnak el. Ez az egyik legjobban megkomponált jelenet, ahogy a könyvespolcban keresik az időnyerőt. Izgalmas volt és humoros.

Ezután kb. megidézik a poklot, mikor összekuszálják az időt, és egy disztópikus valóság jön létre, ahol Voldemort az úr, Harry halott, Albus ezáltal nem létezik, Umbridge a Roxfort igazgatója, az aranyvérű tanulók a többi diákot kínozzák, stb. Tehát minden szörnyűség, amit el lehet képzelni.

A darab második fele ennek a kijavításáról szól tulajdonképpen, ahol Scorpius az elején legalábbis egyedül kénytelen boldogulni. Itt mutatkozik meg, hogy Scorpius mennyire más, mint akár Draco, akár Lucius. Mindenre képes azért, hogy visszakapja a barátját és visszahozza a rendes világukat, ami végül sikerül is neki.

És mikor már az gondolnád, hogy ennyi volt, akkor jön a fordulat. Kiderült, hogy van egy másik prófécia, és, hogy Delphi mindenkivel a bolondját járatta, és ő Voldemort és Belatrix lánya. Nem sokat magyarázták ezt a dolgot, de nem is kellett, én elfogadtam ezt, is, mert jó időpontban, megfelelő adagolással derült ki.

Delphi célja az, hogy visszahozza az apját, amit Scorpius egy a próféciákról mondott megjegyzése miatt sajnos úgy akar megtenni, hogy megakadályozza Voldemortot a kis Harry megölésében. Persze ezt Albus és az odaérkező felnőttekkel megakadályozzák, és végignézik, ahogy a Potter szülőket megöli Voldemort, mert nem tehetnek semmit… Ez talán a legszomorúbb az egészben, főleg Harrynek. Nagyon jól mutatja a szeretet erejét, ahogy itt Ginny és Albus átkarolják.

Annyi mindenről lehetne még itt beszélni a darab kapcsán, de próbáltam a legfontosabb dolgokat kiemelni, ami számomra jóvá tette ezt a darabot. Kisebb negatív érzésem a néhol OOC karakterek miatt van, mert más kivetnivalót én nem találtam a történetben.

Szerintem mindenképp érdemes elolvasnia annak, aki érdeklődik a Harry Potter világa iránt.

Értékelés: 4,5




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése